2017-09-14 10:07:00

Ferenc pápa fogadta a Jemenben kiszabadított szalézi szerzetest: Jézus mindig velem volt


Letérdelt, hogy megcsókolja Ferenc pápa lábát, aki azonnal felsegítette és megcsókolta a szerzetes kezét. Ez a kép jól jellemzi a Szentatya találkozását Thomas Uzhunnalil atyával. Az indiai szalézi szerzetest 18 hónappal ezelőtt egy terrortámadásban rabolták el Jemenben. Ferenc pápa a Szent Márta-házban fogadta szeptember 13-án a szerdai általános kihallgatást követően. Megölelte és buzdító szavakkal fogadta Tom atyát, továbbá biztosította, hogy ezután is imádkozik érte, ahogy a szerzetes rabsága idején is tette. A pápa láthatóan meghatódott és megáldotta a szabadságát visszanyert szalézit.

Minden nap imádkozott a Szentatya küldetéséért és az egyház javáért

Tom atya köszönetet mondott a pápának és hangsúlyozta, hogy minden nap imádkozott érte, felajánlva szenvedéseit a Szentatya küldetéséért és az egyház javáért. E szavak láthatóan megérintették a pápát. A szalézi megvallotta, hogy nem tudott szentmisét bemutatni rabsága idején, de minden nap elismételte a szentmise szavait magában. Ígéretet tett, hogy tovább folytatja imáit mindazokért, akik lélekben közel álltak hozzá. Külön megemlékezett a négy szerzetesnőről és a 12 személyről, akiket elrablásakor meggyilkoltak. A szerzetest 2016. március 4-én rabolták el Ádenben. A terroristák betörtek egy idősek otthonába, amelyet a Szeretet Misszionáriusai nővérek tartanak fenn.

Tom atya háláját fejezte ki az ománi kormánynak, amely elkötelezte magát kiszabadításáért. A Szentszék a szabadulás hírének bejelentésekor közleményben adott hálát mindazoknak, akik részt vettek a szerzetes megtalálásában, különösen is az ománi szultán és a szultánság érintett hatóságai.

Jézus nagy és szeret bennünket

A pápai találkozóra Oswald Gracias bíboros, Bombay érseke kísérte el a szalézi szerzetest. „E szörnyű élményt követően Tom atya azt az alapvető üzenetet kívánja hirdetni, hogy Jézus nagy és szeret bennünket” – fogalmazott Gracias bíboros. A szalézi szerzetes megerősítette: „Valóban minden nap éreztem Jézust magam mellett. Mindig tudtam és éreztem a szívemben, hogy nem vagyok egyedül.”

Fogsága idején nem voltak különleges problémái és jól bántak vele

Egyelőre a szerzetes Rómában marad orvosi kivizsgálásokra a szalézi közösség vendéglátásában. Gracias bíboros hangsúlyozta, hogy Tom atya egészségi állapota jó. Fogsága idején nem voltak különleges problémái és jól bántak vele.  Az 57 éves szalézi az indiai Kerala államban született. Mélyen vallásos katolikus családjában keresztény nevelést kapott. Nagybátyja, aki szintén szalézi, 2015-ben hunyt el. Elrablásakor Tom atya már 4 éve élt Jemenben.

Hírügynökségi jelentések szerint kiszabadításáért sem az indiai, sem az ománi kormány, sem pedig a szalézi rend nem fizetett váltságdíjat. Szabadsága visszanyerése után első kérése az volt, hogy elvégezhesse a szentgyónást és szentmisét mutathasson be.

(sv)

 

 








All the contents on this site are copyrighted ©.