2017-12-15 15:41:00

A Pápai Ház szónokának első adventi beszéde Krisztus és a teremtett világ kapcsolatáról


A kérdés: Létezik-e valódi keresztény ökológia?

„Napjaink kultúrája emarginálta, peremre szorította Krisztust, ezért isten-emberi személyét a mindenség valós összefüggésébe kell (vissza)helyezni, vagyis a kozmoszba és a történelembe, a térbe és az időbe, a teremtés és az ember együttes összefüggésébe. Mindez szolgálja azt a célt, különösen most a karácsonyi készületünk során, hogy Krisztus személyes emberi életünk és világnézetünk középpontjába kerüljön!”. Ezzel a gondolatával nyitotta meg Raniero Cantalamessa kapucinus atya ádventi első prédikációját, melyet pénteken reggel kilenc órakor Ferenc pápa jelenlétében tartott a Római Kúria munkatársai számára az Apostoli Palota Redemptoris Mater kápolnájában.

A kapucinus szónok, aki az egyházatyák tanításának (patrológia) szakavatott ismerője és a karizmatikus megújulás egyik vezéralakja, hosszú beszédében végigelemezte az egyházi tanfejlődést Krisztus és a teremtett világ kapcsolata értelmezésében, hogy végül feltegye a kérdést, létezik-e valódi keresztény ökológia.

„Értünk emberekért” – az első évezred emberközpontú megváltás-értelmezése 

A teremtés utáni „üres föld” bibliai képéből kiindulva a szónok Krisztus és a kozmosz kapcsolatát a páli és jánosi teológia fényében vizsgálta. A „láthatatlan Isten képmása”, „a teremtés elsőszülötte”, „a minden hatalmak hordozója” szentpáli tanítás a kereszt vonatkozásában szemléli Krisztus és a teremtés kapcsolatát. A jánosi teológia alapállítása, hogy „a mindenség az Ige által és érte teremtetett” és „benne is áll fönn”.

Krisztus és a teremtés kapcsolatát a patrisztikus hagyomány az ember üdvössége szempontjából értelmezte, ahogy a hitvallásunk szövege szól: „Propter nos homines et propter nostram salutem descendit de coelo; Értünk emberekért és a mi üdvösségünkért leszállott a mennyből”. A középkor 13. századában a ferences Boldog Duns Scotus fordít a látásmódon, amikor a hangsúlyt – éppen a Megtestesülésre rácsodálkozó greccói betlehemi jászol szentferenci hagyományán keresztül – a teremtésre tereli és állítja: Isten megtestesülésének az oka távolabbról nézve nem a bűn, hanem az az isteni szeretet, mely saját lényéből önmagán kívül akart másnak is ajándékozni. Ez az ajándékozó transzcendentális szeretet alkalmi lehetőséggé válik a bűn orvoslására.                                     

Teilhard de Chardin kozmikus szemlélete   

Az említett scotusi szemlélet – folytatta a kapucinus barát a szónoklatát – választ adott a teremtés és a megváltás kapcsolatára, de nem tisztázta a viszonyt Krisztus és a teremtett világ között. A huszadik században ezt kísérelte meg Teilhard de Chardin a maga elvitathatatlan tudományos felkészültségével. Az ő elképzelése a fejlődéselmélet jelenkori uralkodó irányzatában segített elkerülni azt a látszatot, mintha a Krisztus-esemény, vagyis a megváltás, egy puszta történelmi baleset lenne, ráadásul elszigetelve attól a kozmosztól, amit pedig ő teremtett. Teilhard de Chardin szemlélete párhuzamosnak látja a világ evolúciós fejlődését és a teljes Krisztus fokozatos kibontakozását és így a kozmogenezis összekapcsolódik a krisztogenezissel.

Krisztus, a maga titokzatos módján, belülről mozgatja a mindenség fejlődését, egészen a beteljesedésig  menően, Teilhard szavával „az Ómega pontig”. A kereszténység történetében ő írt először himnuszt az anyagról és tanítása visszacseng a II. Vatikáni Zsinat Gaudium et Spes, az Egyház és a világ kapcsolatát tárgyaló dokumentumában. A teilhardi szemlélet belevonja ebbe a kozmikus látásmódba az Eucharisztia szentségét is. A „Mise a világ fölött” című költői művében a hívő ember munkáját és életét épp az Eucharisztia kapcsolja össze az egész kozmosszal: a miséző pap szavai messze túlmutatnak a darabka kenyéren és teremtik meg a mindenséget fölölelő misztikus testét Krisztusnak.

A Szentlélek műve a teremtés tökéletesítése

Cantalamessa atya adventi beszéde harmadik részében a Szentlélek sajátos szerepével magyarázza a kozmikus szemlélet hiányos oldalát, mely nem tudta ebben a képben kimerítően értelmezni a bűn súlyát és a megváltás szükségességét. Krisztus adja végső ajándékként a Szentlelkét, aki életet szerez nekünk, hiszen ő az Urunk és Éltetőnk, „aki megújítja a föld színét”. A kapucinus barát szerint a teremtett világ megóvása érdekében tett minden emberi erőfeszítés a Szentlélek műve. Ő a teremtés kezdete és ő áll az időben kibontakozó fejlődés mélyén is, ami pedig ekképpen nem más, mint „a tovább folytatódó teremtés”. A Szentlélek műve lesz a „teremtés tökéletesítése”, mely a kezdeti formátlan állapotából egyre teljesebbé teszi azt, vagyis ő teremt a káoszból kozmoszt.

Krisztus működése a teremtett világban      

P. Cantalamessa végül az ökológia mai aktuális témájában azt a legfontosabb kérdést vetette fel, hogy Isten egyházának van-e mondanivalója a teremtett világ megóvása konkrét tetteiben. Személyes véleményének adott hangot a szónok, amikor kijelentette: Krisztus döntő szerepet játszik a teremtésvédelemben, de ezt közvetve, az emberen keresztül teszi. A szentmise negyedik kánonjából idézett: „A magad képmására teremtetted az embert, és gondjára bíztad az egész világot, hogy csak neked, a Teremtőnek szolgálva uralkodjék minden teremtményen”. Az uralom itt Jézus szándéka szerint értendő: „Nem azért jöttem, hogy engem szolgáljanak, hanem hogy én szolgáljak másokat és életem adjam értük, a  megváltásukra” (Mt 20,25-29). Ez a szolgálat és életadás a kulcsa a keresztény ember teremtésvédelmi szerepének. Krisztus éppúgy működik a teremtett világban mint a szociális környezetben. Térben ez bizonyos szinkronban működést jelent, éppen a felebaráton keresztül, míg az időben átlós értelmezést nyer és időbeli felebarátaink az utánunk jövő nemzedékek, gyerekeink és unokáink lesznek. Amit velük és értük teszünk, azt Jézus szava nyomán vele magával tesszük. Gondolkodjunk átfogóan, de cselekedjünk helyileg! – idézte az ismert mondást a szónok és ezt Szent Ferenc példájával támasztotta alá, aki koldulni induló rendtársait arra intette, hogy csak azt fogadják el, amire feltétlenül szükségük van, nehogy elvegyék, ellopják a többiek részét – fejezte be első adventi prédikációját Raniero Cantalamessa kapucinus atya, a Pápai Ház szónoka.

(vl)                  








All the contents on this site are copyrighted ©.