2017-09-07 15:00:00

Ferenc pápa Kolumbiában: a fiatalok ne veszítsék el az örömöt és a reményt


Ferenc pápát szerdán helyi idő szerint délután 4 óra után (magyar idő szerint este 11 óra után) a „2600 méterrel közelebb a csillagokhoz” szlogennel jellemezhető Bogotá fogadta, utalva a kolumbiai főváros tengerszint feletti magasságára. A pápa a vártnál korábban érkezett meg, még az Irma hurrikán miatt az utolsó pillanatban megváltoztatott légi útvonal ellenére is. Kolumbia őszinte öleléssel várta a Szentatyát. Juan Manuel Santos Calderón elnök és felesége fogadta a pápát Ettore Balestrero érsek, apostoli nuncius kíséretében. Majd gyermekek egy csoportja üdvözölte a Szentatyát. Közülük az első Emmanuel, Clara Rojas fia, akinek édesanyja ma parlamenti képviselő. 2002-ben a FARC gerillaszervezet elrabolta és évekig fogságban tartotta a kolumbiai vadonban. Ott született a kisfiú, aki most a pápának egy fehér porcelán galambot ajándékozott.

Ezt követte a küldöttségek bemutatása, míg a fiatalok néptánc műsort adtak elő. A pápa ezután nagy szeretettel üdvözölte a betegek és fogyatékkal élők egy csoportját, akik nagyrészt gyermekek, de civilek és katonák, a konfliktus áldozatai is voltak közöttük. Egy ölelés, egy selfie, egy mosoly mindegyikük felé a Szentatyától.

Több százezren üdvözölték a pápát 

A bogotái reptéren közel ezer hívő volt jelen, akikhez több százezren csatlakoztak az utak mentén, ahol elhaladt a pápamobil. Az utakon boltok ablakaiban televíziókból követhették a pápa érkezését azok, akiknek nem volt módja kimenni a reptérre. 15 km-t tett meg Ferenc pápa autóján az apostoli nunciatúrára, szálláshelyére Rubén Salazar Gómez bíboros, Bogotá érseke, a kolumbiai püspöki konferencia elnöke kíséretében. Hatalmas tömeg üdvözölte az út két oldalán, időnként teljesen megállítva a konvojt, átlépve a biztonsági kordonon.

Gyermekek és fiatalok, akik az utcán éltek, a drog világából érkeztek és hátrányos szociális helyzetűek

Amikor a pápa megérkezett a Szentszék diplomáciai képviseletére, hívek egy csoportja várta, akik hagyományos kolumbiai énekeket és táncokat adtak elő neki. Köztük voltak gyermekek és fiatalok, akik az utcán éltek, a drog világából érkeztek és hátrányos szociális helyzetűek. A pápát megajándékozták egy tipikus kolumbiai ponchóval és nagy örömükkel. Ferenc pápa arra buzdította őket, hogy sose veszítsék el az örömöt és a reményt. „Senki ne tudjon becsapni benneteket és elrabolni a reményt tőletek” – bíztatta őket.

Nagy érzelmek, öröm és reménySantos elnök ezekkel a szavakkal jellemezte a pápa megérkezését a nap végén kiadott sajtónyilatkozatában. Ebben kiemelte, hogy ez a béke építésének pillanata.

(sv)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.