Ferenc pápa homíliája a karácsonyi éjféli misén: Folytassuk Isten vendégszeretetét!

Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában december 24-én Szenteste fél tízkor mutatta a szentmisét Urunk Jézus Krisztus születése emlékezetére. Beszédében a mai kor „idegenjeiről” szólt, akiknek az angyal bátorító szava ma ugyanazt ismétli: „Ne féljetek!        

A betlehemi éjszaka a remény forrása   

„Mária világra hozta elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson” (Lk 2,7). Ezzel az egyszerű, ám világos kifejezésmóddal Lukács bevezet minket ennek a szent éjszakának a szívébe: Mária világra hozta, Mária nekünk adta a világosságot- kezdte beszédét a pápa. Egyszerű elbeszélés ez, mely révén belépünk az eseménybe és ami így örökre megváltoztatja a történelmünket. Ezen az éjszakán minden a remény forrásává vált.

Az útrakelés bizonytalansága

Menjünk vissza pár verset a szövegben! – kérte a pápa. A császár rendelete értelmében Mária és József arra kényszerül, hogy útnak induljon. El kellett hagyniuk a népüket, az otthonukat, a földjüket, és útra kellett indulniuk, hogy összeírják őket. Ez a vándorlás se nem kényelmes, se nem könnyű egy fiatal pár számára, akik éppen gyermeket várnak: arra kényszerülnek, hogy elhagyják a földjüket. Szívük telve volt reménnyel és jövővárással, éppen a születendő gyermek miatt. Ám lépteik bizonytalansággal és veszélyekkel terhesek voltak – így van ez azoknál, akiknek el kell hagyniuk az otthonukat.

Nincs hely a messziről érkező vándor számára

Ekkor szembe kell nézniük a legnehezebb dologgal: megérkeznek Betlehembe, és azt tapasztalják, hogy ez a föld nem várta őket, ezen a földön nem volt számukra hely. És pontosan itt, ebben a kihívást jelentő valóságban ajándékozta nekünk Mária Emánuelt. Isten Fiának istállóban kellett születnie, mivel az övéi között nem volt hely a számára. „A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be” (Jn 1,11). És itt, egy város sötétségében, melyben nincs tér, nincs hely a messziről érkező vándor számára, egy felbolydult város sötétségében, mely úgy tűnik, mintha a többieknek hátat fordítva akarná felépíteni önmagát, pontosan itt lobban fel Isten gyöngédségének a forradalmi szikrája – emelte ki a pápa. Betlehemben apró rés nyílott azok számára, akik elvesztették a földjüket, az otthonukat és az álmaikat; még azoknak is, akik belefulladtak az önmagukba zárkózó életükbe.

Az útnak indulás neve gyakorta: túlélés

József és Mária lépteiben megannyi más lépés rejtezik. Látjuk egész családok nyomait, akik napjainkban kénytelenek útnak indulni. Látjuk sok millió ember nyomait, akik nem szabadon döntenek az elindulás mellett, hanem akiket arra kényszerítenek, hogy elszakadjanak szeretteiktől, elűznek a földjükről. Ez az útnak indulás sokszor reménnyel, jövőképpel teli; sok más esetben azonban csupán egyetlen neve van az útnak indulásnak: túlélés – szögezte le a Szentatya. Túlélni az éppen aktuális Heródeseket, akik hatalmuk kikényszerítése és gazdagságuk növelése érdekében gond nélkül kiontják az ártatlanok vérét.

Jézus állampolgárságot igazoló dokumentumot nyújt át mindenkinek

Mária és József számára nem volt hely, mégis ők az elsők, akik magukhoz ölelhetik Azt, aki azért jön, hogy állampolgárságot igazoló dokumentumot nyújtson át mindannyiunknak. Azt, aki szegénységében és kicsinységében vádol és nyilvánvalóvá teszi: a valódi hatalom és a hiteles szabadság tisztelettel és segítő szándékkal fordul a leggyengébbeknek a törékenysége felé – mondta nyomatékkal a pápa. Azon az éjszakán Azt, akinek nem jutott hely, hogy megszülessen, azoknak hirdetik, akiknek szintén nem jutott hely annak a városnak az asztalainál és utcáin. A pásztorok ennek az örömhírnek az első címzettjei. Munkájuk okán olyan férfiak és nők voltak, akiknek a társadalom peremein kellett élniük.

A pogányoknak, a bűnösöknek és idegeneknek mondja az angyal: „Ne féljetek!

Életkörülményeik, a helyek, ahol tartózkodniuk kellett, lehetetlenné tették számukra, hogy betartsák a vallásos tisztaság minden rituális előírását, ezért tisztátalanoknak tartották őket. Bőrük, öltözékük, szaguk, beszédmódjuk elárulta származásukat. Mindenestül bizalmatlanságot keltettek - szólt részvéttel a pápa. Olyan férfiak és nők voltak, akiket messzire kellett kerülni, akiktől félni kellett; pogányoknak tartották őket a hívők között, bűnösnek, az igazak között, idegeneknek a polgárjoggal bírók között. Nekik, a pogányoknak, a bűnösöknek és idegeneknek mondja az angyal: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában” (Lk 2,10–11).

Teret kell nyitni egy új társadalmi képzelőerő előtt

Íme az öröm, amelyben ezen az éjszakán nekünk is részesednünk kell, amelyet ünnepelnünk és hirdetnünk kell. Az öröm, mellyel Isten a maga végtelen irgalmasságában magához ölelt minket, pogányokat, bűnösöket és idegeneket, és arra ösztönöz, hogy mi is így cselekedjünk. Ennek az éjszakának a hite felismerteti velünk Istent, aki jelen van minden olyan helyzetben, amikor azt hisszük, nincsen ott. Jelen van a tapintatlan látogatóban, aki sokszor felismerhetetlen, aki ott járkál a városainkban, a kerületeinkben, utazik az autóbuszainkon, bekopogtat az ajtónkon.

Ugyanez a hit ösztönöz arra, hogy teret nyissunk egy új társadalmi képzelőerő előtt, hogy ne féljünk megtapasztalni a viszonyok új formáit, melyekben senkinek sem kell azt éreznie, hogy nincs számára hely ezen a földön. Karácsony annak az ideje, hogy a félelem erejét a szeretet erejévé alakítsuk át, s ezáltal létrehozzuk a szeretet újfajta képzelőerejét. A szeretet nem szokik hozzá az igazságtalansághoz, mintha csak az természetes dolog volna, hanem van mersze, hogy feszültségek és konfliktusok közepette a „kenyér házává” [bet-lechem szó szerinti jelentése – a fordító megjegyzése], a vendégszeretet földjévé váljon. Erre emlékeztetett minket Szent II. János Pál: „Ne féljetek! Nyissátok ki, sőt tárjátok ki a kapukat Krisztus előtt” (A pápai szolgálat megkezdésének miséjén mondott homília, 1978. október 22).

A Gyermekben Isten az ő vendégszeretetének aktív szereplőivé tesz minket

A betlehemi Gyermekben Isten jön el hozzánk, hogy a minket körülvevő élet aktív szereplőivé tegyen minket –folytatta a pápa. Felajánlja önmagát, hogy a karjainkba vegyük, felemeljük és magunkhoz öleljük. Hogy Őbenne ne féljünk karjainkba venni, felemelni és magunkhoz ölelni a szomjazót, a vándort, a mezítelent, a beteget, a bebörtönzöttet (vö. Mt 25,35–36). „Ne féljetek! Nyissátok ki, sőt tárjátok ki a kapukat Krisztus előtt”. Ebben a Gyermekben Isten arra hív meg minket, hogy reménnyel teljünk el. Arra hív meg, hogy őrszemekké váljunk azok érdekében, akik elhullottak az elmagányosodás terhe alatt, mely abból fakad, hogy annyi ajtót zárva találtak. Ebben a Gyermekben Isten az ő vendégszeretetének az aktív szereplőivé tesz minket.

Az ajándék örömétől megindultan, azt kérjük Tőled, betlehemi Kisded, hogy sírásod ébresszen fel minket a közönyből, nyissa meg szemeinket arra, aki szenved. Gyöngédséged élessze fel érzékenységünket, hogy átérezzük: arra nyertünk meghívást, hogy felismerjünk Téged mindazokban, akik városainkba, történeteinkbe, életeinkbe érkeznek. Forradalmi gyöngédséged győzzön meg, hogy érezzük a meghívást: vállaljuk fel, hogy népünk reményét és gyöngédségét hordozzuk! – zárta a karácsonyi éjféli mise homíliáját Ferenc pápa.

(Ferenc pápa homíliáját Török Csaba atya fordította)