2017-10-16 14:14:00

A Károly király imaliga magyar küldöttsége a Vatikánban járt


- interjú Hittig Gusztávval és Kovács Gergellyel, a Károly király imaliga magyarországi referenseivel

Ferenc pápa október 14-én, szombaton magán kihallgatáson fogadta a Károly király imaliga a népek békéjéért nemzetközi delegációit, akik ezen a napon tartották éves közgyűlésüket Rómában. A magyar küldöttséget Hittig Gusztáv és Kovács Gergely magyar referensek vezették. A pápai audienciát követően felkeresték a Vatikáni Rádió stúdióját. 

Az imaliga magyarországi tevékenysége alkalmazkodik a nemzetközi imaligához, amelynek Európában és Amerikában is vannak képviselői. 20 évvel ezelőtt Hittig Gusztáv kért és kapott felkérést a magyarországi működés megszervezésére. Részt vett Károly király boldoggá avatásának előkészítésében, majd azóta emlékalkalmakat szervez és ereklyék elehelyezését segíti elő országszerte. Az imaliga célja, hogy az ima által előmozdítsa Boldog Károly király szentté avatását. Ehhez nagyon fontos Károly király megismertetése a hívekkel. Hiteles képet kívánnak adni az embereknek az utolsó magyar királyról, hogy a hívek követni tudják az imaliga elképzeléseit, gondolatait és hitét. Magyarországon eredményesen működik a szervezet, hiszen tavaly Budapest belvárosában, a Károly körúton állítottak szobrot IV. Károly magyar királynak - hangsúlyozza Hittig Gusztáv. A neves alkalom kapcsán döntött úgy, hogy átadja helyét utódjának, akire Kovács Gergely személyében talált rá.

Az imaliga még Károly király életében alakult, hogy segítse az ő szolgálatát az imával és később is meghatározta az egész évszázadra kiterjedt imahadjáratot - emlékeztet Kovács Gergely a szervezet múltjára. 1917-ben XV. Benedek pápa béke felhívásához egyedül Károly király csatlakozott az európai vezetők közül. Nagy hit-egység és személyes kapcsolat volt kettejük között, továbbá mindkettőjüket a béke iránti nagy elkötelezettség jellemezte. Bizonyos értelemben egy kegyelmi kontextus az 1917, mert abban az évben kérte Szűz Mária Fatimában a kis látnokoktól, hogy imádkozzanak a békéért. Ferenc pápa az audiencián összekapcsolta korunkat az I. világháború idejével, mert ma is nagy szükség van az imára és az áldozatvállalásra a jó akaratú emberek között. 

Károly király felajánlotta életét a népek békéjéért. Innen ered az imaliga elnevezése. Károly királyt hitvallóként avatta boldoggá II. János Pál pápa, de az életáldozat jogán is ott van a boldogok között és majd ott lesz a szentek között - fogalmaz Kovács Gergely. A szombat délutáni közgyűlésen az imaliga képviselői foglalkoztak az Amerikában történt csodával, csodás gyógyulással, amely elősegítheti Károly király szentté avatását. Ha ezzel sor kerülne a kanonizálásra, akkor Magyarország első királya, Szent Isván és utolsó királya IV. Károly is a szentek sorában állna - hívja fel a figyelmet Kovács Gergely az interjúban.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.