2017-09-08 16:05:00

Ferenc pápa a bogotái szentmisén: fel kell számolni a gyűlölet, az igazságtalanság és az élet elleni támadások sötétségét


„Elképzelhetetlen termékenység földje”. Ferenc pápa így jellemezte Kolumbiát azon a szentmisén, amelyet a főváros Simón Bolívar parkjában tartott csütörtökön délután fél 5-kor. Apostoli útjának első szentmiséjét a békének és az életnek szentelte. Ezek a témák jellemzik a kolumbiai út első állomásának üzenetét. A pápa érkezése előtt a parkban reggeltől kezdve több, mint egymillió ember gyűlt össze az eső ellenére, hogy részt vegyen az élet védelmében tartott találkozón, majd a szertartáson. A pápa körbejárt autóján a hívek között, megállt, hogy megáldjon fogyatékkal élők egy csoportját. Megölelte őket és hagyta, hogy elkísérjék egy rövid szakaszon az emelvényig.

Sűrű sötétség

Homíliájában a napi evangéliumi szakaszból indult ki, amelyben Jézus a Galileai-tó partján prédikál. A tavat hatalmas területnek tekinthetjük, ahol sok nép él együtt. A kolumbiai föld is gyümölcsöt adhat mindenkinek, de mint máshol, itt is jelen van a sűrű sötétség, amely fenyegeti és elpusztítja az életet. Az igazságtalanság, a társadalmi egyenlőtlenség, a személyes vagy csoport érdekek korrumpáló hatása egoista és féktelen módon feléli azt, ami mindenki javát szolgálná. Az emberi élet tiszteletben tartásának a hiánya is idetartozik, amely napi szinten meggyilkolja a sok ártatlant, akiknek vére az égbe kiált, valamint a bosszú és a gyűlölet szomja is, amely vérrel borítja be az önbíráskodók kezét, továbbá azok, akik érzéketlenek maradnak a sok áldozat fájdalma láttán. Csak Jézus képes eloszlatni ezt a sötétséget.

„Vessétek ki a hálót”

Az evangéliumban szereplő „vessétek ki a hálót” nemcsak Simon Péternek szól, hanem azokat is hívja, hogy evezzenek a mélyre, akik Kolumbiában elsőként indítottak kezdeményezéseket a béke és az élet érdekében. A hálók kivetése felelősséggel jár. Bogotában és Kolumbiában is hatalmas közösségek vannak úton, akik arra kaptak meghívást, hogy erős hálókká váljanak, amelyek mindenkit egységbe gyűjtenek össze, az emberi élet védelmén és gondozásán munkálkodva, különösen is akkor, ha az törékeny és sérülékeny.

Hívják egymást testvéreknek

A szertartásra összegyűlt hatalmas hívőseregben jelen voltak a háborús áldozatok, valamint venezuelaiak csoportjai is zászlóikkal és a Coromotói Szűz Mária, védőszentjük ikonjával. A pápa a szertartás végén találkozott venezuelai püspökök egy csoportjával. Arra kérte az egybegyűlteket, hogy hívják egymást testvéreknek, útitársaknak, a haza e nagy vállalkozása részeseinek. Kiemelte, hogy gondolni kell a családokra, amelyek az élet szentélyei, helyet kell teremteni a közjónak a kicsinyes és részleges érdekekkel szemben, valamint fel kell vállalni a legtörékenyebbeket, előmozdítva jogaikat.

A béke építői és az élet előmozdítói legyünk

Az erőszak és a megosztottság történelmi kontextusában Jézus arra ösztönöz, hogy osztozzunk a kockázatban, hagyjuk magunk mögött az önzést és kövessük Őt. Tegyük félre a félelmeket, amelyek nem Istentől valók és megbénítanak bennünket, amelyek késleltetik a sürgető feladatot, hogy a béke építői és az élet előmozdítói legyünk. Csak így evezhetünk a mélyre – zárta homíliáját Ferenc pápa.

A bogotái éjszakában a tűzijáték fényénél hatalmas tömeg köszöntötte a pápát az úton visszafelé a nunciatúrára. Szálláshelye előtt értelmi fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok várták saját „sérülékenységükkel”, amelyet a pápa ember mivoltunk lényegének nevezett velük beszélgetve.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.