2017-11-15 12:27:00

A szentmise mindenekelőtt imádság, személyes találkozás az Istennel – Ferenc pápa szerdai katekézise


A múlt héten bejelentett és megkezdett katekézisét folytatta a Szentatya az általános kihallgatás során és ez alkalommal a szentmiséről, mint az Úrral való személyes imatalálkozásról elmélkedett. A szentmise szépsége megértéséhez egy nagyon egyszerű szempontból szeretnék kiindulni – kezdte katekézisét a pápa. A szentmise imádság, maga az imádság, kiváltságos, a legmagasabb és legfennköltebb módon és egyidejűleg a legkonkrétabb formában. A szentmise ugyanis találkozás az Isten szeretetével, az Isten Igéjén és Jézus testén és vérén keresztül.                 

Az imádság, mindenekelőtt párbeszéd, személyes kapcsolat az Istennel

Mindehhez azonban fel kell vetni a kérdést, hogy mi is az imádság: Az imádság, mindenekelőtt párbeszéd, személyes kapcsolat az Istennel. Az ember olyan teremtmény, aki személyes kapcsolatban áll az Istennel és aki önmaga teljes megvalósulását csak a Teremtőjével való személyes kapcsolaton keresztül találja meg. Az élet útja az Úrral való végleges találkozás felé tart – tette hozzá szabadon a pápa. A teremtés könyve szerint az ember Isten képmására és hasonlatosságára lett teremtve, aki Atya és Fiú és Szentlélek, a szeretet személyes kapcsolata, ami egység. Ebből érthetjük meg, hogy mindnyájan arra teremtettünk, hogy személyes szeretetkapcsolatba lépjünk, folyamatos önátadás és befogadás révén, hogy így találjuk meg életünk teljességét – emelte ki a pápa.

Az imádságban együtt vagyunk az Istennel

Az égő csipkebokor előtt, amikor Mózes megkapja az Úrtól a küldetését, azt kérdezi tőle, hogy mi a neve. Erre az Úr az feleli: „Én vagyok, aki vagyok!” Ez a kifejezés, eredeti értelmében azt jelenti, hogy „jelenlét és szívesség”, ugyanis az Úr rögtön hozzáfűzi: „Én vagyok az Úr, atyáitok Istene, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene”. Így, amikor Krisztus meghívja a tanítványait, azért teszi, hogy „vele legyenek”. Ez ugyanis a legnagyobb kegyelem, hogy megtapasztalhassuk, mi a szentmise: az Eucharisztia a legkiváltságosabb pillanata a Jézussal való együttlétnek, rajta keresztül pedig Istennel és a testvérekkel – tanította a pápa.  

A személyes találkozás csendje

Az imádság, mint minden párbeszéd csendet kíván, tudni kell csendben maradni, mert a párbeszédben is megvan a helye a csendnek. Csendben lenni, de együtt az Úrral. A pápa óva intett attól, hogy a szentmise előtt a templomban fecsegni kezdjünk, ahelyett, hogy csendben felkészülnénk a párbeszédre, a találkozásra. Visszautalt múlt heti katekézisére, amikor azt hangsúlyozta, hogy a szentmise nem egy előadás. A csend ellenben felkészít bennünket a személyes találkozásra.       

Isten titokzatos csendjéből fakad az Igéje, mely a szívünkben visszhangzik. Jézus maga tanítja, hogy lehetséges együtt lenni az Atyával és ezt megmutatja az imádságon keresztül.

A minta Jézus bensőséges kapcsolata az Atyjával – ezt tanulni kell!

Az evangéliumok tanúsága szerint Jézus rendszeresen visszavonult magányos, félreeső helyekre, hogy imádkozzék. A tanítványok látják Jézus bensőséges kapcsolatát az Atyjával és vágyat éreznek arra, hogy beléphessenek abba, ezért mondják neki: „Uram, taníts meg minket imádkozni!” (Lk 11,1). Jézus válasza azt tanítja, hogy az imádsághoz mindenekelőtt az kell, hogy az Istent „Atyának” szólítsuk. De jól figyeljünk, tette hozzá a pápa: magunktól nem vagyunk képesek az Istent Atyának szólítani, mert azt tanulni kell. Ehhez pedig gyermeki bizalommal a jelenlétébe kell helyezni magunkat. Alázattal el kell ismerni, hogy tanításra van szükségünk: Uram, taníts meg minket imádkozni!

Ahhoz, hogy belépjünk az Isten Országába, előbb kicsi gyermekké kell lennünk

Ez tehát az első pont: alázatosnak lenni, magunkat gyermeknek tudni, megpihenni az Atyában, bízni benne. Ahhoz, hogy belépjünk az Isten Országába, előbb kicsi gyermekké kell lennünk. Ahogy a kicsik tudnak bízni, mert érzik, hogy valaki törődik velük, aki eteti és ruházza őket. Ez tehát az első magatartás: bizalom és ráhagyatkozás, mint a gyermek a szülő felé – hangsúlyozta a pápa.    

Gyermekként hagyjuk magunkat meglepni        

Az előzetes felkészülés második eleme, hogy gyermekként hagyjuk magunkat meglepni. A gyermek ezer kéréssel ostromolja a világot, csakhogy megismerje és még a legkisebb dolgon is tud csodálkozni, mert az új neki. Ahhoz, hogy belépjünk a Mennyek Országába, szükségünk van erre a csodálkozásra. Vajon hagyjuk-e, hogy az Istennel való kapcsolatunk az imádságban meglepjen bennünket? – kérdezte a pápa. Az Isten számunkra a meglepetések Istene? – mert hiszen az Úrral való találkozás mindig egy élő, eleven találkozás. Nem múzeumba megyünk, hanem az Úrhoz!              

A pápa felidézte Nikodémus, az idős, tekintélyes izraelita találkozását Jézussal, akinek az Úr arról beszél, hogy újjá kell születni a magasból (Jn 3,1-21). Újjászületni itt azt jelenti, hogy az örömhöz, az élet csodáihoz fordulunk, ami lehetséges még az élet tragédiái ellenére is. Ez pedig hitünk alapvető kérdése és ez minden hívő vágya. Megvan ez vágy bennünk is? - kérdezett ismét a pápa. A sok tevékenység és tervezés közepette könnyen elveszíthetjük ezt a vágyat, ami a szívünk élete, a lelkiéletünk, az Úrral való találkozásunk élete az imádságban.

Az Isten szeret minket még gyengeségeinkben is

Valójában az Úr meglep bennünket, amikor megmutatja, hogy szeret minket még gyengeségeinkben is. Ő ugyanis a kiengesztelődés áldozata, nemcsak a mi vétkeinkért, hanem az egész világ bűneiért. Ez az adomány, mint igazi megvigasztalódás forrása, adatik nekünk az Eucharisztiában, a menyegzői lakomán, amelyen a Jegyes találkozik a mi emberi törékenységünkkel. Még a szentáldozás pillanatában is! Amikor az Úr a szentmisén az emberi törékenységünkkel találkozik, akkor visszavezet bennünket első hivatásunkhoz és hogy annak mintájára Isten képére és hasonlatosságára teremtett emberek legyünk – fejezte be szerdai katekézisét Ferenc pápa.

(vl)

        

 








All the contents on this site are copyrighted ©.