2017-12-14 14:46:00

Örüljetek velem!: Martos Balázs atya elmélkedése Advent 3. vasárnapjára


Izajás könyvének 60., 61. és 62. fejezetei összetartoznak. A 60. és a 62. fejezetben, vagyis a kompozíció kezdő és befejező költeményében, Sion szépségéről és gazdagságáról van szó, amelyet újra eltölt az Úr dicsősége, s amelyhez a távoli népek is odazarándokolnak. A népek zarándoklata, amelyet már Izajás könyvének egyik korai, híres szakasza is meghirdetett (vö. Iz 2,1-5), ennek a megújult istenkapcsolatnak köszönhető. „Az Úr lesz neked örök világosságod, és Istened az ékességed” – olvassuk a 60.  fejezetben (Iz 60,19); „Ékes korona leszel az Úr kezében, és királyi fejdísz Istened tenyerén; (…) Mert ahogy feleségül veszi az ifjú a szüzet, úgy vesz feleségül a te fölépítőd, és ahogy örül a vőlegény a menyasszonynak, úgy örül majd neked Istened.” – ígéri a 62. fejezet. Azt a bensőséges szeretetet, amely mindig titok marad, és amely mindig Isten szabad, meg nem érdemelt, ugyanakkor hűséges ajándéka, itt is a jegyesség képe közelítheti meg valamelyest, az elfogadott, vágyott, örömmel szeretett ember tapasztalata.

Erre a szerető ölelésre válaszol a 61. fejezet, a kompozíció középpontja. Mintha ez az áradó isteni gondoskodás küldöttet keresne, aki eszköze lesz, és közösséget, aki ráérez túláradó gazdagságára. A 61. fejezet első és utolsó verseiből vesszük advent 3. vasárnapjának olvasmányát: az első sorokban a küldött szólal meg, aki megvalósítja a szabadító Isten tervét, majd a közösséget halljuk, Sion leányát, Jeruzsálemet, aki Isten kiválasztó szeretetébe öltözött. Isten gondoskodására felel mindkét hang, a küldötté és a közösségé is, ugyanakkor úgy tűnik, egymásnak is válaszolnak: aki eddig szabadítóra, sebeinek bekötözésére, szegénységében örömhírre várt, az most ámulva mutatja fejdíszét, koszorúját, gazdagságának, választottságának jeleit. Isten az „üdvösség ruháiba” öltöztette, az „igazság palástját” terítette arra, aki eddig „elhagyatott volt és gyűlöletes” (vö. Iz 60,15), akit eddig „pusztaságnak” mondtak (vö. Iz 62,4). Nem egyszerűen a szegénység vagy a rabság eltörléséről van itt szó, hanem ünneplő szépségről, az öröm olajáról, a veszni látszó kapcsolatok újjáélesztéséről.

Ez az örvendező párbeszéd, amelyet Isten szeretete indított el, valójában három szinten  valósul meg. Az egyik, amelyet talán a legkönnyebben veszünk észre, a személyesség keresése, amelyhez példaképek és képviselők társulnak. A szakasz bevezető sorait Jézus idézi a názáreti zsinagógában: ő lesz az a végső küldött, aki minden addigit felülmúló módon magára vállalja Isten küldését, hogy forduljon a szegények, a foglyok felé, aki a Lélek erejében tanít és cselekszik. Másfelől a közösségben, Sion leányában felsejlik Mária, aki „örvendezve örvend az Úrban” (vö. Iz 61,10), illetve „magasztalja az Urat” (vö. Lk 1,46köv), mert kiválasztotta és egészen széppé tette őt. Izajás könyvének szavai felemelik a szenvedő szolga alakját (vö. Iz 42; 49; 50; 52-53), amelyet különösen a nagyböjti időben szoktunk magunk elé állítani, másfelől a helyreállított emberséget, amelynek Máriában örvendezünk. Ennek a prófétai éneknek a szerzője nem látta maga előtt Jézust és Máriát, de megalkot egy olyan szeretetben zajló párbeszédet, amelybe az képes bekapcsolódni, aki elfogadja Isten hozzá érkező küldöttét, és akinek a szíve örömben megtisztul.

A másik két jellegzetességről csak rövidebben szólunk, de ezek sem kevésbé fontosak. Először a szegényekről való gondoskodás. Ez is végigvonul Izajás könyvén (vö. Iz 1,10-17; 5,1-7; 33,15köv stb.). Isten szeretetét felismerjük arról, hogy életét adta értünk, és arról, hogy óvja a legszegényebbek életét, szívén viseli sorsukat, tetteket keres, és nemcsak szép szavakat. A másik a természet. Hogy Isten szelíden éltet, ahogy a kert veteményt növel, úgy, ahogy az eső öntözi a földet (vö. Iz 55,10-11), ahogy a puszta tavasszal virágba borul (vö. Iz 41,17köv).

 








All the contents on this site are copyrighted ©.