2017-10-25 18:07:00

Interjú Somorjai Ádám bencés történésszel a Casaroli levéltári hagyatékról


„Újabb Mindszenty-források Agostino Casaroli levéltári hagyatékában” címmel a közelmúltban a METEM könyvek sorozatában megjelent P.  Somorjai Ádám bencés történész könyve. Ádám atya, hogyan lehetséges ilyen forrás közlése, amikor a Vatikáni Levéltárban az érintett időszak aktái még nem hozzáférhetőek a kutatómunka és a publikáció számára?

Már nem a Vatikáni Levéltár munkatársaként jöttem vissza kutatni, hanem mint pannonhalmi bencés. Agostino Casaroli bíboros hagyatéka bekerült a Vatikáni Levéltárba, mert korábban nem volt ott. Mivel korábban a Pármai Állami Levéltárban nagyos sok kutató láthatta, publikált belőle, sőt a magyarországi Ostpolitik-kal kapcsolatosan és Mindszenty bíborossal kapcsolatosan is egy Barberini nevű professzor már 2008-ban egy vaskos kötetet adott ki, ezért itt a Vatikánban is az elöljárók úgy gondolták helyesnek, hogy ez így „fair” tudományosan, ha már egyszer látták mások, akkor most is lássák. Ilyen értelemben ezek Agostino Casaroli bíboros levéltári forrásai, melyek nem a Titkos Levéltárban vannak, hanem az Államtitkárság Történeti Levéltárában és annak az olvasójában lehet tanulmányozni és így rendelkezésre áll bárki kutató számára. Bárki bemehet, aki engedélyt kap arra, ha megfelelő módon kéri, felkészült, tud olaszul, és akkor délelőttönként, mikor nyitva van a levéltári olvasó, ott ezt tanulmányozhatja.

Mi jelent meg ebből?

Több alapvető munka jelent meg, de ami számunkra érdekes, az a Barberini professzor anyaga. Ő a perugiai egyetemen tanít egyházjogot és mivel közel került ezekhez a forrásokhoz, a pármai Állami Levéltárban megengedték neki, hogy ezeket kigépeltesse. Egy alapvető gyűjteményt publikált egy sorozat részeként. Most már ő vatikáni „Casaroli szakértőnek” számít az olasz tudományos életben. Országonként lebontva, tehát Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország, Románia Jugoszlávia, Bulgária, hozza azokat a forrásokat, amiket ő a köztörténet szempontjából, akár a Vatikán „keleti politikája” szempontjából fontosnak talált. Ezek között elég sok olyan forrás is van, amely Mindszenty bíborosra vonatkozik, mert Agostino Casaroli 1963-ban, aztán 1964-ben és még 1965-ben is többször meglátogatta Mindszenty bíborost az amerikai követségi fogságában, így az ő beszámolói - melyek nagyrészt már megjelentek, kisebb részt pedig, ami még nem jelent meg, itt jelent meg  - forrást jelentenek arra vonatkozólag, hogy Mindszenty bíboros  miről hogyan gondolkodott ott azokban az években. Hasonlóképpen egy alapvető és számunkra fontos, de olasz nyelvű publikáció, egy (Marco) Lavopa nevű, pályakezdő fiatal történész munkája, mely a Casaroli forrás keleti országokra vonatkozó dokumentumai alapján, nem pusztán a Barberini szövegkönyv, hanem az összes vonatkozó dokumentum alapján, amit ő látott, megírja a Vatikán „keleti politikája” történetét, amely azonban módszertanilag – az én véleményem szerint és más szakértők véleménye szerint is – nem érte el a célját, mert Casaroli levéltárában, hangsúlyozom tehát, hogy a magánlevéltárában, mely az ő apartmanjában volt, amikor meghalt, tehát amit ő hazavitt a hivatalból, csak azok a dokumentumok vannak meg, amiket ő elfelejtett visszavinni, vagy magánál tartott, hogy még dolgozni kell rajta. A vatikáni elöljárók  ugyanis nemcsak a hivatalban dolgoznak, hanem esténként otthon is. Amíg neki, Agostino Casarolinak nem volt azonos helyen a hivatali helyisége a lakásával, addig ez bővebb forrást eredményez az ő saját levéltárát illetően. Akkor viszont, amikor bíboros államtitkár lesz, a saját levéltára is ott van, ahol ő lakik, ennek következtében már más elvek alapján kell megítélni azt, hogy milyen források vannak. Később aztán kiköltözött a bíboros államtitkári apartmanból és nyugdíjas éveiben ezeket tartotta az ő saját levéltárában. 

Tehát akkor a most hozzáférhető levéltári anyag valójában a Casaroli bíboros egykori otthoni magánkönyvtárában lévő dokumentumok egy része...?

Igen, ilyen módon került ki a Vatikánból, mert az unokahúga volt az örökös, Orietta Casaroli és ő mint egy magángyűjteményt elhelyezte a Pármai Levéltárban mint egy letéteményt és engedélyezte a kutatást.

Ha már egyszer visszakerült a Vatikánba, akkor a levéltári kollegialitás jegyében mások számára is kutathatóvá teszik…

… vagy úgy mondanám, hogy a tudományos tisztesség elvét követve. Nem lehet ugyanis visszatitkosítani azt, ami egyszer már tizenegynéhány éven keresztül tanulmányozható volt.

Jóllehet a többi irat arra vár, hogy majd egyszer tanulmányozható legyen.

Igen, de az ezt jelenti, hogy a helyzet nem veszélytelen, mert ezek csak egy részét hozzák azoknak a forrásoknak, melyeknek az összességét kell majd egyszer vizsgálni, mert abból tudunk helytálló következtetéseket levonni, ebből esetleg nem. Visszatérve a Lavopa könyvére, ő elsietve a vatikáni keleti politika történetének a megírására vállalkozott, ami magyarul nem jelent meg és remélem, hogy nem is fog megjelenni, mert annyira nem jó, ugyanis szelektív. Márpedig a történelmi tudományosság a teljességre törekszik. Ugyanakkor fölmerül a kérdés, hogy akkor ez a mostani kiadvány, ami megjelent a METEM-nél. Zárójelben jegyzem meg, hogy ez a METEM könyvek 88. kötete, és ezek a METEM könyvek itt indultak el a Vatikáni Rádióban 1991-ben, amikor Szabó Ferenc atya megjelentette a Pázmány monográfiát és az ő javaslatára indultak el a METEM könyvek, és az övét azóta újra ki is kellett adni, mert nagy siker volt szakmailag.        

Tehát akkor most ez a 88. kiadás vajon nem egyoldalú?

Igen, igen, egyoldalú, mert egy egyoldalú bázis alapján válogatott, ugyanakkor minden egyoldalúság ellenére itt források vannak, amelyek léteznek, amelyeket más is megnézhet és ellenőrizhet és ebben a könyvben elolvashatók magyarul és olaszul is.

 Milyen időszakból és milyen témákat ölel fel a megjelent forrásanyag?

1962-vel indul. 1962 a II. Vatikáni Zsinat első ülésszaka, amely XXIII. János pápának lehetőséget adott arra, hogy találkozzék a „kelet-európai” – akkor így nevezték –, vagyis a „szocialista országok” püspöki küldöttségeivel, mondanám püspöki karaival, de Magyarországról nem engedtek ki minden püspököt, Lengyelországból igen. Ebben a tekintetben volt egy kapcsolatfelvétel és a Casaroli iratok között egy fontos benső dokumentumot lehet olvasni. Ezt már a Barberini publikálta olaszul, ezért olaszul ebben a kötetben ugyanígy nem kellett hozni, csak a magyar fordítását, mert ez magyarul még nem jelent meg, lévén, hogy a Mindszenty téma nem központi. A korábbi irodalomban ez nem jelent meg. Aztán utána van például egy magyarra fordított forrás, ami szintén már olaszul megjelent a Barberini kötetben. Az amerikai követségi ügyvivőnek az emlékeztetője, ez az amerikaiak használatára készült valamikor, amiből egy példányt megkapott Agostino Casaroli is, a látogatása alkalmával. Az első látogatása, mely nagyon fontos volt 1963. május 8-án, Mindszenty bíborosnál az amerikai követségen, arról készült egy hosszabb jelentés, ami idáig nem jelent meg magyarul, de nem jelent meg olaszul sem, tehát nem jelent meg a Barberini kötetben sem. Ennek következtében ez a két nappal később készült első jelentés, amit Casaroli, akkor még nem bíboros, hanem monsignore Casaroli küldött az ő hivatali főnökének, Cicognani bíboros-államtitkárnak, ez alapvető fontosságú. Ugyanígy Casaroli bíborosnak van egy följegyzése, 1964. március negyedikén kelt, amelyben leírja azt az elöljárói számára, hogy a következő budapesti útja alkalmából mi is a teendő. Ilyen értelemben nem is csak a Mindszenty ügyre, hanem a keleti politikára is forrás. Aztán van három részletező hivatali följegyzése, mert ő többször is találkozott március hónapban Mindszenty bíborossal, és ezzel kapcsolatosan van egy olyan följegyzés, ami Mindszenty bíborossal foglalkozik és van egy, ami a békepapokról szól és van egy, ami Shvoy Lajos székesfehérvári megyéspüspökről. Érdekes módon Shvoy Lajos „keményvonalasságát” a pártállam küldöttsége kifogásolta és Casaroli bíboros arra tesz javaslatot, hogy kérjék meg Shvoy püspököt, hogy legyen egy kicsit „flexibilis”, egy kicsit „hajlékony”, fogadja el a „realitásokat”. Ebbe az irányba mentek a tárgyalások és itt jelezve is van, hogy hol található az a fogalmazvány, amit aztán Shvoy püspöknek elküldtek. Az eredeti példány bizonyára Fehérváron van, s akkor már vélhetőleg ismerik. 1964. április 6-án kelt egy nagyon fontos beszámoló. Casaroli kíséretében volt egy viszonylag fiatal „uditore”, ügyhallgató, a Luigi Bongianino. Ő beszámol a Mindszenty bíborossal folytatott megbeszélésekről, oldalakon át ír részletesen arról, hogyan találták Mindszenty bíborost és miről mi volt a véleménye. Bongianino-ról annyit, hogy a történészek számára elég nagy titok az ő pályafutása, mert elég hamar kikerült a vatikáni központi szolgálatból és Piemontba, az ő hazájában püspök lett. Állítólag neki eltérő volt a véleménye a vatikáni keleti politikáról és ennek következtében a főnökei úgy gondolták, hogy bizony jobb, ha ő Piemontba hazamegy püspöknek. A hatodik számú dokumentum egy bizalmas „pro memoria”, emlékeztető följegyzés a magyar tárgyalófélnek az Apostol Szentszék és a magyar kormány képviselői között 1971 májusában tartott megbeszélések álláspontjáról. Itt arról van szó, hogy elindul az a folyamat, melynek részeként 1971. szeptember 28-án Mindszenty bíboros elhagyja az amerikai követséget és ezt kellett előkészíteni. Ebben az ügyben Giovanni Cheli monsignore tárgyal és az ő kíséretében van Montalvo. Erről több dokumentum is szól és ez volt az a fontos mozzanat a Chelinek, és akkor már itt Rómában az ő elöljárója volt, tehát Casaroli bíborosnak is, mert amíg nem tudtak előrelépni a Mindszenty üggyel, addig nem lehetett foglalkozni az esedékes püspöki kinevezésekkel, ami ilyen módon egy évvel később lehetett csak tárgyalási téma. Egészen gyakorlati kérdések vannak még: Milyen útlevelet kapjon a bíboros, ha kihozzák?; Ki utazik Budapestre, hogy elhozza őt?; Milyen módon utazzon?; Hol szálljon meg, Bécsben…, a Pázmáneumban…?; Mikor adjanak ki egy közleményt, illetve mikor jöhet a bíboros Rómába, hogy találkozzon a Szentatyával? Ezeket a kérdéseket monsignore Cheli a főnökeinek fölírta azért, hogy időben végiggondoljanak minden részletet. Tehát itt az látható, hogy milyen gondossággal készítette elő az Apostoli Szentszék – így Casaroli bíboros hivatala és annak a munkatársa, monsignore Giovanni Cheli, aki később maga is bíboros lesz –, Mindszenty bíboros kiutazását.

(vl)

                                  








All the contents on this site are copyrighted ©.