Ferenc pápa: „Keletről jön a lux, a fény, Nyugatról a luxus” – stúdióbeszélgetés Kiss-Rigó László püspökkel a vatikáni ad limina látogatásról

Ad limina látogatását végzi a magyar katolikus püspöki konferencia. Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspökkel beszélgettünk tapasztalatairól. A hosszú, kétórás beszélgetésről elmondta:

Nagy élmény volt a nyitott, protokollmentes találkozó a Szentatyával. Az egyik legmélyebben megvitatott téma a nyugati kereszténység helyzete volt. Nagyon határozott szavakkal beszélt a pápa is arról a véleményéről, hogy ami most Nyugat-Európában, konkrétan Brüsszelben történik, az egyfajta ideológiai és kulturális gyarmatosítás, aminek ellen kell állni, amely ellen fel kell lépni és amitől meg kell védeni magunkat. Ez a téma gyakran előfordul otthon is és teljesen azonos nézőpontból látta ezt a Szentatya is. Azt is hangsúlyozta, hogy a nemzetek identitástudata és főleg a nyugati országoknak a keresztény gyökerek tudatosítása alapvetően fontos és ha ez nincs meg, akkor elveszti az immunitását a nemzet és ebből semmilyen Európa nem lesz.

Egyik magyar püspök a pápai audiencia során felvetette, hogy a rendszerváltás idején úgy gondolták, majd a nyugati kereszténységtől sokat tudunk tanulni, erősödni, de nem egészen ezt látják most Európában.

Erre Ferenc pápa egy szójátékkal válaszolt: Keletről jön a lux, a fény, Nyugatról meg jön a luxus, azaz a társadalomnak mindaz a hordaléke, ami negatív és salak. A fogyasztói társadalom utáni társadalom még rosszabb, mint amikor évtizedekkel ezelőtt sokat emlegettük a fogyasztói társadalomnak a negatív hatását. Mostmár szinte egy ideológiai, erkölcsi nihilizmus diktatúrája az, ami tapasztalható – idézte fel Kiss-Rigó László püspök a Szentatya szavait a hétfői találkozóról.

Nagyképűségnek tűnhet, amit sokszor hangsúlyozunk nemcsak mi közép-kelet-európaiak, hanem általában azok, akik komolyan veszik a keresztény identitást, hogy a kereszténység terápia, gyógyír lehet Európa, még Nyugat-Európa számára is - hangsúlyozta a püspök.

(sv)

Alább olvashatják az interjú teljes változatát:

– Az ad limina látogatás hevében találkozunk itt a Vatikáni Rádió stúdiójában. Milyen élményekkel távozott a hétfői pápai audienciáról, amely egyben az egész hét csúcspontja volt? 

– Az ad limina látogatás többnyire egy hétig tart, ennek a hétnek az ideje folyamán mindig másként alakul, nyilván a pápának is a napirendjéhez, a lehetőségeihez igazodott a találkozás. Ez alkalommal úgy történt, hogy ez volt szinte az első hivatalos programpont, valóban nagy élmény volt. Korábban ad limina látogatások alkalmával az volt a szokás, hogy minden megyéspüspökkel külön külön találkozott egy fél órát a pápa, és négyszemközt beszélgetett velük. Annak is megvoltak a jó oldalai is, kicsit gondolkodtunk is előre, hogy vajon milyen lesz, hogy most ez nem így van, hanem jelenleg az a szokás, hogy az egész püspöki karral egyszerre találkozik a pápa; de egyáltalán nem lett ez a találkozó kevésbé személyes, nagyon őszinte légkörű, nagyon közvetlen, nyitott, protokollmentes, formaságoktól mentes találkozó volt, ami tényleg nagy élmény volt mindannyiunk számára.

– Mit emelne ki a kétórás, nagyon hosszú beszélgetésből? 

– A leginkább megvitatott téma talán az úgynevezett nyugati kereszténység helyzete volt, nagyon határozott szavakkal beszélt a pápa is arról a véleményéről, hogy ami például most Nyugat-Európában, konkrétan Brüsszelben történik, az egyfajta ideológiai és kulturális gyarmatosítás, aminek ellen kell állni, amely ellen fel kell lépni, meg kell védeni magunkat. Ez a téma gyakran előfordul otthon is és teljesen azonos nézőpontból látta ezt a Szentatya is. Aztán érdekes volt, azt is hangsúlyozta, hogy a nemzetek identitástudata, főleg az úgynevezett nyugati országoknak a keresztény gyökerek tudatosítása alapvetően fontos, és ha ez nincs meg, akkor elveszti az immunitását a nemzet, és ebből semmilyen Európa nem lesz.

– Azon túl a genderkérdés is szóba került...

– Igen, ennek keretében, például az, hogy ha az identitását az ember megtagadja, feladja, vagy nem vesz róla tudomást, legyen az a nemiség, a család vagy bármi, például a nemzethez való tartozás, az tönkreteszi a személyt, és a közösséget is lealacsonyítja.

– Ezek szerint a pápai audiencián is szó esett erről, mondhatjuk azt, hogy van egyfajta identitásválság, a keresztény gyökereknek a feledésbe múlása. A magyar társadalomban, és a katolikus egyház, konkrétan püspök atya saját egyházmegyéjében milyen eszközökkel igyekszik megerősíteni mégis ezeket a keresztény gyökereket? Tudjuk azt, hogy nagyon szereti a sportot és ezt is eszközként használja fel talán?

– Azt hiszem, a sport önmagában nemcsak eszköz, hanem fontos az ember egészségéhez is, ezt sokan nem veszik még mindig tudomásul, pedig ez alapvető tény. De inkább visszatérnék még a Szentatya szavaira, amikor egyik kolléga feltette a kérdést például, hogy rendszerváltás idején úgy gondoltuk, hogy majd a nyugati kereszténységtől sok mindent tudunk majd tanulni, erősödünk általa, és hát nem egészen ezt látjuk most Európában, nagyon érdekes szójátékot mondott: keletről jön a lux, a fény, nyugatról meg jön a luxus, azaz a társadalomnak mindaz a hordaléka, ami negatív és ami salak. És van ebben valami, hogy a fogyasztói társadalom utáni társadalom még rosszabb, mint amikor évtizedekkel ezelőtt sokat emlegettük a fogyasztói társadalomnak a negatív hatását. Most már szinte egy ideológiai, erkölcsi nihilizmus, sőt a nihilizmus diktatúrája az, ami tapasztalható.

Tehát valóban, talán kicsit nagyképűnek tűnhet, amit sokszor hangsúlyozunk, hogy nemcsak mi közép-európaiak, vagy közép-kelet-európaiak, hanem általában azok, akik még komolyan veszik a keresztény identitást, terápia, vagy gyógyír lehetünk Európa számára, még Nyugat-Európa számára is. 

– Most konkrétan visszatérve a hazai evangelizációra vagy új evangelizációra, ahogy egy pápai tanács is képviseli ezt az irányt, milyen eszközökkel lehet megszólítani a mai társadalmat Magyarországon, illetve ezen belül is a fiatalokat? Ez talán a legnagyobb kihívás…

– A szabadság, ahogy mondani szoktuk, néha szabadosságba csaphat át, a mi esetünkben teljes szabadság van, minden eszközt használhatunk, csak rajtunk múlik, minden lehetőségünk megvan, és nyilván nincsenek egyedi receptek, minden közösség, minden plébánia, minden város, minden egyházmegye más sajátosságokkal rendelkezik. Nekünk kell nyitottan tekinteni ezeket és adott esetben azzal élni, ami a legalkalmasabbnak tűnik. Túl általánosnak tűnhet, amit mondok, de valóban most már az Egyháznak mint közösségnek, és mint intézménynek is egy-egy egyházmegyének például rendelkezésére áll a sajtó, a média, saját folyóiratai, újságai, honlapja, digitális médiája, minden lehetőség adva van. Vannak iskoláink, működhetünk a karitatív területen, minden lehetséges eszközzel szolgálhatjuk a társadalmat. Előre kell haladni, és bátran ezt tenni.

– Magyarországon gyakran kritika éri a stadionépítési projekteket, az egyházmegye ezzel is foglalkozik. Mi volt a kiindulási pont, ami erre ösztönözte, hogy ez mégis fontos?

– A Szeged-Csanádi Egyházmegyének egy sajátossága, hogy rendelkezik egy úgynevezett futballakadémiával, ami nem egy varázsszó, hanem a mi esetünkben például közel hatszáz fiatalt érint, akikkel rendszeresen foglalkozunk, és nemcsak az oktatás területén (katolikus iskolába járnak ezek a fiatalok, nagy részük kollégista, tehát a kollégiumot is mi biztosítjuk a számukra), és a képzés a sportban, konkrétan a labdarúgásban is a mi szakembereink által történik. Tehát a fejlődésük biztosításának ez a három fontos területe: az oktatás (iskola), a kollégium (nevelés) és a képzés (a sportban), harmonikusan egy értékrend köré épülve működik. Ezt tesszük. Ennek egy része például, hogy közel tizenegyezer diákja van a saját iskoláinknak, egyházmegyei fenntartású katolikus iskoláinkban, felsőoktatási intézményeinkről nem is beszélve, de közel négyezer állami gondozott gyermek is van ránk bízva, igaz nemcsak az egyházmegyében, máshol is. A plébániai közösségi életről, nem is beszélve a családokról.. Éppen ezért már sokan nyilván poilitikailag – de minket ez különösebben nem zavar –támadnak bennünket és mást is azért, mert építünk egy kicsit több mint tíz hektáros területen Szegeden olyan központot, ami ifjúsági, családi, kulturális, sportrendezvényközpont lesz. Ennek van egy része, ami stadion, egy nyolcezres stadion, ami nemcsak sport-, hanem egyéb rendezvényekre is ad majd lehetőséget, illetve rengeteg játszótér, szabadtéri színpad, szálláshely, valóban az egyházmegye intézményeinek, elsősorban az azok által szolgált közösségeinek a szolgálatára áll majd. 

– Milyen üzenettel tér haza erről az ad limina látogatásról, ami püspök atya számára nem az első?

– Az úgynevezett ad limina látogatás régi hagyomány az egyházban, egy püspöki kar, ami nagyjából egy ország püspöki karát jelenti, elvileg ötévenként – ami esetünkben késett, mert kilenc éve volt utoljára – Rómába látogat. Ennek a látogatásnak van egy lelki oldala, van egy adminisztratív oldala, és hivatalos meg kevésbé hivatalos része, de mindig, ahogy erről beszéltünk is, a legfontosabb része, a legnagyobb élmény is és a legszebb szimbólum is, mint az egység kifejezése, az egyház katolicitásának megjelenítése, a találkozás a Szentatyával.

Ez mindig megvan, ezenkívül a Szentszék különböző hivatalaiba látogatunk. Ott nyilván bemutatkoznak az ottani munkatársak, elmondják, hogy mit tesznek a világegyház szolgálatában, mindig felkínálnak minden lehetőséget, segítséget, amire szükségünk van, de őszintén szólva ez már kicsit formálisabb találkozó minden alkalommal. És van egy kifejezetten lelki része amikor testületileg ellátogatunk Szent Péter sírjához, a Szent Péter-bazilikában, egyfajta zarándokút is egyúttal, aminek nyilván az a célja, hogy a saját szolgálatunkban mint apostolutódok megújuljunk, és még hitelesebben, hatékonyabban tudjunk pásztorai lenni a ránk bízottaknak otthon.

(Lejegyezte: Körössy László, Magyar Kurir)