2017-12-28 19:02:00

A 2017-es év fő „Ferenc pápás” eseményei dióhéjban - 1. rész


Január 9-én a diplomáciai testület fogadásakor: „Nemet mondunk a terrorizmus gyilkos őrületének, mely visszaél Isten nevével!”

Január 18-án az ökumenikus imahét során tartott kihallgatáson a reformáció ötszázadik évfordulójára emlékezve: „A reformációra való közös emlékezés szellemében mi inkább azt nézzük, ami egyesít minket és nem pedig azt, ami megoszt. Tovább folytatjuk az utat együtt, hogy elmélyítsük a közösségünket és annak mind láthatóbb formát adjunk”.

Január 15-én a római Setteville di Guidonia plébánián tett látogatást. Ez az első plébánia-látogatás az Irgalmasság jubileum után, melynek során a tanúságtétel értékéről szólva említette a pápa: „Akartok egy tökéletes plébániát? Semmi pletykálkodás. Semmi! Ha gondod van valakivel, menj hozzá és egyenesen mondd a szemébe, vagy szólj a plébánosnak, de ne fecsegjetek magatok között. Ez a jele annak, hogy a Szentlélek ott van a plébánián”. 

Február 17-én a Roma Tre egyetem meglátogatásakor, amikor Ferenc pápa első alkalommal keresett fel egy állami egyetemet: „Az egyetem az a hely, ahol megvalósul a párbeszéd a különbözőségek között”.       

Róma anglikán temploma meglátogatásakor február 26-án, amikor első alkalommal kereste fel Róma püspöke a helyi anglikán közösséget, Ferenc pápa az evangéliumi szeretet tanúságtételéről szólt: „Törekedni kell a teológiai párbeszédre, hogy keressük a gyökereket a szentségekről és egy sereg dologról, melyekről nem értünk egyet. De ezt nem laboratóriumban kell művelni, hanem miközben együtt haladunk, útközben…”

A római Canossai Szent Magdolna plébánia meglátogatásakor, többek között a meghallgatás fontosságáról beszélt, amikor szembeállította a mobiltelefon túlzott használatát az igazi kommunikációval: „Nincs párbeszéd, mert amikor én mondok valamit, te másról beszélsz, de mindez csupán látszat-valóság. Ellenben el kell jutnunk a konkrét beszélgetésre. És mivel kezdjük a kommunikációt, kérdem tőletek, fiatalok? A fülünkkel! Nyissuk meg hát a fülünket! Nyitott fülekre van szükség, hogy megértsük, mi is történik”.

Az Európai Egyezmény évfordulóján március 24-én az európai állam- és kormányfőkhöz szólva: „Be kell fektetni az életbe, a családba és a fiatalokba, hogy lendületet és reményt adjunk Európa jövője számára!”

Március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján Milánóban tett látogatása során, amikor felkereste a nagyváros peremén álló fehér blokkházakat, egy Szűzanya képet kapott ajándékba, melyet éppen akkor újítottak fel: „Igen, most restaurálták. Mint az egyházat, mely mindig rászorul arra, hogy restaurálják, vagyis hogy helyreállítsák”.

Április 2-án Carpiban meglátogatta a 2012-es földrengés során elpusztult, de azóta újjáépített várost és a közeli Mirandolát, ahol így bíztatta a helybélieket: „A sebhelyek megmaradnak életfogytiglan, de legyen erőtök, hogy gyermekeiteket abban a méltóságban, erőben, reményben és bátorságban neveljétek, mely a sebesülés idején eltöltött benneteket”.  

(vl)








All the contents on this site are copyrighted ©.