Olvasd a cikket Menj a menüre

közösségi hálók:

RSS:

Vatikáni Rádió

A pápa és az egyház hangja párbeszédben a világgal

nyelv:

Ferenc pápa \ Találkozók, események

A Pápai Ház szónokának második adventi beszéde Krisztus és az idő kapcsolatáról

"Krisztus és az idő" témát érintette a szónok - ANSA

22/12/2017 17:21

„Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké”

Miután első adventi prédikációjában Raniero Cantalamessa kapucinus atya Krisztus és a teremtett világ kapcsolatát értelmezte, most a második elmélkedésében Krisztus időbeli, mindenkori jelenvalóságáról beszélt. „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké” – idézte a Zsidókhoz írt levél híres sorát a Pápai Ház szónoka a második, és az adventi idő mostani rövidsége miatt egyúttal utolsó beszédében, melyet pénteken reggel kilenc órakor Ferenc pápa jelenlétében tartott a Római Kúria munkatársai számára az Apostoli Palota Redemptoris Mater kápolnájában.

A Karácsonyi mártírológiumban Krisztus az idő központja

A „Krisztus és a történelmi idő” bevezető témakörében a szónok a Jézus eljövetelét időben lehatároló „Karácsonyi mártírológiumra” utalt: „Sok századdal a világ teremtését követően, 13 évszázaddal azután, hogy Mózes kivezette Izraelt Egyiptomból, mintegy ezer évvel Dávid Izrael királyává felkenése után, amikor a 194. Olimpiát tartották, Róma alapításának 752. évében, Octavianus Augustus császár uralkodásának 42. esztendejében, amikor béke honolt az egész földkerekségen, Jézus Krisztus, örök Isten és az örök Atyának Fia, eljövetelével meg akarván szentelni a világot, a Szentlélektől fogantatván, fogantatása után kilenc hónap elteltével, a júdeai Betlehemben Szűz Máriától megszületett és emberré lett”.

A krisztusi időértelmezés fokozatos bevezetése

Krisztus születése radikálisan megváltoztatta az időszámítást, amit nem azonnal, hanem fokozatosan vezettek be. Ezt a változást Cantalamessa atya Oscar Cullmann protestáns teológus „Krisztus és az idő” könyvének segítségével értelmezte. A keresztény időszámítás Krisztus születéséből kiindulva tekint a megelőző időszakokra és azokat Krisztus felé haladva, számban fogyatkozó értelemben veszi, majd az idő Krisztus születéséből kiindulva halad előre. Az idő alappontját 525-ben Dionysios vezette be, de csak a XVII. századtól kezdték az időt Krisztustól visszafelé számlálni. Így érkeztek el az „ante Christum natum”, rövidítve a.C., vagyis Krisztus születése előtti és a „post Christum natum”, rövidítve p.C., vagyis Krisztus születése utáni időszakok latin jelzéséhez. Oscar Cullmann tisztázta, hogy a keresztény időértelmezés újdonsága abban áll, hogy lineárisan, egyenesen halad előre egy időben meghatározatlan pontból, a teremtésből kiindulva egy másik meghatározatlan pontig tart, ami a parúzia, Krisztus második eljövetele. Krisztus önmagát Alfának és Ómegának nevezi, ezzel a Feltámadott arról biztosít bennünket, hogy önmagában egyesíti a kezdetet és a véget. A II. Vatikáni Zsinat leszögezte, hogy a hit Krisztusa és a történelem Jézusa egy és ugyanazon személy.

Krisztus mint előkép, esemény és szentség

Krisztus megjelenése a történelem során nem elvont formában történik, hanem megkülönböztetett módon mutatkozik meg az üdvösségtörténet egyes szakaszaiban, ahogy az Írás tanítja: „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké” (Zsid 13,8). Az Ószövetségben előképként van jelen, az Újszövetség világában eseményként vesz részt, míg az egyház életében szentségként jelenik meg. Az előkép elővételezi és előre jelzi a beteljesedést, a szentség részeltet benne, jelenvalóvá teszi és bizonyos értelemben meg is hosszabbítja az eseményt, ahogy a liturgia teszi éppen most Karácsonykor: „Ma született a Krisztus, ma jelent meg az Üdvözítő”. Fontos vonása a Jézus-eseménynek, hogy egyetlen és megismételhetetlen. Az egyházban Jézus mint szentség, hatékony jel van jelen és ebben az értelemben az egyszeri történeti esemény újból – mindahányszor  – jelenvalóvá válik, ahogy Pál tanítja az első korinthusi levélben: „Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön” (1Kor 11,26). 

Találkozás Krisztussal, ami megváltoztatja az életet       

Beszéde záró részében a Pápai Ház szónoka az egyetemes történelmi távlat személyes vonatkozásait tekintette, mely arra a kérdésre válaszol, hogy vajon Krisztus áll-e az ember hitéletének a középpontjában. A házasságkötés, a papszentelés és a szerzetesi fogadalom lehet ugyan vízválasztó az ember életében, de az alapvető mozzanat a Krisztussal fennálló személyes kapcsolat megmaradásában áll. Cantalamessa atya idézte a keresztény lelkiség klasszikus megállapítását: „Mit használ nekem Krisztus születése Máriától Betlehemben, ha a szívemben nem születik meg a hit által?” A hitnek a befogadása nem annyira annak értelmezését igényli, pláne nem a titok megértését, hanem az angyalokhoz hasonlóan a karácsonyi misztérium imádását – zárta második adventi prédikációját Raniero Cantalamessa kapucinus atya.

(vl)             

       

22/12/2017 17:21