2017-10-26 13:49:00

Ferenc pápa a protestáns skót egyházhoz: testvérek vagyunk immár, nem ellenfelek


Adjunk hálát az Úrnak nagy ajándékáért, hogy ezt az évet valódi testvérként élhetjük meg, túl sok évszázadnyi ellenségeskedés, kívülállás és konfliktus után. Ferenc pápa ezekkel a szavakkal fordult a skót egyházi küldöttséghez, mely Derek Browning moderátor vezetésével érkezett a vatikáni audienciára. Ez a találkozó beleilleszkedik a pápa ökumenikus kezdeményezéseinek sorába, melyeket a reformáció 500. évfordulója alkalmából tavaly októberben indított el svédországi látogatásával. Ennek az útnak a célja, hogy az evangélium szellemében leküzdje a múlt megosztottságait, amikor az eltéréseket és a hibákat néztük, és szívünk az elszenvedett sérelmeket panaszolta föl.

Ma végre megértjük egymást az egy keresztség jegyében

Az emlékezet kölcsönös megtisztítása az egyik legfontosabb gyümölcse ennek a közös útnak – állapította meg beszédében a pápa. Ha igaz az, hogy a múltat nem lehet megváltoztatni, igaz az is, hogy ma végre megértjük egymást abból a tekintetből kiindulva, ahogy Isten néz ránk: elsősorban az ő gyermekei vagyunk, akik ugyanabban a keresztségben újjászülettünk Krisztusban, tehát egymás testvérei vagyunk.

A pápa fölidézte az első protestáns missziós világtalálkozót, melyet éppen a skót fővárosban tartottak 1910-ben, majd rámutatott a párbeszéd fontosságára, elsősorban az evangelizálás terén. Az igehirdetés és a misszió ugyanis nem lesz teljesen hiteles, ha nem vagyunk egységesek. Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy magunkat a hívők családjához soroljuk. Isten nem véletlenül határozta meg magát Mózesnek, mint „atyáitok Istene”, utalt a pápa az égő csipkebokor jelenetére, mely a skót egyház jelképe.

Imádkozzunk egymásért, erre kötelez az üldözött keresztények tanúságtétele

Isten arra szólít minket, hogy ne elszigetelten éljük meg a hitet, hanem egy konkrét közösségben. Senki nem válik magától kereszténnyé és senki nem élhet keresztényként a többiek nélkül. Egy család vagyunk, és ez az összetartozás akkor bizonyul igazán fontosnak, amikor a hit megélése akadályokba ütközik. A pápa azokról a keresztényekről beszélt, akik ma súlyos próbatételt állnak ki, mert Jézus nevében szenvednek és üldözik őket. Megvallják hitüket, vértanúk lesznek, sokan hordoznak súlyos keresztet. Tanúságtételük kötelez minket, hogy a végsőkig haladjunk előre szeretettel és bátorsággal. Úgy kell válaszolnunk, hogy imádkozunk egymásért, felülemelkedünk a múlt sebein. Ferenc pápa végül a skót protestáns egyház küldöttségével együtt elimádkozta a Miatyánkot.

(gá) 








All the contents on this site are copyrighted ©.