2017-12-17 18:37:00

Ferenc pápát köszöntötték a hívek: Isten éltesse a Szentatyát 81. születésnapján!


Az Úrangyala elimádkozása után a pápa köszönetet mondott a Szent Péter téren jelen lévő gyermekeknek, akik a közismert énekkel fejezték ki jókívánságaikat a Szentatyának 81. születésnapja alkalmából.

A pápa csatlakozott a nigériai püspökök felhívásához, akik az egy hónappal ezelőtt elrabolt hat szerzetesnő kiszabadításáért emelték fel szavukat. A pápa imádkozik a Krisztus Eucharisztikus Szíve kongregáció nővéreiért és mindazokért, akik ebben a fájdalmas helyzetben vannak: Karácsonyra térhessenek végleg vissza otthonukba. A pápa arra kérte a híveket, hogy vele együtt imádkozzanak el egy Üdvözlégy Máriát a szerzetesnők mielőbbi szabadon bocsátásáért.

Jézus nélkül nincs Karácsony! Megértettétek? – Ferenc pápa megáldotta a római gyermekek Kis Jézus szobrait

Ferenc pápa, miután köszöntötte a plébániai csoportokat, az olasz és külföldi zarándokokat, közöttük portugáliai és bolíviai híveket, a gyermekekhez fordult, hogy megáldja Kis Jézus szobraikat. A pápa utalt rá, hogy az eseményre a Római Oratóriumok Központja szervezésében került sor, majd hangosan felolvasta a gyermekek által magasra tartott feliratot: „Mindig van számodra hely”. Ez nagyon szép, azt jelenti, hogy az oratórium mindannyiunk számára nyitva áll – mondta Ferenc pápa. „Mindig van számodra hely!” – a pápa arra kérte a gyermekeket, hogy amikor otthon imádkoznak családjukkal a jászol előtt, hagyják, hogy magához vonzza őket a Gyermek Jézus gyöngédsége, aki szegényen, törékenyen született közénk, hogy nekünk adja szeretetét. Ez az igazi Karácsony. Ha eltávolítjuk Jézust, mi marad a Karácsonyból? Egy üres ünnep. Ne vedd ki Jézust a Karácsonyból! Jézus a Karácsony középpontja, Jézus az igazi Karácsony! Megértettétek? – hangzott a pápa tanítása (nemcsak) a római gyermekek számára Advent harmadik, Gaudete vasárnapján.

(vm)

 

 








All the contents on this site are copyrighted ©.