2017-12-12 15:51:00

A francia püspöki kar elnöke: A mai világ drámáját vallási tudatlanság okozza


A mai világ drámáját a tudatlanság okozza, mely a szélsőségességig és a manipulálásig menően sérülékennyé teszi azt – nyilatkozta Georges Pontier marseilles-i érsek a La Croix francia katolikus napilapnak adott interjújában, melyet átvett az Osservatore Romani vatikáni újság hétfői száma is. Sok (francia) állampolgár nem képes beszélni helyes módon országunk hagyományairól, köztük a zsidó-keresztény hagyományról. Kritikusan szól Pontier érsek, a francai katolikus püspöki konferencia elnöke a laicitás kapcsán is, mely szerinte hajlik arra, hogy kizárja a vallást a közszférából, ám nem hiányzik a marseilles-i érsek kritikája az iszlám felé sem.

Egyház-állam szétválasztása 112 éve: vallásszabadság, állami támogatás nélkül

 A La Croix cikke az egyház és állam szétválasztását kimondó francia törvény 112. évfordulója kapcsán született, melyet 1905. december 9-én tettek közzé. A törvény első paragrafusa kimondja a lelkiismereti szabadságot és biztosítja a vallások szabad gyakorlását, míg a második paragrafus elismeri, hogy az állam nem ad semmiféle támogatást egyetlen felekezetnek sem.

Tudatlanság a vallási ismeretekben – a kizárás következménye   

Ki tud ma akár egy percig is beszélni Máriáról vagy Jézus Krisztusról? – teszi fel a kérdést Pontier érsek. Ki képes ma egy épületet vagy vallásos témájú képet úgy megszemlélni, hogy megértse annak az  üzenetét? Válaszában az érsek aggodalommal állapítja meg, hogy ez a tudatlanság annak a következménye, hogy a vallást, a vallásoktatást kizárták az iskolákból és az egyetemről, szemben néhány európai szomszédunkkal, ahol azt úgy tartják számon, mint a tudás tárgyát, sok más egyéb ismeret mellett. Annyira félünk a vallásos jelenségtől, hogy inkább tudomást sem veszünk róla, ahelyett, hogy tanítanánk. A tudatlanság azonban soha nem áll fölötte az ismeretnek – állapítja meg a francia püspökkari elnök. Megismerni és megérteni a vallást az egyetlen módja annak, hogy megtudjuk többek között, hogy vajon az igazol-e valamilyen rossz magatartást.

A muzulmánok maguk leplezzék le a vallásukkal való visszaéléseket 

Barátsággal és bátorítással szeretném muzulmán honfitársaimnak említeni, nagyon fontos feladatuk, hogy saját vallási hagyományukon dolgozzanak, azért, hogy megállapíthassák az iszlám nevében tett kijelentések sokféleségében mi is az, ami valóban egyezik a hitükkel és mi az, ami eszközzé teszi azt. Szükségünk van arra, hogy maguk a muzulmánok leplezzék le ezeket az eszközzé tevő visszaéléseket, megkülönböztetve, hogy mi az, ami az igazi iszlámhoz tartozik, és mi az, ami pedig nem. Számomra, mint a francia katolikus püspöki konferencia elnöke, a szélsőségesek okozta merényletek mindenkit sújtanak a szemünk láttára s ennek kapcsán az iszlámmal szemben elvárásaink vannak: A múltban a kereszténységnek meg kellett tisztítania magát néhány álláspontjától, mára pedig az iszlám van ugyanebben a helyzetben, történelmének ebben a mostani  helyzetében – állítja Pontier érsek a La Croix cikkében.

A torz laicitás az ateista vallásosságot pártolja  

Valójában kétféle laicitás van: az egyik elismeri a vallások egyenlőségét és a hívek jogát arra, hogy békében éljék a maguk hitéletét, míg a másik oda jut, hogy szerinte jobb lenne vallások nélkül élni vagy legalábbis a közszférában képviselt véleményük nélkül. Ez utóbbi laicitás rendben levőnek találja azt, hogy nincs jelen a társadalomban a vallási meggyőződés, és ezt a vallási hiányt felruházza mindenféle erénnyel, amire aztán úgy tekint, mint a társadalmi békével egyetlen összeegyeztethető útra. Ám a laicitás soha nem volt az ateizmus értékelése.

A helyes vallásosság még érzékenyebbé tesz a többiek iránt

Franciaországban a muzulmán közösség körüli feszültségek megnövelték a vallás nélküli világ iránti szimpátiát. De nem kellene a mi társadalmunk negatív változásait azzal a hellyel magyarázni, amit a vallások betöltenek. A muzulmán jelenlét nem oka az összes rossznak és értelmetlen dolog lenne azt így beállítani. A vallásoknak az állampolgárokat még érzékenyebbé kellene tenni a többiek érdekében, mert ők hisznek az Istenben. Az altruizmus, a másokért való élet követelményének túl kellene lépnie minden egyéb megfontoláson – nyilatkozta Georges Pontier marseilles-i érsek a La Croix francia katolikus napilapnak adott interjújában.

(vl)    








All the contents on this site are copyrighted ©.