2017-12-28 19:09:00

2017-ben 23 misszionáriust öltek meg a világon


A Fides missziós hírügynökség éves jelentése szerint idén 23 misszionáriust gyilkoltak meg világszerte. Ez a 8. egymást követő év, amelyben az amerikai kontinensen a legmagasabb ez a szám, összesen 11: 8 pap, 1 szerzetes, 2 világi hívő. Ezt követi Afrika, ahol 10 pasztorális munkát végző személy vesztette életét erőszakos körülmények között: 4 pap, 1 szerzetesnő, 5 világi hívő. Ázsiában 1 papot és 1 világi hívőt öltek meg. 2000-2016 között a Fides hírügynökség adatai alapján 424 pasztorális tevékenységet folytató személyt gyilkoltak meg, köztük 5 püspököt.

Az immár hagyománnyá vált, évente kiadott jegyzék nemcsak az ad gentes missziót végzőket sorolja fel, hanem mindenkit, aki erőszakos körülmények között hunyt el, nem kizárólagosan „a hit elleni gyűlölet” miatt. Ezért nem használják a jelentésben a „vértanú” kifejezést, hacsak nem mint etimológiai értelemben vett „tanúságtevőt”, hogy ne hozzanak ítéletet olyan esetekben, amelyekről az egyház majd esetleg később dönt.

Az emberi jogok iránti tisztelet teljes hiánya

Sok lelkipásztori kisegítőt rablási vagy betörési kísérlet során öltek meg gazdasági vagy kulturális értelemben vett szegénység, erkölcsi és környezeti lepusztultság körülményei között, ahol az erőszak és a visszaélés része a viselkedési szabályoknak az élet és az emberi jogok iránti tisztelet teljes hiányában. Mindegyik helyen az érintett papok, szerzetesek és világi hívek osztoznak az egyszerű emberek mindennapi életében és a remény jeleként elviszik nekik az evangéliumi tanúságtételük értékét.

Hosszú a lista

A meggyilkolt személyek névsora pusztán a jéghegy csúcsát jelenti, hiszen hosszú azoknak a listája, akik lelkipásztori kisegítőként vagy egyszerű katolikusként támadások, bántalmazások, rablások, fenyegetések áldozataivá válnak, mint ahogy azok a katolikus intézmények is, amelyek különböző megtámadott és kirabolt népek szolgálatában állnak. A Fides missziós hírügynökség által évente összeállított ideiglenes lista kapcsolódik azoknak a hosszú sorához, akikről talán sosem kapunk hírt vagy akiknek a neve sem ismert, de a Föld minden sarkán szenvednek és életükkel fizetnek a Jézus Krisztusba vetett hitükért.

Példaértékű a spanyol jezsuita misszionárius, Vicente Canas atya 1987-ben elkövetett meggyilkolására felbujtó személlyel kapcsolatos ítélet. Az első eljárás során 2006-ban a vádlottakat bizonyíték hiányában felmentették. Az idén november 29-én és 30-án megtartott új eljárás a felbujtó elítélésével zárult. Ő az egyetlen túlélő a vádlottak közül.

(sv)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.