Olvasd a cikket Menj a menüre

közösségi hálók:

RSS:

Vatikáni Rádió

A pápa és az egyház hangja párbeszédben a világgal

nyelv:

Ferenc pápa \ Audiencia, Úrangyala

Római zarándoklat a csatkai cigány búcsújáróhely felújítására

Ferenc pápa fogadja a cigány zarándoklat résztvevőit

09/11/2017 17:44

Székely János szombathelyi megyéspüspök, az MKPK cigány-pasztorációs referensének vezetésével mintegy 50 fős cigány zarándokcsoport érkezett Rómába november 7-én, hogy Ferenc pápától áldást kérjenek a szerdai általános kihallgatás során arra a projektre, melynek keretében felújítanák a csatkai roma-búcsújáróhelyet.

A kezdeményezést elsősorban a kegyhely iránti növekvő érdeklődés indokolja, hiszen nemcsak országos zarándokközpontról van immár szó, hanem Közép Európa legnagyobb cigány búcsújáróhelyéről. A Bakony nyugati részén fekvő csatkai kegyhely felújítását a veszprémi érsekség gondozza az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával. A zarándokcsoport magával hozta azt a csatkai búcsújáró fa-feszületet, mely már háromszor is járt Rómában.

Először 2003-ban II. János Pál pápa áldotta meg a roma-keresztet, mely a szent pápa áldásával országjáró körútra indult, míg végül a csatkai kegyhelyen helyezték el. Ezt követően 2013 novemberében zalai roma zarándokcsoport vitte Ferenc pápához, aki 2015 novemberében fogadta újból a magyar országos cigány zarándokokat, akik akkor is Székely János püspök vezetésével érkeztek Rómába. Most tehát a negyedik alkalommal kapott áldást a csatkai roma-kereszt.

Hallgassák meg Székely János püspökkel készített interjúnkat:

(vl)

09/11/2017 17:44