2017-12-05 13:46:00

Ferenc pápa üzenete a Hivatások Világnapjára: Meghallani az Úr hívását


Életünk közepén egy örömre szóló meghívás áll, amire Isten hív bennünket

„Szép és nagy kegyelem, ha egész életünket mindörökre odaajándékozzuk az Istennek a testvéreink szolgálatában” - szól Ferenc pápa Hivatások Világnapjára írt üzenete, melyet december 4-én hétfőn tették közzé a Vatikánban. 2018 április 22-én tartják a Hivatások 55. Világnapját, mely azt jelzi, hogy életünk közepén egy örömre szóló meghívás áll, amire Isten hív bennünket. Ferenc pápa üzenete e meghívás környezetéről állapítja meg: Nem merülünk el a káoszban és nem sodor  magával rendezetlen események sorozata, hanem éppen ellenkezőleg, életünk és reményünk a világban egy isteni meghívás gyümölcse”.

Az Isten nagyon diszkrét, visszafogott módon hallatja a hangját

„Meghallgatni, megkülönböztetni és megélni az Úr hívását”: ez az a hármas magatartás, melyet Ferenc pápa az üzenetében szükségesnek tart ahhoz, hogy „felfedezzük, mit is akar az Isten, külön-külön mindannyiunkkal. Hallgatni azért kell, mert az Isten nagyon diszkrét, visszafogott módon hallatja a hangját, anélkül, hogy ránk erőszakolná magát. Ha nem figyelünk eléggé, akkor megtörténhet, hogy elfojtja a hangját mindaz, ami leköti az elménket és a szívünket”.

Saját hivatásunk felfedezéséhez szükség van lelki megkülönböztetésre

„Nem fedezhetjük fel Isten különleges és személyes hívását – szól tovább Ferenc pápa üzenete –, ha önmagunkba zárkózunk, megszokott dolgainkba és sokszor elcsüggedéseinkbe, melyek elfecsérlik az életünket, miközben csak saját énünk körül forgolódunk. Ezáltal ugyanis elfelejtünk nagyokat álmodni, és lemaradunk arról, hogy mi legyünk a főszereplői annak az egyetlen és eredeti történetnek, amit Isten szeretne írni számunkra. Saját hivatásunk felfedezéséhez szükség van lelki megkülönböztetésre, mégpedig az Úrral folytatott személyes párbeszéden keresztül. Nagy igényünk van arra, írja a pápa, hogy felfedezzük, az Úrral folytatott dialógus során, azokat a helyeket, eszközöket és helyzeteket, amiken keresztül megszólít és meghív bennünket. Ehhez minden kereszténynek ki kell tudni magában fejleszteni azt a képességet, amivel olvasni tudja belülről az életét, hogy hol és mit is akar vele tenni az Úr.

Nem várhatjuk a meghívást az ablakba könyökölve

Ehhez  a belső figyelemhez hozzátartozik az intenzív jelenlét a valóságban, mely nem engedi elnapolni a választ. Az evangélium örömét nem várakoztathatja meg a mi lassúságunk és lustaságunk. Nem várhatjuk azt az ablakba könyökölve és nem érkezik meg, ha nem vállaljuk a  döntés kockázatát. Hivatás ma! Nincs halogatás! – sürget Ferenc pápa Hivatások Világnapjára írt üzenete.

(vl)      








All the contents on this site are copyrighted ©.