2017-11-04 17:48:00

A sokółkai eucharisztikus csoda: az ostya egy haldokló férfi szívszövetét tartalmazza


Laboratóriumi elemzések megerősítik: a szívizomrostok és a kenyér szerkezete úgy fonódnak egybe, hogy azt emberi eszközökkel képtelenség lenne reprodukálni. A katolikus templomok oltárain világszerte minden nap megtörténik a legnagyobb lehetséges csoda: a kenyér és a bor átváltozása Krisztus valóságos Testévé és Vérévé. Ennek ellenére, amikor szentáldozásban részesülünk, annak igazi természetét csak hitünkkel érinthetjük meg, mert érzékeink pusztán a kenyeret és a bort észlelik, amelyek az átváltoztatáskor fizikailag változatlanok maradnak.

Mit ad hozzá tehát hitünkhöz a Lengyelországban, Sokółkában történt eucharisztikus esemény?

2008. október 12-én, vasárnap történt, két héttel Isten Szolgája, Michał Sopoćko atya boldoggá avatása után. (Itt jegyezzük meg, hogy Boldog Michał Sopoćko atya Szent Fausztina nővér lelkivezetője és gyóntatója volt).

A szentmise során, amelyet a sokółkai Szent Antal plébániatemplomban mutattak be reggel fél 9-kor, egy felszentelt ostya kiesett az egyik pap kezéből az áldoztatáskor, közel az oltárhoz. A pap félbeszakította az áldoztatást, felvette az ostyát, és a liturgikus előírásoknak megfelelően azt egy kis víztartó edénybe helyezte – néhány templomban a tabernákulum mellett található egy ilyen edény, amelyben a pap leöblítheti ujjait az áldoztatás után. Az ostyának fel kellett volna oldódnia a vízben, amelyet később megfelelő módon eltávolítottak volna.

Julia Dubowska nővér, az Eucharisztikus Nővérek Kongregációjának tagja volt a plébániai sekrestyés. A szentmise végén, Stanisław Gniedziejko atya kérésére egy másik edénybe öntötte át a vizet és az ostyát. Tudván azt, hogy a megszentelt ostya egy idő múlva feloldódik, az új edényt a plébánia sekrestyéjében található széfben helyezte el. Csak a nővérnek és a papnak volt kulcsa a széfhez.

Egy héttel később, október 19-én, Missziós Vasárnapon, amikor a pap érdeklődött az ostya állapota felől, Júlia nővér a széfhez ment. Miközben kinyitotta ajtaját, kovásztalan kenyér finom illatát érezte. Amikor kinyitotta az edényt, a még mindig javarészt érintetlen ostya közepén egy görbe, fényes vörös foltot, egyfajta vérfoltot vett észre: egy test élő részecskéjét. A szín nem festette pirosra a vizet, az szennyezetlen maradt.

A nővér azonnal értesítette a papot, aki magával hozta a plébánia többi papját és a látogatáson lévő misszionáriust, Ryszard Górowski atyát. Mindnyájan elámultak és elnémultak a látottakon.

Diszkréten és nagy óvatosságal hallgattak az eseményről, tekintve annak jelentőségét; ez egy felszentelt ostya volt, amely Krisztusnak az Utolsó Vacsorán kimondott szavai erejében, valóban az Ő Teste volt. Emberi szempontból ekkor nehéz volt meghatározni, hogy az ostya maradványának megváltozott formája egy szervi növekedés, egy kémiai reakció vagy egyéb kiváltó ok eredménye volt.

Azonnal értesítették Białystok metropolita érsekét, Edward Ozorowskit, aki az érsekség titkárjával és más egyházmegyei tisztviselőkkel Sokółkába ment. Mindnyájukat nagyon meghatotta, amit láttak. Az érsek elrendelte, hogy az ostyát biztos helyen őrizzék, várva, hogy mi fog történni.

Október 29-én az edényt az ostyával átvitték a plébániaépület Isteni Irgalmasság Kápolnájába és a tabernákulumban helyezték el. Másnap az érsek döntése értelmében a vérfoltos ostyát kivették a vízből és egy kis korporáléra helyezték, amelyet visszatettek a tabernákulumba. Az ostyát ilyen módon őrizték három éven át, majd 2011. október 2-án ünnepélyesen átvitték a templomba. Az első évben titokban tartották. Közben az egyházi hatóságok mérlegelték, hogy mit tegyenek, hiszen Isten egy jeléről volt szó, amelynek szüksége volt értelmezésre.

2009 januárjának közepén az ostya megváltozott töredéke természetes módon kiszáradt és úgy nézett ki, mint egy vérfolt vagy egy rög, alvadék; attól kezdve külsőleg nem változott. Még ugyanabban a hónapban az érsek kórszövettani vizsgálatokat kért az ostyáról. Március 30-án egyházi bizottságot állított fel a jelenség tanulmányozására.

A megváltozott ostya egy darabját két szakértő, Maria Sobaniec-Łotowska és Stanisław Sulkowski orvosprofesszorok elemezték egymástól függetlenül, hogy biztosítsák az eredmények hihetőségét. Mindketten kórszövettan szakorvosok Białystok Orvostudományi Egyetemén. Az elemzéseket az egyetem morfopatológiai osztályán végezték el.

A szakemberek munkáját a Lengyel Tudományos Akadémia Tudományos Etikai Bizottságának direktíváival összhangban lévő tudományos normatívák és kötelezettségek irányították. A vizsgálatokat kimerítően leírták és lefényképezték. A teljes dokumentációt átadták a Białystoki Érsekségnek.

Amikor a mintadarabokat elemzésre átvették, a felszentelt ostya nem feloldott része beágyazódott a ruhaanyagba. Mindazonáltal a vörös vérrög olyan világos volt, mint mindig. Az ostyának ez az átalakult része száraz és törékeny volt, elválaszthatatlanul összefonódott a töredék többi részével, amely megtartotta kenyér alakját. A mintadarab elég nagy volt ahhoz, hogy elvégezhessék rajta az összes szükséges vizsgálatot.

Mindkét, egymástól független vizsgálat eredményei tökéletesen megegyeztek. Azt a végkövetkeztetést vonták le, hogy az ostya átalakult töredékének szerkezete azonos egy halálhoz közel álló élő személy miokardiális (szív) szövetével. A szívizomrost szerkezete mélyen egybefonódik a kenyérével, olyan módon, hogy azt emberi eszközökkel lehetetlen megvalósítani, Maria Sobaniec-Łotowska orvosprofesszor nyilatkozata szerint.

A vizsgálatok bebizonyították, hogy a felszentelt ostyához semmiféle idegen anyagot nem adtak. Viszont az ostya egy része felvette egy halálhoz közel álló személy szívizmának alakját. Ez a fajta jelenség megmagyarázhatatlan a természettudományok által. Ugyanakkor az egyház azt tanítja, hogy a felszentelt ostya Krisztus Testvévé válik, az Utolsó Vacsorán Őáltala kiejtett szavak erejében, amelyeket a szentmisén a pap megismétel az átváltoztatáskor. A kórszövettani vizsgálatok 2009. január 21-én keltezett eredményeit belefoglalták a Białystok-i Érseki Kúria dokumentációjába.

A Białystoki Érseki Kúria hivatalos közleménye megállapította: „A Sokołka-i esemény nem ellenkezik az egyház hitével; inkább megerősíti azt. Az egyház vallja, hogy az átváltoztatás szavai után, a Szentlélek erejéből, a kenyér átalakul Krisztus Testévé, és a bor az Ő Vérévé. Továbbá ez egy felhívás az Eucharisztia minden kiszolgáltatójának, hogy az Úr Testét hittel és gonddal osszák ki, a hívek pedig imádattal fogadják Őt”.

(vm)

Forrás: Aleteia 

 

 








All the contents on this site are copyrighted ©.