2017-10-07 18:04:00

Ferenc pápa üzenete az első egyházjogi kódex születése centenáriumán: Egybetartott!


Saját korának zavaros vizein a régi kódex szolidáris egységben tudta tartani Isten népét

Az első egyházjogi kódexet száz éve, 1917. május 27-én tette közzé XV. Benedek pápa a Providentissima Mater Ecclesia apostoli konstitúcióval. Ebből az alkalomból tartották meg a napokban az Egyházjog XVI. Nemzetközi Kongresszusát Rómában, melyen részt vett Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek. Ferenc pápa üzenete történelmileg értelmezi az egyházjog szerepét abban az új összefüggésben, mely a pápaság evilági hatalmának végét követően jött létre. A lelkipásztori életből származó Giuseppe Sarto, a későbbi pápa, szükségét látta annak, hogy a papság szolgálatát segítse megfelelő eszközökkel. A kánoni normák összefoglalása egy modern kódexben azt a célt szolgálta, hogy segítse a lelkipásztorok hétköznapi életét és álljon eleven kapcsolatban a szent pápa által bevezetett katekizmussal, ami által egy csodálatos nagy eszköz született meg a keresztény nép formálására, amely az egyház lelki küldetése szolgálatában állt. Saját korának zavaros vizein a régi kódex szolidáris egységben tudta tartani Isten népét. A kódex egyszerre gyarapította és őrizte az egyház autonómiáját és ezzel egyidejűleg egészséges laicitást hagyott az állami berendezkedésben.

Az egyházjogon alapuló egyházkép átváltott az egyháztanhoz igazodó egyházjogba

A pápai üzenet másik része a mára és a holnapra fordítja a figyelmet, amikor tovább kell mélyíteni az Egyházban, mint Krisztus misztikus Testében a jog hiteles értelmét, ahol az uralom Isten Szavát és a szentségeket illeti és a szükséges jogi normák szolgáló szerepet töltenek be. Az üzenet utal XVI. Benedek szeminaristákhoz írt levelére: „Tanuljátok, értsétek meg – és ki merem mondani – szeressétek is az egyházjogot a maga benső szükségszerűségében és gyakorlati alkalmazásaiban, hiszen egy jog nélküli társadalom jog-talan társadalom lenne. A jog a szeretet feltétele”. Ferenc pápa idézett II. János Páltól is, aki az 1983-as új kódex bevezetésekor mondta arról: „nagy erőfeszítés a kánonjogi nyelvezetbe lefordítani a zsinati egyháztant”. Ez a kijelentés világosan mutatja a zsinat utáni szemléletváltást, mert az egyházjogon alapuló egyházkép átváltott az egyháztanhoz igazodó egyházjogba. Ennek jegyében a mai egyházjog kulcsszavai: kollegialitás, szinodalitás az egyház kormányzásában, a helyi egyházak értékelése, az összes keresztény hívő felelőssége az egyház küldetésében, ökumenizmus, irgalmasság, a közelség elsődleges lelkipásztori szempontja, személyes, közösségi és intézményes vallásszabadság, a világi hívek szerepének nyitott és pozitív értékelése, egészséges együttműködés az egyházi és polgári közösségek között – zárul Ferenc pápa üzenete az első egyházjogi kódex születése centenáriumára.

(vl)    








All the contents on this site are copyrighted ©.