Szenttéavatások Rómában: a vasárnap kanonizált boldogok életrajzai

Brazil vértanúk a 16. században: André de Soveral, Ambrósio Francisco Ferro, Mateus Moreira és 27 társuk

A Brazília északi részén fekvő Rio Grande do Norte evangelizálása 1597-ben kezdődött jezsuita misszionáriusok és egyházmegyés papok részvételével, akik a katolikus Portugáliából érkeztek. A következő évtizedekben holland kálvinista hittérítők is megjelentek a térségben, akik a katolikusok vallásszabadságát korlátozták, majd üldözték is őket. Ebben az Európából átörökölt vallásháborús helyzetben történt a brazil vértanúk kálváriája, két külön időszakban.

Az első 1645. július 16-ra esett Cunhaú-ban, a Gyertyás Boldogasszony kápolnája mellett. Miközben  André de Soveral jezsuita atya szentmisét mutatott be, egy sereg holland katona, felfegyverzett bennszülöttek kíséretében betört a templomba és lemészárolták az ártatlan és védtelen híveket.

A másik esemény ugyanezen év október 3-án történt. A vérengzéstől megrettent natal-i katolikusok menekülni próbáltak, de hiába, mert elfogták őket Ambrósio Francisco Ferro plébánosukkal együtt és átszállították Uruaçu-ba, ahol holland katonák és mintegy 200 fegyveres bennszülött várta őket. A foglyokat kegyetlenül megkínozták, majd testüket megcsonkítva haláltusájukban magukra hagyták őket. A történelem során a mártírhalált szenvedett katolikus hívek közül harmincat sikerült egészen pontosan azonosítani, köztük házaspárokat és többgyermekes családokat is, akiket név szerint megnevezve Szent II. János Pál pápa a jubileumi szentév során 2000. március 5-én boldoggá avatott.

Cristobal, Antonio és Juan mexikói protomártírok

Cristobalt, Antoniot és Juant a hit elleni gyűlöletből ölték meg 1527-ben és 1529-ben. Ők hárman Mexikónak, de az egész amerikai kontinens evangelizálásának az első vértanúi. A három fiatal alapos keresztény nevelést kapott az első ferences hittérítőktől, akik 1524-ben szálltak partra Új Spanyolországban. Cristobal a mexikói Atlihuetzia-ban született 1514-1515 körül. Az acxotecatl-i azték uralkodó, a kacika kedvelt fia és örököse volt, aki keresztsége után hamarosan az evangélium hírnöke lett családtagjai és barátai körében. Megpróbálta az apját is megtéríteni, de legalábbis rávenni, hogy hagyjon fel rossz szokásaival, köztük a részegeskedésével. Ő azonban nem hallgatott a fiára, és mivel pogány lelkülete erősebb volt apai érzelmeinél, kelepcét állított a trónörökös fiának, kegyetlenül megbotoztatta, majd a szenvedésében is állhatatosan imádkozó fiát máglyára vetette. Cristobal fia 13 éves korában szenvedte el a vértanúhalált.                     

Antonio és Juan 1515 és 1517 között születtek a mexikói Tizatlán-ban. Antonio a helyi kacika, azték uralkodó unokája volt, miközben Juan az ő alázatos készséges szolgája. Ők is mindketten a ferences atyák katekéziseit látogatták. 1529-ben, késznek mutatkoztak arra, hogy elkísérjék a domonkos atyákat az Oaxaca térségbeli missziós küldetésre, mint a bennszülöttek tolmácsa. Tudatában a rájuk váró halálveszélynek, a fiúk segítettek a misszionáriusoknak a bálványszobrok eltávolításában és az egyik ilyen alkalommal, feldühödött azték bennszülöttek husángokkal rájuk rontottak és halálra ütlegelték először Juant, aztán az ura és társa segítségére siető Antoniot. Mindkettejüket Szent II. János Pál pápa avatta boldoggá Mexikóváros  Guadalupe kegyhelyén 1990. május 6-án. 

Faustino Míguez, spanyol piarista szerzetes pap, a leánynevelés apostola    

Faustino Míguez a spanyolországi Galíciában született 1831. március 25-én. 19 éves korában belépett a madridi piaristák noviciátusába és három év múlva fogadalmat tett. Újabb három év múlva, tanulmányai végeztével pappá szentelték, majd 1857-ben elküldték az első kubai piarista missziós állomásra, Guanabacoa-ra, ahol a magiszterek képzését bízták rá. Rendkívül széleskörű érdeklődése mindenre fogékonnyá tette, Kubában különösképpen is a gyógynövény terápiát sajátította el. Visszarendelték Spanyolországba, ahol a rend többféle közösségeiben dolgozott, míg végül Getafe-be került, ahol élete utolsó részét töltötte. 94 éves hosszú életéből legalább ötvenet a tanításnak szentelt, aminek során szinte minden tudományt és ismeretet oktatott: latin nyelv, matematika, történelem, számtan, szónoklástan, földrajz, mezőgazdasági ismeretek, fizika, kémia, egészségtan, francia nyelv és természettudományok voltak a tantárgyai. Az iskola számára az Úrral való találkozás helye volt, akit a gyermekekben szolgált és szeretett. Szeretete különös módon is megmutatkozott a szegények és rászorulók iránt. Tág tudományos érdeklődését jól össze tudta kapcsolni nevelői tehetségével. Második Sanlúcar de Barrameda-i tartózkodása során fedezte fel, hogy a nők és az asszonyok milyen tudatlanságban élnek és éppen emiatt milyen nagy szükség lenne a képzésükre, kisgyermek koruktól fogva. Általános rendfőnöke és a sevillai érsek jóváhagyásával megalapította az Isteni Pásztornő Lányai Kalazancius Intézetet, mely Kalazanci Szent József pedagógiájával foglalkozott a kislányok nevelésével. Faustino Míguez atya 94 éves korában halt meg 1925-ben Getafe-ban. Szent II. János Pál pápa avatta boldoggá 1998-ban.

Angelo d’Acri kapucinus atya, Calabria hitszónok apostola 

Angelo d’Acri, világi nevén Luca Antonio Falcone 1669-ben született a dél-olaszországi Acri-ban. Egyik szomszéd családnál tanult meg írni és olvasni, majd a helyi kapucinus atyák oktatták hittanra. Belépett közéjük 18 évesen, de kétszer is elhagyta bizonytalanságában a noviciátust. Harmadjára azonban legyőzte a kételyeit, fogadalmat tett, pappá szentelték és elöljárói prédikálni küldték. 33 évesen kezdte meg prédikálói tevékenységét és folytatta azt mindhaláig, miközben fáradhatatlanul bejárta Calabria falvait és városait. Nagyböjti prédikációs sorozatokat, lelkigyakorlatokat és népmissziókat  tartott. Igehirdetései után órák hosszat gyóntatott és nagy irgalommal fogadta a bűnbánó lelkeket. 38 éven át apostolkodott Dél-Itáliában és 1739-ben halt meg életszentség hírében. XII. Leó pápa avatta boldoggá 1825-ben.

(vl)