2017-10-07 19:30:00

Élő emberfal imádkozta a rózsafüzért a lengyel határon


Egy nemzet által a békéért meghirdetett egyik legerősebb kezdeményezés az, amelyet az „Egyedül Isten elég” elnevezésű lengyel világi katolikus szervezet indított el a Lengyelországot körbevevő közel 4500km hosszú határvonalon. Az október 7-re, szombatra meghirdetett program a „Rózsafüzér a határon” nevet viseli és több mint egymillió résztvevőt vártak a lengyel határokra. Nem véletlen a dátumválasztás. Több fontos momentumra utal: egyrészt október 7-re, a Rózsafüzér királynője ünnepére, amelyet V. Piusz pápa alapított, miután a keresztények győzelmet arattak a muzulmánok felett a lepantói csatában 1571-ben. A csatát segítendő V. Piusz pápa elrendelte a rózsafüzér imádkozását, melyet maga is kitartóan végzett. A diadalt az egész keresztény világ a rózsafüzér imádságnak, illetve Mária közbenjárásának tulajdonította. A másik fontos dátum október 13-a, az utolsó fatimai jelenés századik évfordulója. E két esemény mentette meg számos ország kultúráját és vallásos hitét.

A rózsafüzér a legerősebb fegyver a gonosz ellen

A lengyel határokon emberekből álló védelmi fal célja, hogy Isten Anyjától kérje Lengyelország és a világ megmentését a békét fenyegető veszélyektől és a terrorizmustól, ahogy elmondta a kezdeményezés elindítója a kanadai Lifesitenews katolikus hírügynökségnek. Miért éppen a rózsafüzért választották? Honlapjukon ez olvasható: „a rózsafüzér a legerősebb fegyver a gonosz ellen, képes a történelem megváltoztatására. 2017. október 7-e a Rózsafüzér Királynője ünnepén túl, a Gietrzwaldi Mária-jelenések 140. évfordulója (az egyház által egyedül elismert lengyel Mária-jelenés), Fatima centenáriuma és a századik évfordulója annak, hogy Lengyelország újra megjelent Európa térképén, amelyet Lengyelország Anyjának, Szűz Máriának tulajdonítanak.

Védnökként csatlakozott a lengyel püspöki konferencia

A programhoz védnökként csatlakozott a lengyel püspöki konferencia, amely minden templomot rendelkezésre bocsátott a határszéleken, hogy a résztvevők szombaton reggel részt vehessenek szentmisén és szentségimádáson, mielőtt délután 2 órakor elkezdődött a rózsafüzér. Ez elegendő időt adott az embereknek, hogy elhelyezkedhessenek a határvonalon a Mária-imádságra.

Imádkozunk Lengyelország, Európa és az egész világ Krisztushoz való megtéréséért

A Gazeta Wyborcza lengyel baloldali napilap igyekezett besározni a kezdeményezést, többek között olyan vádakkal, hogy annak célja oroszellenes. Maciej Bodasinski, az „Egyedül Isten elég” szervezet alapítója, a kezdeményezés egyik vezetője a Lifesitenews-nak adott interjújában kiemelte: „Imádkozunk Lengyelország, Európa és az egész világ Krisztushoz való megtéréséért, hogy minél több lélek megmeneküljön az örök kárhozattól és megtalálják útjukat Isten felé”. A rózsafüzért Lengyelország kommunista múltjáért, valamint a Mária szeplőtelen szíve elleni sebek és káromkodások kiengeszteléséért végzik. „Mindent Szűz Máriára bízunk és ráhagyjuk, hogy melyek lesznek imánk gyümölcsei” – hangsúlyozta az interjúban Bodasinski. „Fenntartás nélkül, teljes meggyőződéssel rábízzuk Lengyelország és az egész világ sorsát.” Könnyű ez? Nem, de egyszerű.

Száz évvel ezelőtt Fatimában Szűz Mária három portugál kisgyermekre bízta az üdvösség üzenetét

A szervezők által kiadott és a lengyel püspöki konferencia által átvett közleményben ez olvasható: „Hisszük, hogy ha a rózsafüzért egymillió lengyel imádkozza az ország határain, az megváltoztathatja nemcsak az események menetét, hanem megnyithatja az állampolgárok szívét az isteni kegyelemre. Száz évvel ezelőtt Fatimában Szűz Mária három portugál kisgyermekre bízta az üdvösség üzenetét: bánjátok meg vétkeiteket és ajánljátok fel imádságaitokat engesztelésként a szívem ellen elkövetett bűnökért és imádkozzátok a rózsafüzért.”

„Lengyelország megismerte a három részre szakadást, a náci és a kommunista megszállást. Minden bizonnyal jó okai vannak arra, hogy Szűz Máriától kérjen segítséget” – fogalmaz Marco Tosatti olasz vatikanista saját blogján a hírrel kapcsolatban.

Isten, ha alázattal és ismételten kérjük, megsegíti népét

Olaszországban, de világszerte is sok plébánia csatlakozott a lengyel kezdeményezéshez. A résztvevőktől azt kérték a szervezők, hogy legyenek a kegyelem állapotában, végezzenek előzőleg szentgyónást és készüljenek meleg ruhával, ülőkével, étellel-itallal és személyigazolvánnyal a rózsafüzérre. A szervezőket a tiszta hit vezette, amely elegendő a világ megváltoztatásához. Ez a hit pedig nem emberi stratégiákon alapszik, amelyek politikai kompromisszumokban végződnek a hit teljességének hátrányára. Isten, ha alázattal és ismételten kérjük, megsegíti népét. Arra vár, hogy rábízzuk magunkat az imán, a bűnbánaton és a böjtön keresztül – fogalmazott Maciej Bodasinski, az „Egyedül Isten elég” szervezet alapítója, a kezdeményezés egyik vezetője.

(sv)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.