A keresztények Szent Benedek példájával Európa formálásában – Ferenc pápa beszéde

Október 27-e és 29-e között a Szentszék és a COMECE, az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága szervezésében „Újragondolni Európa jövőjét – Keresztény hozzájárulás az európai terv jövőjéhez” címmel” nagyszabású konferenciát tartanak a Vatikánban szinódusi aulában. A háromnapos tanácskozás középpontja október 28-a szombat volt, amikor Ferenc pápa kora este a üzenettel fordult a találkozó 350 résztvevőjéhez. Az eseményen 28 európai ország politikusai mellett, bíborosok, püspökök, nagykövetek és a tudományos élet képviselői is jelen vannak.

Magyar részről a hivatalos delegáció tagjai: Cserháti Ferenc, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia külföldi magyar lelkipásztori szolgálatért felelős püspöke, Hölvényi György, európai parlamenti képviselő, Habsburg Lotharingiai Eduárd szentszéki magyar nagykövet, Tóth Tamás prelátus, a Római Pápai Magyar Intézet igazgatója, Fejérdy András történész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára. Cserháti Ferenc püspök és Hölvényi György európai parlamenti képviselő a konferencia után számolnak be a rádiónknak a konferencián szerzett személyes tapasztalataikról.

A keresztények mai feladata Európában – Ferenc pápa átfogó értelmezése  

A pápa örömének adott hangot, hogy részt vehet az „Újragondolni Európa jövőjét” nemzetközi konferencia záró eseményén, majd a következő gondolatokat fejtette ki részletesen földrészünket illetően: Európa, mint személy és közösség, mint a párbeszéd helye, mint inkluzív térség, mint a szolidaritás helye, mint a fejlődés forrása, mint a béke ígérete, illetve mi a keresztények feladata ma Európában.

Európa jövőjének útján közösen kell végighaladnunk

A fiatalok előterjeszthették elvárásaikat és reményeiket, szembesülve az idősebbekkel, akiknek viszont volt alkalmuk arra, hogy felkínálják megfontolásokkal és tapasztalatokkal teli múltjukat. Ez a találkozó mindenekelőtt párbeszéd kívánt lenni egy olyan szabad és nyílt konfrontáció légkörében, amely kölcsönös gazdagodást nyújt és megvilágítja Európa jövőjének útját, amelyen mindnyájunknak közösen kell végighaladnunk, hogy leküzdjük a jelen válságait és szembe tudjunk nézni a ránk váró kihívásokkal.

A kontinens jövőjéhez való keresztény hozzájárulásról beszélni mindenekelőtt azt jelenti, hogy feltesszük a kérdést: mi ma a feladatunk, mint keresztényeknek ezen a földön, amelyet évszázadokon át a hit olyan gazdagon formál? Mi a felelősségünk ebben a korban, amikor Európa arculatát egyre inkább a kultúrák és vallások pluralitása jellemzi, miközben sokak számára a kereszténység pusztán a múlt távoli és idegen alkotóeleme?

Személy és közösség

Az ókori civilizáció hanyatlásakor, miközben Róma dicsőségei romokká váltak, amelyeket ma is megcsodálhatunk a városban, miközben új népek tűntek fel az ókori birodalom határain, egy fiatalember a zsoltárost visszhangozta: „Ki az az ember, aki életet óhajt és jó napokat kíván látni?” (Zsolt 33, 13). Szent Benedek Regulája Prológusában kortársai és a mi figyelmünket az emberről alkotott olyan felfogásra irányítja, amely gyökeresen más, mint ami a görög-római klasszicizmust jellemezte, és amely még inkább különbözött a barbár inváziók erőszakos emberképétől.

Az Isten képmására teremtett ember keresztény érték

Szent Benedek nem törődik sem a társadalmi helyzettel, sem a gazdagsággal, sem a hatalommal. Arra a természetre utal, amely közös minden ember számára. Az ember pedig bármilyen legyen is helyzete, kívánja az életet és a boldog napokat. Benedek számára nincsenek szerepek, csak személyek vannak. És éppen ez az egyik alapvető érték, amelyet a kereszténység hozott el: az Isten képmására teremtett személy értelmezése. Ebből az alapelvből kiindulva épültek a kolostorok, amelyek az idők folyamán a földrész emberi, kulturális, vallási és gazdasági újjászületésének bölcsőivé váltak.

Európa személyek közössége

Az első, és talán legnagyobb dolog, amivel a keresztények hozzá tudnak járulni a mai Európához, az az, hogy emlékeztessék rá: Európa nem számok vagy intézmények összessége, hanem személyekből áll. Sajnos gyakran a viták számokra korlátozódnak. Nincsenek állampolgárok, szavazatok vannak. Nincsenek migránsok, kvóták vannak. Nincsenek munkások, gazdasági mutatók vannak. Nincsenek szegények, hanem szegénységi küszöbök vannak. A konkrét személy elvont alapfogalommá szűkült, amely megnyugtatóbb. Ez érthető: a személyeknek van arcuk, valós felelősségre kényszerítenek, míg a számok, bár hasznosak és fontosak, mindig lélektelenek.

A második tényező, amivel a keresztények hozzájárulhatnak Európa jövőjéhez, az a közösséghez tartozás újrafelfedezése. Nem véletlen, hogy az európai terv alapító Atyjai éppen ezt a „közösség” szót választották, hogy azonosítsák a születendő új politikai alakulatot. A közösség a legnagyobb ellenszere a korunkat jellemző individualizmusnak, az egyedülálló életforma Nyugaton elterjedt irányzatának. A rosszul értelmezett szabadság szerint szinte kötelesség magányosan élni, minden kötöttség nélkül, és következésképpen egy gyökértelen, közösségi hovatartozás és örökség nélküli társadalom épült így fel.

A család a férfi és a nő közötti különbségek harmonikus egysége

A keresztények önazonossága mindenekelőtt relacionális, kapcsolati jellegű. Tagjai egy testnek, az Egyháznak (vö. 1 Kor 12,12), amelyben mindnyájan saját önazonosságukkal szabadon vesznek részt a közös építésben. A család továbbra is alapvetően fontos, mint elsődleges közösség, amelyben előtérbe kerül a különbözőség és ugyanakkor egységet alkot. A család a férfi és a nő közötti különbségek harmonikus egysége, ami annál igazabb és mélyebb, minél inkább képes megnyílni az életnek és másoknak. Hasonlóképpen egy polgári közösség akkor élő, ha nyitott, ha képes befogadni a különbözőséget, és ha képes új életet világra hozni, újat alkotva a fejlődés, a munka, az újítás és a kultúra terén is. A személy és a közösség tehát Európa alapjai, amelyeket mi, mint keresztények építeni akarunk és építeni tudunk. Ennek az épületnek a tégláit úgy hívják, hogy párbeszéd, inklúzió, szolidaritás, fejlődés és béke.

A párbeszéd helye

Ma egész Európa, az Atlanti-óceántól az Uralig, az Északi-sarktól a Földközi-tengerig nem engedheti meg magának, hogy ne legyen mindenekelőtt az őszinte és építő párbeszéd helye, amelyben a főszereplők azonos méltósággal rendelkeznek. Arra kaptunk meghívást, hogy egy olyan Európát építsünk, amely minden szinten a találkozás helye, bizonyos értelemben, mint amilyen az ókori agóra, a városállamok, poliszok köztere volt. Nem pusztán gazdasági árucserét folytattak ott, hanem a politikai élet lüktető központja volt, ahol kidolgozták a mindenki javát szolgáló törvényeket. Itt állt a szentély is, hogy a mindennapi élet vízszintes dimenzióját kiegészítse a természetfeletti lélegzettel, amely túlmutat a múlékony, tovatűnő, ideiglenes jelenségén.

A vallások konstruktív szerepe szemben az egyetlen gondolat uralmával

Ez arra késztet, hogy megfontoljuk azt a pozitív és konstruktív szerepet, amelyet a vallás általában betölt a társadalom építésében – mondta a pápa, utalva a vallásközi párbeszéd szerepére, amely elősegíti a keresztények és muzulmánok egymás kölcsönös megismerését Európában. Sajnos egyfajta laicista előítélet, amely még mindig fénykorát éli, nem képes érzékelni a vallás közéleti és objektív szerepének pozitív értékét a társadalom számára. A vallást inkább pusztán a magánélet és az érzelmek szférájába száműzné. Így létrejön az ún. egyetlen gondolat fennhatósága, amely eléggé elterjedt a nemzetközi fórumokon. Ez a vallási önazonosság érvényesítésében veszélyt lát saját maga és egyeduralma számára, végül mesterségesen szembeállítja a vallásszabadsághoz való jogot az alapvető emberi jogokkal.

A párbeszéd elősegítése a politika alapvető felelőssége

Gyakran a párbeszédet a követelések hangos kiáltásai helyettesítik. Számos országban termékeny talajt találnak a szélsőséges és populista alakulatok, amelyek politikai üzenetük középpontjába helyezik tiltakozásukat, anélkül, hogy konstruktív programot kínálnának fel alternatívaként. A párbeszédet egy meddő szembenállás helyettesíti, amely veszélyeztethezi a polgári együttélést is, vagy a politikai hatalom egyeduralma ketrecbe zárja és megakadályozza a valódi demokratikus életet. Az egyik esetben hidakat rombolnak le, a másikban falakat építenek.

A keresztények mozdítsák elő a politikai párbeszédet

A keresztények arra kaptak meghívást, hogy a politikai életnek visszaadják méltóságát: a politika a közjó iránt végzett legfontosabb szolgálat, nem pedig a hatalom birtoklása. Ehhez megfelelő képzésre is szükség van, mivel a politikát nem lehet rögtönözni, hanem a lemondás, a közösség javát szolgáló odaadó munka magasrendű kifejezése. A politikia vezetés tanulást, felkészültséget és tapasztalatot igényel.

Befogadó térség

A vezetők közös felelőssége, hogy olyan Európát részesítsenek előnyben, amely inklúzív közösség. Az inklúzió nem egyfajta megkülönböztetés nélküli egybemosás, hanem éppen ellenkezőleg, a különbözőségek érvényre juttatását jelenti. Ebben a távlatban a migránsok sokkal inkább erőforrást, mint terhet jelentenek. A keresztények arra kaptak meghívást, hogy komolyan elmélkedjenek Jézus kijelentéséről: „Idegen voltam, és befogadtatok” (Mt 25,35). Különösen a menekültek drámáját illetően nem feledhetjük el azt a tényt, hogy olyan személyekkel állunk szemben, akiket nem válogathatunk ki vagy selejtezhetünk le kényünk-kedvünk szerint, politikai, gazdasági, sőt még vallási logikák szerint sem.

Azonban nincs ellentét a kormányhatóságok kötelessége és aközött, hogy a kormányzók erényével, vagyis óvatossággal kezelje a migráns kérdést. Figyelembe kell venni, hogy szükség van nyitott szívre, ugyanakkor annak a lehetőségére is, hogy teljesen integrálják az országba érkezőket társadalmi, gazdasági és politikai szinten. A migráció jelensége nem lehet egy szabályok nélküli folyamat, ugyanakkor nem lehet felhúzni a közöny vagy a félelem falait sem. A migránsok pedig nem hagyhatják figyelmen kívül azt a súlyos kötelezettségüket, hogy megismerjék, tiszteletben tartsák és magukévá tegyék az őket befogadó nemzet kultúráját és hagyományait.

A szolidaritás helye

Az Európai Unió csak úgy nézhet szembe válságaival, ha ismét felfedezi, hogy egyetlen közösséget alkot, amelynek tagjai egymást támogatják és kölcsönösen segítik – nem pedig kis érdekcsoportok összessége. Keresztény távlatokban a szolidaritás a szeretet-parancsolatban találja meg létjogosultságát (vö. Mt 22,37-40). A szolidaritás egy élő és érett közösség életnedve, ami azt jelenti, hogy gondot fordítanak a társadalom legsérülékenyebb tagjaira, a szegényekre, a kirekesztettekre, az idősekre, a munkanélküliekre. Jelenti egyben a nemzedékek közötti együttműködést is.

A pápa utalt rá, hogy a hatvanas évektől kezdve soha nem látott konfliktus áll fenn a nemzedékek között. A fiatalok elutasították elődeik örökségét és így egy drámai meddőség időszaka következett be. Nemcsak azért, mert Európában kevés gyermek születik, és túl sokan vannak azok, akiktől megtagadták a megszületéshez való jogot, hanem azért is, mert az előző nemzedék nem volt képes arra, hogy a fiataloknak olyan anyagi és kulturális eszközöket nyújtson át, amelyekkel válaszolhatnak a jövő kihívásaira. Számos fiatal eltévelyedett gyökerek és távlatok híján. Súlyos kötelezettség az ifjúság nevelése – állapította meg a pápa. Nem pusztán a műszaki és tudományos ismereteket kell átadni számukra, hanem elő kell mozdítani a személy átfogó fejlődését a földi társadalom javára és egy emberibb világ építésére. Ez a feladat az egész társadalmat érinti.

A fejlődés forrása

A magát közösségként ismét felfedező Európa minden bizonnyal a fejlődés forrása lesz saját maga és az egész világ számára. A fejlődést Boldog VI. Pál szerint értelmezzük, miszerint a valódi fejlődés minden ember és az egész ember javát kell, hogy szolgálja. Az ember fejlődését szolgálja a munka, amely alapvető tényező a személy méltósága és érlelődése szempontjából. A pápa utalt számos keresztény vállalkozó ékesszóló példájára, akik az elmúlt évszázadban emberhez méltó munkakörülményeket teremtettek. Ismét ezeknek a kezdeményezéseknek a lelkületéből kell kiindulni, amely a legjobb ellenszere a lélektelen globalizáció által előidézett zavaroknak. Ez a lélektelen globalizáció amikor a nyereséget helyezi előtérbe a személyekkel szemben, akkor így a szegénység, a munkanélküliség, a kizsákmányolás és a rossz társadalmi közérzet gócpontjait teremti meg. A kormányokra hárul a feladat, hogy olyan gazdasági feltételeket alakítsanak ki, teremtsenek, amelyek elősegítik az egészséges vállalkozói munkát.

A béke ígérete

Végül a keresztények elkötelezettsége, hogy Európában legyenek a béke ígéretévé. Ez volt a legfontosabb gondolat, amely a Római Szerződések aláíróit vezérelte. Két világháború és a népek népek ellen elkövetett szörnyű erőszakos tettei után elérkezett az ideje, hogy érvényesítsék a békéhez való jogot. Azonban még ma is látjuk, hogy a béke mennyire törékeny, a partikuláris és nemzeti logikák azt kockáztatják, hogy meghiúsítják Európa alapítóinak bátor álmait. A béke munkásainak lenni (vö. Mt 5,9) azonban nem pusztán azt jelenti, hogy elkerüljük a belső feszültségeket, hogy a világot vérrel áztató számos konfliktus befejezéséért küzdünk. Azt jelenti, hogy a béke kultúrájának előmozdítóivá válunk, ami igényli az igazság szeretetét. Enélkül nem jöhetnek létre hiteles emberi kapcsolatok. Az igazságosság keresése nélkül pedig bármilyen közösségben a másik kihasználása az uralkodó szabály.

A béke kreativitást is igényel

 Az Európai Unió akkor marad hűséges a békét szolgáló elkötelezettségéhez, ha nem veszíti el reményét és képes a megújulásra, hogy válaszoljon állampolgárai elvárásaira. 100 évvel ezelőtt éppen ezekben a napokban vette kezdetét a Caporetto-i csata, az első világháború egyik legdrámaibb harca. Az első világháború számtalan áldozatot követelt nevetséges eredményekért cserébe. Ennek tanulsága, hogy ha saját álláspontunk mögé bújva elsáncoljuk magunkat, csak veszíthetünk. Nem annak az idejét éljük, hogy lövészárkokat ássunk, hanem bátran munkálkodjunk az egységes és egyetértő Európa alapító Atyjai álmának teljes megvalósításán. Európa legyen olyan népek közössége, amelyek a fejlődés és a béke közös sorsában kívánnak osztozni.

Európa lelkének lenni

A keresztények feladata, hogy ismét lélekkel töltsék el Európát, felébresztve lelkiismeretét, új dinamizmussal hatva át a társadalmat. Ezt tette Szent Benedek, akit VI. Pál nem véletlenül nyilvánított Európa védőszentjének. A hitre támaszkodva a subiaco-i kis barlangon túl tekintve, életre keltett egy feltartóztathatatlan mozgalmat és újrarajzolta Európa arculatát. A „béke hírnöke, az egység megvalósítója, a civilizáció mestere” volt. Nekünk, mai keresztényeknek is mutassa meg, hogy a hitből mindig örömteli remény fakad, amely képes megváltoztatni a világot – fejezte be beszédét Ferenc pápa.

(vm)