2017-12-28 19:23:00

Camara érseket az emberi jogok brazil patrónusának nyilvánították


Olinda-Recife érseke életét a szegényeknek és a katonai rezsim által üldözött személyeknek szentelte. Megtestesítette az Evangélium szavait: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak velem és nincs mit enniük.” (Mk 8,2)

„Isten embere mély spiritualitással, amelyet olvasni lehetett a szemeiben.” Így fogalmazott P. Geraldo Maia, a római Brazil Kollégium rektora, amikor megemlékezett Helder Camara érsekről, akit december 27-én, szerdán nyilvánított az emberi jogok brazil patrónusává a képviselőház kulturális bizottsága.

A szegénységet választotta

A főpásztor a „szegények püspökeként” ismert, akikben Krisztus testét látta. Tüske volt a katonai rezsim szemében, amely 1965-1985 között drámaian meghatározta Brazília történelmét. 16 éven át megtiltották számára, hogy a médiában nyilatkozzon, bojkottálták, sok munkatársát meggyilkolták, de az emberi jogok védelmében végzett művét nem lehetett feltartóztatni. A szegénységet választotta Olinda-Recife főegyházmegyében, a püspöki palotát a szegényeknek adományozta.

„Vörös püspök”

A 70-es években Helder Camara érsek elítélte a politikai disszidensekkel szemben alkalmazott kínzás rendszeres alkalmazását, szembe szállt a nagy földbirtokosok által végrehajtott kizsákmányolással és rendszeres elnyomással. Amikor azzal vádolták, hogy „vörös püspök”, akkor így válaszolt: „Amikor enni adok egy szegénynek, mindenki azt mondja, szent vagyok. De amikor azt kérdezem, hogy a szegényeknek miért nincs ennivalójuk, akkor mindenki kommunistának nevez.” P. Maia által  a „prófétai és igaz pásztornak” nevezett érsek boldoggá avatási eljárásának egyházmegyei szakasza 2015-ben nyílt meg, amelyhez beleegyezését adta Ferenc pápa.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.