2017-12-19 15:24:00

A termékenység áldás – Ferenc pápa kedd reggeli homíliája


Isten termékeny és azt akarja, hogy mi is azok legyünk azáltal, hogy másokért élünk és életet adunk. A december 19-én, kedden reggel bemutatott szentmiséjén a pápa arra hívott, hogy tekintsünk a Gyermek Jézust váró üres bölcsőre és nézzünk bele szívünkbe is, hogy ne maradjon bezárva, mint egy múzeumi kiállító tárgy.

Meddőség és termékenység – e két szó állt Ferenc pápa homíliájának középpontjában kedden reggel a Szent Márta-ház kápolnájában. A napi olvasmányok bejelentik Sámson és Keresztelő Szent János születésének hírét, amelyet egy angyal hoz el két meddő vagy korban előrehaladott asszonynak, mint Erzsébet esetében. Azokban az időkben a meddőség szégyen volt, a gyermek születését pedig Isten kegyelmének és áldásának tekintették. A Bibliában számos meddő nő jelenik meg, akik erősen vágynak egy gyermekre vagy asszonyok, akik siratják elvesztett gyermekeiket, mert utód nélkül maradtak, mint Sára, Noémi, Anna és Erzsébet…stb.

A Bibliában a termékenység áldás

„Legyetek termékenyek és töltsétek be a földet” – emlékeztetett Ferenc pápa az első parancsra, amelyet Isten adott atyáinknak… „Ahol jelen van Isten, ott termékenység van.” Eszembe jutnak egyes országok, amelyek a meddőség útját választják és attól a csúnya betegségtől szenvednek, amelyet demográfiai télnek nevezünk. Tudjuk, kikről van szó… Nem születnek gyermekek… Mindenféle kifogások vannak… Gyermektelen országok… és ez nem áldás. De ez egy átmeneti időszak. A termékenység mindig Isten áldása – jegyezte meg a pápa. Anyagi és spirituális termékenység. Életet adni – pontosította. Lehet olyan személyekről is szó, akik nem házasok, mint a papok vagy a megszentelt életet élők, de úgy élnek, hogy életet adnak másoknak. Nagy baj, hogy ha nem vagyunk termékenyek jó cselekedetek által.

A sivatag is kivirágzik: ez Isten ígérete

A termékenység Isten jele. Ferenc pápa emlékeztetett arra, hogy a próféták milyen szép jelképeket választanak, mint pl. a sivatag. Mi lehet meddőbb hely, mint a sivatag és mégis a próféták azt mondják, hogy még a sivatag is kivirágzik majd, a szárazságot feltölti a víz. Ez pontosan Isten ígérete. Isten termékeny. Igaz az, hogy az ördög meddőséget akar. Azt szeretné, ne úgy éljünk, hogy életet adunk akár fizikai vagy lelki értelemben másoknak. Azt akarja, hogy mindenki magáért éljen: önzés, kevélység, hiúság, hogy felfújjuk lelkünket anélkül, hogy másokért élnénk. Az ördög az, aki az önzés konkolyát növeszti és aki nem tesz bennünket termékennyé.

A termékenység kegyelem, amit Istentől kell kérni

Az kegyelem, ha vannak gyermekeink, akik lezárják szemünket halálunk pillanatában – mondta a pápa. Felidézte egy idős patagóniai misszionárius példáját, aki 90 évesen azt mondta, hogy élete elröppent mint egy pillanat, de rengeteg lelki gyermeke volt maga körül betegsége idején. Ezután a Szentatya a közelgő Karácsonyra utalt. Láthatjuk, hogy a bölcső üres. Ez lehet a remény jele, mert eljön a Gyermek, de lehet egy múzeumi tárgy is, ami élettelen. A szívünk egy bölcső. Tegyük fel a kérdést: Milyen az én szívem? Üres, mindig üres, de nyitott, hogy folyamatosan befogadja az életet és életet adjon? Nyitott arra, hogy befogadja a termékenységet és hogy az legyen? Vagy inkább egy olyan szív, amelyet múzeumi tárgyként őrzünk, amely sosem volt nyitott az életre és arra, hogy életet adjon? Ferenc pápa végül azt javasolta a híveknek, hogy tekintsenek az üres bölcsőre és mondják: „Jöjj el, Uram, töltsd meg a bölcsőt és a szívemet. Ösztönözz arra, hogy életet adjak és termékeny legyek” – zárta kedd reggeli homíliáját a pápa a Szent Márta-ház kápolnájában.

(sv)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.