2017-11-06 11:50:00

Krisztus tanítványai éljenek testvérekként – Ferenc pápa Úrangyala imádsága


A hatalom, ha rosszul gyakorolják, a bizalmatlanság és az ellenségeskedés légkörét teremti meg. Krisztus tanítványai azonban arra kaptak meghívást, hogy soha, semmilyen formában ne éljenek vissza a hatalommal, hanem szolgálják testvéreiket – fejtette ki Ferenc pápa vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozásakor mondott beszédében.

Jézus szavai minden idők keresztényeihez szólnak

A vasárnapi evangéliumi szakasz (vö Mt 23,1-12) Jézus életének utolsó napjaiba vezet el bennünket, amelyek várakozással és feszültségekkel is teli napok voltak Jeruzsálemben. Jézus egyrészt komoly bírálattal fordul az írástudókhoz és a farizeusokhoz, másrészt fontos feladatot bíz minden idők keresztényeire, tehát ránk is. Így szól a tömeghez: „Az írástudók és a farizeusok Mózes tanítói székében ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek”. Ez azt jelenti, hogy van hatalmuk arra, hogy tanítsák azt, ami megfelel Isten Törvényének. Azonban Jézus rögtön hozzáteszi: ”de tetteikben ne kövessétek őket, mert bár tanítják, de tetté nem váltják”.

A hatalom elsődleges ereje legyen a jó példaadás

Gyakori hiba a hatalommal rendelkezőknél, legyenek polgári vagy egyházi hatóságok, hogy a többiektől elvárnak olyan, bár helyes dolgokat is, amelyeket ők maguk elsőként nem valósítanak meg a gyakorlatban. Kettős életet élnek. Jézus mondja: „Elviselhetetlenül nehéz terheket hordanak össze és raknak az emberek vállára, de maguk ujjal sem hajlandók mozdítani rajta”. Ez a magatartás a hatalom rossz gyakorlása, holott a személyes példaadás kellene, hogy elsődleges ereje legyen. A hatalom a jó példamutatásból születik, ez segíti a többieket, hogy azt tegyék, ami helyes és szükséges, támogatja őket a megpróbáltatásokban, amelyekkel a jó útján találkoznak. A hatalom segítség, de ha rosszul gyakorolják, elnyomóvá válik, nem engedi, hogy a személyek növekedjenek, a bizalmatlanság és az ellenségeskedés légkörét teremti meg, és még korrupcióhoz is vezet.

Nehéz legyőzni a kevélység kísértését

Jézus nyíltan leleplezi az írástudók és néhány farizeus negatív magatartását: „Szívesen elfoglalják a lakomákon a főhelyeket és a zsinagógában az első székeket, szeretik, ha a tereken köszöntik s rabbinak szólítják őket az emberek”. Ez egy olyan kísértés, amely az emberi kevélységnek felel meg és nem mindig könnyű legyőzni. Ez annak a magatartása, aki csak a látszatnak él – mutatott rá Ferenc pápa. Ezután Jézus a következő parancsot hagyja meg tanítványainak: „Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. […] Tanítónak se hívassátok magatokat, mert egy a ti tanítótok, Krisztus. Aki nagyobb közületek, az a szolgátok lesz”.

A szerény magatartás felel meg Jézus tanításának

Mi, Jézus tanítványai, ne keressünk nagybecsű, nagytekintélyű, fennhatósági címeket – mondta a pápa, majd hozzátette: személyesen fájdalmasan érinti őt, amikor látja, hogy egyesek hiúságból kitüntetéseket hajszolnak. Mi, Jézus tanítványai, ne tegyük ezt, közöttünk legyen egyszerű és testvéri a magatartásunk. Mindnyájan testvérek vagyunk és semmilyen módon se kerekedhetünk a többiek fölébe, nem nézhetjük le testvéreinket. Mindnyájan testvérek vagyunk – hangsúlyozta a pápa. Ha a mennyei Atyától jó tulajdonságokat kaptunk, akkor azokat testvéreink, nem pedig személyes megelégedettségünk, érdekeink szolgálatába kell állítanunk. Ne tartsuk magunkat a többieknél magasabbrendűnek, a szerénység alapvetően fontos egy olyan élet számára, amely meg kíván felelni Jézus tanításának. Ő szelíd és alázatos szívű és azért jött, hogy szolgáljon, nem pedig azért, hogy neki szolgáljanak.

Szűz Mária, aki a „teremtményeknél nagyobb és szerényebb” (Dante, Paradicsom, XXXIII. ének, 2) segítsen bennünket anyai közbenjárásával, hogy óvakodjunk a gőgösségtől és a hiúságtól, legyünk szelídek és engedelmesek az Istentől jövő szeretetnek, testvéreink szolgálatára és örömére, amely a mi örömünk is lesz.

Boldog Vattalil nővér korunk vértanúinak sorát gazdagítja

Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa utalt rá, hogy szombaton Indiában a boldogok sorába iktatták Rani Maria Vattalil  klarissza szerzetesnőt, akit 1995-ben öltek meg keresztény hite miatt. Vattalil nővér tanúságot tett Krisztusról szeretetben és szelídségben és csatlakozik korunk vértanúinak hosszú sorához. Áldozata legyen a hit és a béke magva, különösen India földjén – mondta a pápa, hozzátéve, hogy az új boldogot a „mosoly nővérének” hívták.

A pápa köszöntötte a római híveket és a különböző nemzetiségű zarándokokat, külön megemlítve a fehéroroszországi Homelből érkezett hívek csoportját, a spanyolországi zarándokokat, valamint a római Egyházzenei és Művészeti Fesztivál résztvevőit. A XVI. nemzetközi fesztivált szombaton este nyitotta meg a Szent Péter bazilikában bemutatott szentmisével Angelo Comastri bíboros, a pápa vatikánvárosi helynöke. A megnyitón a japán Illuminart Filharmonikus Zenekar és Kórus (Illuminart Philharmonic Orchestra & Chorus) Mozart Koronázási Miséjét adta elő Tomomi Nishimoto világhírű karmesternő vezényletével.

(vm)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.