2017-12-19 14:56:00

Ferenc pápa lelki támasza az augusztusi ischiai földrengés kárvallottjainak


Születésnapján küldte Ischiára főalamizsnását a pápa 

Konrad Krajewski érsek, pápai főalamizsnás december 17-én vasárnap a nápolyi öbölben fekvő Ischia szigetére látogatott, hogy Ferenc pápa nevében együttérzéséről biztosítsa és lelkileg megerősítse a földrengés sújtotta térség lakóit. Mint ismeretes, augusztus 21-én négyes erősségű fölrengés rázta meg a szigetet, ketten meghaltak és nagyon sok ház súlyosan megsérült, aminek következtében 2500 embert kellett kitelepíteni és szükségszállásokon elhelyezni.

Pietro Lagnese, Ischia püspöke a Vatikáni Rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy Ferenc pápa a földrengés híre hallatán a rákövetkező szerdai általános kihallgatáson azonnal imádságra szólította a híveket és őt pedig telefonon felhívta, hogy együttérzéséről biztosítson. „Most pedig a főalamizsnásának az érkezése, ráadásul 81. születésnapján, számunkra az ő atyai ölelésének újabb jele.

Karácsony a kitelepített Isten ünnepe

Arra a kérdésre, hogy Ischia népe hogyan várja a Karácsonyt, a főpásztor így válaszolt: Üzenettel fordultam hozzájuk, főként a földrengés károsultjaihoz. Ebben azt jeleztem nekik, hogy Karácsony a kitelepített Isten ünnepe, olyan Istené, akinek nincs háza, mert eljött hozzánk, hogy velünk és köztünk legyen. Ő ugyanis értünk elhagyta a házát és most különösképpen is érezzük a közelségét. Ennek legelső jelét éppen Ferenc pápa adja nekünk. A földrengés utáni nagy zűrzavarban az egyház valóban a reménység nagy jelét mutatta fel.

Hiányozni fog nekik a meghitt családi környezet

A kitelepítettek 78 százaléka a rokonok és ismerősök által felkínált otthonokban lakik, de 22 százaléka még mindig szállodákban él. Számukra valóban sajátosan nehéz lesz ez a Karácsony, mert hiányozni fog nekik a meghitt családi környezet, melyre ebben az időszakban mindannyian vágyunk. Éppen ezért fontos, hogy a szolidaritás kezdeményezéseivel kifejezésre juttassuk ezt – hangsúlyozta Pietro Lagnese, Ischia püspöke a Vatikáni Rádiónak nyilatkozva.

(vl)                          








All the contents on this site are copyrighted ©.