2017-12-09 13:42:00

A CCEE ülése Luxemburgban az élet végéről és a menekültkérdésről


Az emberi élet végének jogi szabályozása és a menekültkérdés áll az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa megbeszéléseinek középpontjában, melyet december 10-től 12-ig, vasárnaptól keddig tartanak Luxemburgban. Vasárnap délután Angelo Bagnasco, genovai bíboros-érsek, a CCEE elnöke nyitja meg a tanácskozást, majd a házigazda Jean-Claude Hollerich luxemburgi érsek, a tanács „Igazságosság és béke” bizottságának elnöke tart előadást. Az ülés résztvevői ellátogatnak az Európai Unió Bíróságára, ahol megbeszéléseket folytatnak a bírákkal.    

Az utóbbi időben az „élet vége” témát bizonyos körök kisajátították       

Az utóbbi évtizedekben egyre több vita folyik morális és jogi értelemben az emberi élet végének az értelmezéséről, mely részben következménye a probléma antropológiai, gazdasági-társadalmi, orvosi és etikai értelmezése változásainak – adja hírül a CCEE közleménye. Az utóbbi időben az „élet vége” témát bizonyos körök kisajátították és figyelmen kívül hagyták a katolikus egyház tanítását, mely következetesen hangsúlyozza, hogy az embert foganásától kezdve kell elkísérni élete természetes végéig. Az egyház számára a halál nem a vég, hanem nyitás az örök életre. Ilyen módon az „élet vége” kifejezésnek csak időbeni értelme van, mely szükségessé teszi az érintett személy felkészítését és elkísérését, hogy ne legyen kitéve a magánynak, az elhagyottságnak. A kérdés összetettsége miatt (eutanázia, asszisztált öngyilkosság, élő orvosi végrendelet, tüneti kezelés, biológiai végrendelet…) az egyház felhívja a különféle illetékes fórumok felelősségét, kiindulva maga az emberi személy, aztán az orvos, a család és legvégül az állam felelősségéből.

Mind a migránsok, mind a befogadó ország jogai védelmet kapjanak

Az Európába irányuló menekülthullám szabályozása témában immár nyilvánvalónak mutatkozik, hogy a kérdést politikai szinten kell rendezni és megfelelő törvényi szabályozást kell hozzá biztosítani, hogy mind a migránsok, mind a befogadó ország jogai védelmet kapjanak. Ebben a témában is a probléma összetettsége miatt (családegyesítés, menekült-státusz, menedékjog kérelem, állampolgárság elnyerése, munkához való jog, egészségügyi ellátás, kiskorúak helyzete…) a sokféle szempont figyelmes és együttes értelmezésére van szükség, hogy a politikai kormányzás és a törvényhozás biztosítsa a szükséges befogadást és az integrációt az emberi személy és a közösség alapvető értékeinek tiszteletben tartásával.  

(vl)

                     

 








All the contents on this site are copyrighted ©.