Ferenc pápa személyes jelenléttel és imával vett búcsút argentin szerzetestestvérétől

Tíz perces szótlan imádság egykori rendtársának, Salvatore Angelo Mura jezsuita testvérnek koporsója előtt. Ferenc pápa, éppen csak visszazökkent a vatikáni kerékvágásba hatnapos mianmari és bangladesi útját követően, amikor december 4-én, kedden délelőtt 11 óra körül megjelent a Vatikán tőszomszédságában álló jezsuita rendi anyaház kápolnájában. A rendtársak éppen gyülekeztek már a gyászmisére, amikor Ferenc pápa megérkezett. Meglepetés nélküli, sőt természetes volt ez az utolsó találkozás, mintegy betetőzése annak a kapcsolatnak, mely a hetvenes évekre nyúlik vissza, amikor Salvatore testvér Jorge Mario Bergoglio tartományfőnök munkatársa volt. Az együtt töltött szolgálat összekapcsolta őket, ahogy a példa mutatja – mindhalálig.

Salvatore testvér 1933-ban született Buenos Airesben, oda bevándorolt olasz szülőktől. Amíg azonban a négy évvel fiatalabb Bergoglio provinciális szülei Piemontból érkeztek Argentínába, addig Salvatore szülei Szardíniából jöttek, a még otthon született testvéreivel együtt. 1963-ban, 30 évesen lépett a Jézus Társaságába és 1975-ben tette le végső fogadalmait elöljárója, Bergoglio provinciális jelenlétében. 1986-ban helyezték át római központi szolgálatra, először a jezsuiták vezette Pápai Keleti Intézetben működött, majd a Gesù rendi főtemplom melletti kollégiumban, Szent Ignác egykori szobáinak lett a gondnoka. Mintegy tíz éve a római San Pietro Canisio rendházban az idős és beteg jezsuiták közösségében lakott. Kivétel nélkül, tévén, rádión és az újságokon keresztül minden nap pontoson követte egykori elöljárója, Ferenc pápa tevékenységét és minden szentmisén hangosan, személyes szavakkal imádkozott érte. Betegségében ezt tartotta legfőbb hivatásának: imádkozni a Szentatyáért. Amikor most Ferenc pápa megállt a koporsójánál, valójában ezt köszönte meg neki, a hűséges imádságot. Salvatore testvért erre soha nem kellett buzdítani, szabadon tette, egyedül szívére hallgatva.

(vl)