2017-11-16 17:59:00

Ferenc pápa levele a Pápai Életvédő Akadémia elnökéhez: soha ne hagyjuk magára a betegeket


Ferenc pápa levelet küldött Vincenzo Paglia érseknek, a Pápai Életvédő Akadémia elnökének abból az alkalomból, hogy november 16-án, csütörtökön kezdődött meg az Orvosok Világszövetségének kétnapos Európai Regionális találkozója az élet végével kapcsolatos kérdésekről a Vatikánban együttműködésben a Pápai Életvédő Akadémiával.

Az emberi bölcsesség

Az orvostudomány által a kezelések terén elért sikerek, illetve az emberi szervezeten végrehajtott egyre hatékonyabbá váló, de végleges megoldást nem mindig jelentő beavatkozásokat figyelembe véve, Ferenc pápa rámutat az emberi bölcsesség kiegészítő szerepére, mert ma egyre veszélyesebb az a kísértés, hogy olyan kezeléseket alkalmazzanak, amelyek jelentős terápiás hatást gyakorolnak a betegre, de ugyanakkor mégsem szolgálják a személy teljes javát.

Túlbuzgó gyógyítás

A pápa idézi a Hittani Kongregáció által az eutanáziára vonatkozó 1980. május 5-én kiadott nyilatkozatot és arra emlékeztet, hogy morálisan megengedett a gyógykezelések elutasítása vagy abbahagyása abban az esetben, amikor alkalmazásuk nem felel meg a későbbiekben az orvosi kezelések arányosságaként meghatározott erkölcsi feltételnek. Ennek a kritériumnak az a legfontosabb sajátossága, hogy figyelembe veszi a várható eredményt, a beteg állapotát, illetve fizikai és lelki erejét. Lehetővé teszi tehát, hogy olyan döntés szülessen, amely erkölcsileg a terápia hiábavaló meghosszabbítása („túlbuzgó gyógyítás”) elutasításának minősül.

Alapos megkülönböztetés

Ez a döntés felelősen vállalja fel az emberi élet korlátait akkor, amikor tudatára ébred, hogy már nem tudja a halál bekövetkezését megakadályozni (A Katolikus Egyház Katekizmusa, 2278). Ez a megközelítés visszaadja a betegek a természetes halálig történő elkísérésének méltóságát anélkül, hogy az élet szándékos kioltását igazoló álláspontok lehetőségét teremtené meg. Olyan lépés ez, amely etikai szempontból alapvetően különbözik az eutanáziától, amely mindig tilos marad, hiszen az élet szándékos kioltását okozza. Az alapos megkülönböztetésen alapuló döntéshez három különböző szempontot kell figyelembe venni: az erkölcsi cselekvés tárgyát, a körülményeket és az érintettek szándékait.

A beteg elkísérésében megfelelő helyet kell biztosítani a személy méltóságának

Az élet és halál személyes és közösségi dimenziójának a kezelésben, illetve a beteg elkísérésében megfelelő helyet kell biztosítani a személy méltóságának, ahol maga a beteg alapvető szerepet tölt be. „A döntéseket a betegnek kell meghoznia, ha alkalmas és képes rá” (KEK 2278). Mindenekelőtt ő jogosult arra, hogy - természetesen párbeszédben maradva az orvosokkal - mérlegelje a kezeléseket, amelyeket felkínálnak számára és hatékonyságukat, arányosságukat a konkrét helyzetben megítélje, és esetlegesen elutasítsa azokat, ha az arányosság hiányzik.

A kezelésekhez való hozzáférés

A pápa nem titkolja a mérlegelés nehézségeit elsősorban akkor, amikor az orvosnak számos szempontot kell figyelembe vennie az orvosi beavatkozások és az emberi kapcsolatok összefüggésében. A Szentatya egy másik aggodalmát is kifejezi, amely a kezelésekhez való hozzáférést érinti. Még a leggazdagabb országokban is jelen van ez a probléma, amely szerint inkább a gazdasági helyzettől, és nem a kezelés sürgősségétől függ az orvosi ellátáshoz való hozzájutás lehetősége. Ebből kiindulva mindenképpen szem előtt kell tehát tartani az embertársak felé megmutatkozó szolidaritás legfőbb parancsát, amely az irgalmas szamaritánus evangéliumi történetében világosan megjelenik. Ez pedig nem más, mint az a határozott felszólítás, hogy sohasem szabad magára hagyni a beteget. Az emberi kapcsolat ugyanis egy olyan hely, ahol mindenekelőtt szeretetet és közelséget várnak tőlünk. A minden emberre jellemző korlátok felismerése mellett éppen ezekben a kapcsolatban válunk szolidárissá. Mindenki a maga módján fejezi ki a szeretetét, de a lényeg, hogy kifejezze azt! – buzdít levelében a pápa.

A palliatív terápia

Ebben a szeretet-összefüggésben működik az úgynevezett palliatív terápia, tudatosítva azt, hogy nem lehet mindig a gyógyulást elérni, a természetes halálnak pedig értelmet lehet adni. A palliatív gyógyászatnak kulturális szempontból is nagy jelentősége van, hiszen ezek az eljárások elkötelezetten küzdenek minden olyan magatartás ellen, amelyek a halált lesújtóvá és szenvedéssel telivé teszik. A palliatív terápia így elsősorban a fájdalom és a magány ellen küzd.

Az állam nem utasíthatja el az érintett személyek védelmét 

A Szentatya továbbá figyelemmel fordul a leggyengébbek felé, akik egyedül nem képesek képviselni saját érdekeiket. A pápa ugyanakkor a különböző etikai meggyőződésekről és a vallási hovatartozásról sem megfeledkezve a kölcsönös meghallgatás és befogadás légkörében azt hangsúlyozza, hogy az állam nem utasíthatja el az érintett személyek védelmét sem. Óvni kell az emberek azonos méltóságát, ami miatt a jog mindenkit olyan személyként ismer el, aki másokkal együtt él a társadalomban. Ezért az orvoslás és az egészségügy területét érintő törvényalkotásnak is egy olyan átfogó szemlélettel kell rendelkeznie, hogy munkáját az egyes élethelyzetekben a közjót mindenki számára előmozdítva végezhesse – zárja a Pápai Életvédő Akadémia elnökének küldött levelét a Szentatya.

(sv)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.