2017-11-14 17:33:00

Az egyház november 19-én tartja a Szegények első világnapját Ferenc pápával


November 19-én, vasárnap, Árpád-házi Szent Erzsébet liturgikus ünnepén (a világegyházban november 17-én ünneplik a magyar szentet) tartja az egyház a Szegények első világnapját. Az emléknapot Ferenc pápa hozta létre az Irgalmasság szentéve végén, hogy az egész keresztény közösség nyújtsa ki kezét a szegények, gyengék, a méltóságukban megtaposott emberek felé.

Nemcsak Rómából és Lazio tartományból érkeznek a nincstelenek

Az esemény szervezője az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa, amely a közelgő dátum kapcsán közleményt adott ki. Ebben arról tájékoztat, hogy több mint 4000 szegény érkezik Európa minden részéről önkéntes szervezetek kíséretében Rómába, hogy részt vegyenek a Ferenc pápa által bemutatott szentmisén vasárnap délelőtt 10 órakor a Szent Péter bazilikában. Tehát nemcsak Rómából és Lazio tartományból érkeznek a nincstelenek, hanem többek között Párizsból, Lyonból, Nantes-ból, Angers-ből, Beauvais-ból, Varsóból, Krakkóból, Solsonából, Brüsszelből és Luxemburgból is.

1500 szegényt látnak vendégül a vatikáni VI. Pál aulában

A pápai szentmisét követően 1500 szegényt látnak vendégül a vatikáni VI. Pál aulában, ahol együtt ebédelnek Ferenc pápával. A Vatikáni Csendőrség fúvószenekara és az „Édes dallamok” elnevezésű gyermekkórus szórakoztatja a jelenlevőket. A többi 2500 szegényt római katolikus menzákon, szemináriumokban és kollégiumokban látják vendégül ünnepi ebédre. Ezek közé az intézmények közé tartozik a Pápai Észak-Amerikai Kollégium, a Szent Péter-kör menzái, a római Caritas menzája, a Szent Egyed Közösség, a Pápai Római Kisszeminárium, a Regina Apostolorum Pápai Egyetem.

A római egyházmegye 40 diakónusa és más olasz egyházmegyék plébániáinak 150 önkéntese szolgálja fel az ebédet

A szegényeknek a római egyházmegye 40 diakónusa és más olasz egyházmegyék plébániáinak 150 önkéntese szolgálja fel az ebédet. Sergio Dussin „Al Pioppeto” nevű étterme készíti az ebédet a VI. Pál teremben étkezők számára. A menü: paradicsomos, olivabogyós és sajtos gnocchi (krumpligombóc), borjúhús zöldséggel és puliszkával, brokkolival, majd tiramisu, víz, narancslé és kávé.

Önkéntes szervezetek

Az Új Evangelizáció Pápai Tanács önkéntes szervezetekhez fordult, hogy bevonásukkal minél több rászorulót részesévé tehessen ennek az emléknapnak. Közéjük tartozik a Caritas, a Sant’Egidio Közösség, a Máltai Lovagrend, az Új Horizontok, a XXIII. János Közösség, valamint olyan szervezetek, amelyek közel állnak a peremre szorult személyekhez és a plébániákhoz. A megkeresett intézmények nagylelkűen válaszoltak és felkínálták értékes segítségüket a szervezőknek.

Ingyenes orvosi ellátást biztosítanak a rászorulóknak

A Szegények első világnapjához kapcsolódó kezdeményezések között említésre méltó a Szolidáris Egészségügyi Ellátás. November 13-tól 19-ig reggel 9 és délután 16 óra között a Szent Péter tér előtti XII. Piusz téren ingyenes orvosi ellátást biztosítanak a rászorulóknak: laborvizsgálatot, kardiológiai, dermatológiai, fertőzéstani, nőgyógyászati és andrológiai (férfi betegségek gyógyászata) szakorvosi vizsgálatot. Számos orvosi intézmény nagyvonalú felajánlásának köszönhetően vált valóra ez a terv. Az olasz Vöröskereszt öt lakókocsit bocsát rendelkezésre az orvosi kivizsgálásokhoz. A terület berendezését az olasz hadsereg és az olasz Kegyes cselekedetek nemzeti konföderációja értékes támogatása biztosította.

Imavirrasztást tartanak az önkéntesség világáért

November 18-án, szombaton a Falakon kívüli Szent Lőrinc bazilikában este 8 órakor imavirrasztást tartanak az önkéntesség világáért, amely minden nap csendben kínál segítségnyújtást és örömöt a szegényeknek. Szándékos a helyszínválasztás, hogy felhívja a figyelmet a római szent diakónusra, Lőrincre, aki az egyház gazdagságát kérő császárnak a szegényeket vitte oda, mondván, hogy „ők az egyház valódi kincsei”.

Egy lelkipásztori segédkönyvet is kiadtak

A Szegények első világnapjára egy lelkipásztori segédkönyvet is kiadtak a San Paolo könyvkiadónál hat nyelven. A kötet címe: „Nem szavakkal szeretünk, hanem a tényekkel”, amely egyben a Szegények első világnapjának a témája. Olaszországban és világszerte az egyházmegyék és a plébániák nagy lelkesedéssel fogadták Ferenc pápa meghívását és számos kezdeményezést indítottak a kevésbé szerencsés személyek érdekében.

Ferenc pápa folyamatosan segíti a nehézségben élőket

Ferenc pápa folyamatosan segíti a nehézségben élőket. Előző vasárnap Konrad Krajewski érseket, a pápai főalamizsnást a közép-olaszországi Campotostóba, az Amatricétől nem messze fekvő településre küldte, amely 1600 méter magasan fekszik. Január 18-án a földrengés gyakorlatilag a földdel tette egyenlővé mindazt, ami a 2009-es földmozgást követően még megmaradt. Akkor a lakosság 40%-a otthon nélkül maradt, majd 2016-ban egy újabb rengés végzett hatalmas pusztítást a településen. A korábbi 3000 lakosból mára 40-en maradtak. Az egyetlen találkozási hely a kis templom, ahol Jácint atya igyekszik vigaszt nyújtani mindenkinek. A pápa nem feledkezett meg szenvedésükről. Krajewski érseken keresztül adományt küldött számukra a próbatétel pillanatában. A pápai főalamizsnás továbbá az egyik még működő helyi üzletben a térség tipikus termékei közül sajtokat és szalámikat vásárolt a környék gazdaságának támogatása céljából. Az élelmiszerekkel a római szegénykonyhákat látják el.

(sv)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.