2017-11-30 16:59:00

Ferenc pápa Mianmar után megkezdte bangladesi látogatását


Ferenc pápa november 30-án helyi idő szerint délután 3 órakor, magyar idő szerint délelőtt 10 órakor megérkezett Banglades fővárosába, Dakkába. A fogadási ceremóniára a reptéren került sor, ahol Abdul Hamid államfő, a politikai és civil hatóságok képviselői, 10 püspök, 25 hívő és 40 gyermek fogadta.

Nemzeti vértanúk emlékműve

A Szentatya első programjaként felkereste a Nemzeti vértanúk emlékművét, amely azoknak a hősöknek állít emléket, akik életüket áldozták az országért 1971-ben a függetlenségi háborúban. Ezt követően megtekintette a Bangabandhu emlékmúzeumot, amely a „Nemzet atyja” Mujibur Rahman sejk, Banglades első elnöke alakját idézi fel. 1975-ben 31 családtagjával együtt ezen a helyen gyilkolták meg a függetlenségi háborúban. Ferenc pápa lerótta kegyeletét a tragikus körülmények között elhunyt államfő előtt, koszorút helyezett el, csendben imádkozott és ellátta kézjegyével az emlékkönyvet.

Udvariassági látogatás Abdul Hamid államfőnél

A Szentatya ezután az elnöki palotában udvariassági látogatást tett Abdul Hamid államfőnél. A négyszemközti megbeszélést követően kezdődött meg este 6 órakor a pápa találkozója a hatóságok, a diplomáciai testület és a civil társadalom képviselőivel, közel 400 személy részvételével. Ez volt a csütörtöki nap utolsó programja, amely után az apostoli nunciatúrára, dakkai szálláshelyére hajtott a pápa.

(sv)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.