2017-09-06 18:25:00

Ferenc pápa útban Kolumbia felé: Venezuela fölött majd imádkozzunk az országért!


Ferenc pápa több mint fél napos repülőutat követően érkezik meg Bogotába, a hét órás időeltolódás miatt ottani helyi idő szerint szerdán délután fél ötkor, vagyis európai idő szerint szerdán éjjel fél tizenkettőkor. A hosszú repülőút kezdetén Greg Burke szentszéki szóvivő a pápával utazó újságírók nevében köszöntötte őt, majd a következő kérdést tette fel neki:

Greg Burke:

Szentatya, Isten hozta köztünk! Egyszer valaki azt kérdezte tőlem, hogy Ön tart-e sajtókonferenciát az odaút során is. Én erre akkor azt válaszoltam: Még nem. Nem hinném, hogy most változtatna ezen…      

Ferenc pápa:

Nem, nem…

Greg Burke:

Nem, rendben van. De talán néhány köszöntő szó…

Ferenc pápa:

Jó napot és köszönöm a társaságotokat ezért a munkáért, amit csináltok, hogy elkísértek engem ezen az úton, ami egy kicsit különleges, mert az a célja, hogy segítse Kolumbiát előrehaladni a béke útján. Kérlek benneteket, hogy imádkozzatok ezért az utazás során! És köszönet mindazért, amit csináltok.   

Még azt szeretném mondani, hogy majd átrepülünk Venezuela fölött. Tehát mondjunk egy imát Venezueláért, hogy lehessen párbeszédet folytatni ott és hogy az ország tartós biztonságra találjon, dialógus útján mindenkivel. Köszönet a munkátokért!   

(vl)

 

 

 

 








All the contents on this site are copyrighted ©.