Olvasd a cikket Menj a menüre

közösségi hálók:

RSS:

Vatikáni Rádió

A pápa és az egyház hangja párbeszédben a világgal

nyelv:

Szentszék \ Dokumentumok

Interjú Erdő Péter bíborossal az egyházi kódex megjelenésének századik évfordulójáról

Erdő Péter bíboros és P. Vértesaljai László a Pápai Magyar Intézetben - RV

15/10/2017 20:16

Bíboros úr, 1917-ben tették közzé a Codex Iuris Canonici-t, mely új formában és a II. Vatikáni Zsinathoz igazítva, bizonyos értelemben tovább él és máig hat. Miben állt akkor, a Nagy Háború során történt megjelenésekor, a kódex jelentősége?

Igaz, hogy a Kódex az első világháború vége felé jelent meg, de nem ez volt a kibocsátásnak az oka, hanem a 19. század világi jogtudományában és törvényhozásában lejátszódott fejlődés. Elkezdték a jogot, az egyes állami jogterületeket kodifikálni. Először a Code Napoléon, a híres francia polgári törvénykönyv jelent meg, később aztán az európai országokban az osztrák, a német és egyéb törvénykönyvek jelentek meg, amelyek az egyes jogterületeknek a joganyagát logikus szerkezetben, egységes terminológiával, viszonylag röviden foglalták össze. Mindez nagyon szükségesnek ígérkezett az Egyházban is, hiszen történelmi anyaggal dolgozott az Egyház egészen az első világháborúig, ami azt jelentette, hogy a Corpus Iuris Canonici-nek az óegyház korától összegyűlt különböző szövegrészletei, meg a Trentói Zsinatnak a határozatai és az azóta kibocsátott számtalan szentszéki jogszabály hatalmas tömegében kellett rendet teremteni és megtalálni az egy-egy kérdésre vonatkozó szabályokat. Mivel ezek nagyon nagy időközben láttak napvilágot, továbbá mert különböző műfajúak voltak ezek a szövegek, ezért bizony sokszor ellentmondás volt közöttük és a magyarázatuk is külön tudományos nehézségeket vetett fel. Ezért a 19. század végére a legtöbb egyházjogász, tehát a szakemberek is, kézikönyvekből tájékozódtak inkább, mintsem magának a jogszabályoknak a szövegéből. Ez a komplikáltság volt a fő ok és ezzel is magyarázták a változtatás szükségességét azok, akik a javaslatot tették. Csakhogy volt ennek egy problémája, ezért került rá sor viszonylag későn. Az európai törvénykönyvek sorában a legújabbak közé tartozott ez, ennél később már csak Magyarországon kodifikálták a polgári jogot.

A kódex esetében az volt a probléma, hogy az Egyháznak az első évszázadokban egyetlen felfogása volt, hogy azt kell hinni, azt kell erkölcsileg is kötelezőnek tartani, azt kell a liturgikus életben, azt kell az egyházfegyelemre nézve is iránymutatónak tartani, amit az apostolok tanítottak. Úgy hívták ezt, hogy apostoli tradíció. Ez generációkon át hagyományozódott át és különböző dokumentumokban foglalták írásba, de az eszme az volt, hogy az eredetnek a tekintélye alapján kell őket követni. A zsinati törvényhozás, a pápai rendelkezések, szintén valamiképpen mindig az eredetre utaltak és soha nem mondták azt, hogy ami eddig volt, azt mind hatályon kívül helyezzük és majd mi alkotunk egy olyan újat, ami teljes egészében minden kérdést szabályoz. Meg voltak ugyanis győződve arról, hogy a hagyomány az, ami a tekintélyét adja a fegyelmi szabályoknak. Ilyen összefüggésben kibocsátani egy törvénykönyvet, amely hatályon kívül helyezi a régi egyetemes jogot, ez problémásnak látszott. Problémás volt azon kívül az egyházban azért is ez a dolog, mert nem csak tételes egyházi jogszabályokat kell alkalmazni, hanem sokszor az úgynevezett isteni jognak, vagy természetjognak a követelményeit is, anélkül, hogy azt valamilyen egyházi törvényhozók külön kánonba foglalnák. Az egyházi jognak a rendszere egy fölfelé nyitott, elméletileg is nyitott rendszer. Hogyan is lehet ezt egy modern törvénykönyv formájába önteni, amely az európai államokban abból indult ki, hogy teljesen kizárólagos és csak a belső összefüggések alapján kell magyarázni? Nyilván ezt megoldották azzal, hogy megtették azokat az utaló szabályokat, vagy megtették azokat a szerkezeti nyitottsághoz vezető lépéseket, amelyek lehetővé tették, hogy az isteni jogot, mint olyat, mely mint tudjuk sajátos értelemben áll, vagy a természetjogot, mint olyat, megint tudjuk róla, hogy sajátos értelemben áll, közvetlenül lehessen bizonyos értelemben és bizonyos pontokon alkalmazni. Ugyanakkor nem minden korábbi jogszabályt helyeztek hatályon kívül. Tudjuk, hogy a liturgikus jog tekintetében volt kivétel, a helyi részleges jogszabályok tekintetében volt kivétel, azonban az egyetemes jogot hatályon kívül helyezték. Ez azt jelenti, hogy mondjuk a niceai zsinat kánonjai 1917-től kezdve nem voltak hatályban az Egyházban és ez továbbra is problémásnak látszott. Egyetlen igazi indoka lehetett annak, hogy formailag hatályon kívül kerültek, hogy a lényegüket, ami még a huszadik században is reálisnak, lehetségesnek látszott, azt viszont tartalmilag átmentették. Ezért is maga a kodifikáció nem azt tűzte ki maga elé, hogy teljesen új jogot alkot, hanem arra törekedett, hogy a meglévő fegyelmet fogalmazza meg egy új praktikusabb formában. Ezért van az, hogy maga a Szentszék, ha nem az első kiadásban, de egy éven belül gondoskodott róla, hogy ez egyházi törvénykönyv megjelenjen lábjegyzetekkel is, ahol a forrásokra való utalások szerepelnek, mégpedig több mint 23.000 forráshelyre utalnak ezek a lábjegyzetek! Ezek közül azt, ami a Corpus Iuris Canonici-ben benne volt, meg amit a Trentói Zsinat határozatai tartalmaztak, azt föltételezték, hogy megvan az egyházi hivatalokban. De az összes többit, Serédi Jusztinián munkájával – eleinte Gasparri bíboros, később Serédi bíboros neve alatt – kiadták egy kilenc kötetes sorozatban Codicis Iuris Caninici Fontes címmel, amely szövegszerűen is hozza ezeket a régebbi szabályokat. Ez így együtt volt megalapozott segédeszköze a munkának, mert egyrészt megvolt a törvénykönyv, mely rövidebb volt, áttekinthetőbb volt, logikus volt, de megvolt mögötte a fegyelmi hagyomány dokumentációja is, amiből az egész a tekintélyét és a folytonosságát nyerte. Tehát ez egy ilyen nagy vállalkozás volt annak idején. Ehhez képest a II. Vatikáni Zsinat után 1983-ban, illetve a Keleti Egyházakban az 1990-es kodifikáció, az kicsit merészebb volt, mert azt mondta, hogy nemcsak átdolgozásról van szó, hanem valami új szabályozást is kell alkotni, de ugyancsak nem szakadt el az előzményektől, és ugyancsak kibocsátották a Keleti Egyházak számára is a kódexnek forrásokkal megjelölt kiadását.

Ferenc pápa centenáriumi megemlékezés során a régi kódexről azt mondta, hogy „egybefogta és megtartotta az egyházat”. Egy ilyen megközelítés az átlag hívő előtt kevéssé ismert, hiszen a jognak nagyon sokszor inkább megszorító, szankcionáló jellegével találkoznak. Ezzel szemben…

A jog fogalmát sokan nagyon pozitivista módon értik, még ma is, holott ez ennél sokkal több. II. János Pál pápa az 1983-as kódexet bemutató beszédében azt mondja, hogy „isteni Alapítójának szándékánál és Krisztus művénél fogva az őt követők közösségében kezdet kezdetétől oly szoros volt az intézményes szálaknak a kapcsolata, hogy már nem hiányozhatott belőle a jog” S ez valóban így van, mert ha meg akarták ismételni azt, amit Krisztus cselekedett, például az Eucharisztiában és a szentségekben, ha a tanítását őrizni és továbbadni akarták, a tőle kapott küldetésnek a megvalósítási formáit meg akarták jelölni, akkor már egy intézményes valóság állt előttük. Egyébként a zsidóságon belül nem keletkeztek olyan szekták vagy irányzatok, amelyek ne lettek volna a kezdet kezdetétől intézményesen szervezettek. Tehát a kereszténység is a saját múltjának tükrében azt mondja, hogy intézményként született. Nem anarchikusan született, nem néhány filozófus véleménye volt az, ami aztán toborzott magának követőeket, hanem intézményként indult és ezt nagyon jól össze lehet foglalni abban, hogy az Újszövetségben lépten-nyomon előfordul, hogy Krisztus követői magukat Isten népének tartották.  Ez az igazi magyarázata annak, hogy intézményesen strukturált volt a közösségük. Ebből következik tehát, hogy egyáltalán nem valami külső, életidegen valóságról van szó, hanem maga az Egyház ilyen. Éppen ezért ennek a további finomabb rendezése, valamint a válaszok megfogalmazása – tekintettel a fölvetődött új problémákra – évszázados fejlődést kívánt és tett lehetővé. Ebben az összefüggésben természetesen az egyház egységét biztosította, hiszen Isten népnek az egységét kellett biztosítani a közös, elismert elöljáróknak és a szentségeknek a közösségében. Ez valóban kezdettől fogva megmutatkozott és szükségletként jelentkezett. A bonyolult huszadik századi világban, amikor a rengeteg forrásszöveg között már nemigen tudtak eligazodni, egy ilyen új munkaeszköz ezt messzemenően lehetővé tette és jelentősen hozzájárult az egyház egységének a működéséhez és kibontakozásához.

A Keleti Egyházak Kongregációja most tartja a plenáris ülését. Mitől más és új ez a közgyűlés a megelőzőekhez képest?

Először is azért, mert ez egy ünnepi közgyűlés: száz éves a kongregáció! Ez mutatja, hogy az Apostoli Szentszék a keleti katolikus egyházakkal egyre nagyobb hangsúllyal foglalkozik. Különösen is kiemelt szerepet kapott az, hogy a keleti katolikus egyházak az ökumenizmus szempontjából is nagyon fontosak és nem gátjai, hanem segítői kell, hogy legyenek a kereszténység egységének. Ugyanakkor az időközben fölmerült különféle kritikákra is tekintettel, meg kell határozni azt, hogy a keleti katolikus egyházaknak megvan a maga saját méltóságuk és a saját létjogosultságuk, tehát nem akadályok a latin egyház és az ortodoxia viszonyában, hanem különböző rituális hagyományokat és fegyelmi hagyományokat őrző közösségekből álló vegyes képet mutatnak. Tehát a kulturális sokféleség egyetlen egyházon belül ennek a tanúságát alkotja, a huszonnégy saját rítusú egyházból álló egész panoráma, amit ez a kongregáció összefog. Egyénként most kiadták, az Oriente Cattolico című könyvet (egyelőre elfogyott), ami már többször megjelent évtizedekkel ezelőtt és történetileg precízen bemutatja a jelenleg létező keleti katolikus egyházakat, szemléletükkel, keletkezésükkel, problémáikkal együtt. Azt hiszem, ez egy nagyon fontos dokumentum, mert látszik belőle, hogy ez a világ ma is fejlődésben van. De nemcsak fejlődésben van, hanem kihívásokkal is találkozik, különösen a Közel-Keleten, ahonnét nagyon sok keresztény kénytelen volt elmenekülni a saját hazájából, ezért a hagyományosan keleti keresztény egyházak közül nem egy jelenleg úgy beszél a pátriárkák és a hajdani Kánaán területéről, ami az ő híveik lakóhelye és utána elmondják, hogy jelenleg hol laknak: Kanadában, Ausztráliában, Chicago mellett és így tovább, erről pedig részletes statisztikák vannak. Nyilván mindegyik egyház igyekszik utánamenni a saját híveinek és közösségként továbbra is életben tartani és szervezni őket. Ebben a világegyház segít, mert az a meggyőződésünk, hogy mindnyájunk érdeke, hogy ne tűnjenek el ezek a hagyományok. Úgy tűnik, hogy az egyház életében is megjelenik sajátos zsenialitással az egyes népeknek a sajátos kultúrája, ami a hitnek a kifejezésében is megmutatkozik. Ezt egy vallásos szempontból is értékes valóságnak tartjuk és ezért nem sajnáljuk az erőfeszítést. Ebbe a körbe tartozik, hogy például viszonylag kevés hívő számára is plébániákat, helyi közösségeket, vikáriátusokat, apostoli exarchátusokat, és akár egyházmegyéket is alapítanak. Mindenütt igyekeznek a patriarkátusok saját területét kiterjeszteni, egyesek az egész világra szeretnék, mások bizonyos régiókra, ahol nagyobb számban élnek. Mindenesetre a tendencia világos és lépésről lépésre halad előre. Persze ez azt is eredményezi, hogy nagyon sok országban párhuzamos hierarchiák jönnek létre, tehát ugyanazt a területet több katolikus egyházmegye is lefedi, különböző rítusú közösségekkel és hívekkel. Magyarországon is ez a helyzet, bár nem mindenki tudja, hiszen a görög-katolikus hierarchia az egész országot lefedi, ugyanakkor pedig a latin rítusnak is megvan a teljes egyházi szervezete. Ezt lehet működtetni és nálunk a tapasztalatok azt hiszem, hogy nemzetközi viszonylatban is kedvezőnek mondhatók. Ez konfliktusok nélkül, egymás kölcsönös tiszteletével is kezelhető és ahol a hívek megszokták a különféle közösségek tartós együttélését, ott az sem okoz semmiféle megütközést, hogy valóban akár a papi életformára nézve, akár a liturgiára, akár a böjti fegyelemre nézve más és más hagyományokat követnek.

Köszönjük a beszélgetést!

(vl)                                                                                                                                                                          

15/10/2017 20:16