Ferenc pápa a Papi Kongregáció nemzetközi konferenciájához: Minden pap hivatása együtt dolgozni az „isteni Fazekassal”

Az előzmény az 1970-ben közzétett alapszabályzat

Mint ismeretes, a Papi Kongregáció 2016. december 8-án Ferenc pápa jóváhagyásával „végrehajtó rendelet” formájában közzétette a papképzés „ratio fundamentalis”-át, általános szabályzatát a „Papi hivatás ajándéka” címmel. A dokumentum VI. Pál pápa 1970-ben megjelent alapszabályzatát követi, amit II. János Pál pápa az 1983-ban kiadott új kánonjogi kódexhez igazított 1985. március 19-én a Papképzés általános szabályzata dokumentumával.  

Konferencia egy év távlatában  

A Papi Kongregáció az új „ratio” megjelenésének közel egyéves évfordulója alkalmából nemzetközi konferenciát szervezett a papképzés jelenlegi helyzetéről, melynek végén a résztvevők október 7-én délben a vatikáni Kelemen teremben találkoztak Ferenc pápával, aki ezzel a alapgondolattal kezdte hozzájuk intézett beszédét: „A papképzés témája meghatározó az egyház küldetése számára, mert a hit növelése és a hivatások jövője csak akkor lehetséges, ha vannak jól képzett papjaink”.

Az "isteni Fazekas" módszerét követve  

A továbbiakban Jeremiás próféta személyes tapasztalatához kapcsolta mondanivalóját a pápa (vö Jer 18,1-10). A próféta az Úr indíttatására egy fazekasmester tevékenységét szemléli meg, aki a rosszul sikerült agyagformákat összegyúrja és újból felhasználja. Megérti, hogy Izraelt az Úr keze őrzi meg, aki türelmes fazekasként bánik vele. Ez a kép megérteti velünk –  hangsúlyozta a pápa –, hogy néhány kulturális megújulás és szórványos helyi kezdeményezés nem oldja meg a képzés problémáját. Pál apostol arról ír, hogy „hivatásunkat törékeny cserépedényben hordozzuk”, éppen ezért, ha egy jelölt nem hagyja, hogy az Úr formálja őt, akkor „elhalt pap” lesz belőle, aki tehetetlenül vonszolja magát a szolgálatában. Ferenc pápa leszögezte, hogy minden pap hivatása együtt dolgozni az  „isteni Fazekassal”. Mi nem vagyunk csak agyag, hanem a Fazekas segédei, kegyelmének munkatársai. A papképzésben, akár a kezdeti, akár annak maradó formájában, legalább három főszereplőt ismerhetünk fel, akik mind együtt vannak a fazekasműhelyben.

Állandó képzésünk első és legfontosabb felelőse maga a pap

Az elsők mi vagyunk – kezdte a pápa a felsorolást –, ahogy a ratio maga írja: Az állandó képzésünk első és legfontosabb felelőse maga a pap. Hagyjuk, hogy Isten Jézus Krisztus érzéseire alakítson bennünket. Ennek a jegyében a papnak az életében egy sor igent és egy sor nemet kell mondania: az emberi zaj helyett inkább a csendet és az imádságot válassza, saját művei helyett inkább támaszkodjon a fazekas kezemunkájára. Előregyártott sémák helyett inkább szívének egészséges  nyugtalansága vezesse, a bezárkózás helyett pedig paptestvérei közösségét válassza, tudva, hogy hivatása Jézussal és az Isten népével való találkozásból ered.

A püspök és a képző személyek a fazekasműhely tapasztalatával…

A képzés második szereplője maga a képzést végző személy és a püspök. A papképzés az egyházon belül folyik, az Úr kezei a képzés kezdetén a papi élet formálói, így a rektor, a spirituális, a nevelők és akik a papok állandó képzésével foglalkoznak. Mindennek az élén áll a püspök, aki a ratio szerint elsőként felel a hivatások felvételéért és képzéséért. Ha a püspök és a képzők nem mennek le a fazekasműhelybe és így nem működnek együtt az Istennel, nem tudnak jó papokat formálni. Ez különleges gondoskodást igényel, gyengéd közelséget és felelősséget a papok élete iránt. A pápa főként a püspökök lelkére kötötte, hogy szabad szívvel keressék egymást, osszák meg a közös tapasztalataikat.

Isten népe, konkrét élethelyzeteinek a szövevényével együtt az ő fazekaskorongja

Isten népe, konkrét élethelyzeteinek a szövevényével együtt alkotja a pápa szerint a fazekaskorongot, amin megtörténik maga a papképzés. Isten népe felé tartva, ha megérintenek bennünket az elvárásaink és megérintjük a sebeiket, akkor az Úr átalakítja az életünket. Köztük élve és bizalommal járva, megtapasztaljuk az ő felelősségüket irántunk és így az élet maga egy valódi iskolává válik – hangsúlyozta a pápa. A papnak ugyanis a nép és Jézus között kell állnia: az Úrral fenn a hegyen, ahol a megbízást adja és lenn a völgyben a néppel, de félelem és merevség nélkül. A pap így formálódik: elkerülve a testtelen spiritualitást és másik oldalról az Isten nélküli evilági elköteleződést. Beszéde végén Ferenc pápa a Rózsafüzér Királynője oltalmába ajánlotta a Papi Kongregáció nemzetközi konferenciájának a résztvevőit.

(vl)