2017-12-31 19:34:00

A 2017-es év fő „Ferenc pápás” eseményei dióhéjban - 3. befejező rész


Szeptember 6 és 11 között látogatás Kolumbiában. A cartagenai szentmisén élesen „elítéli a kábítószer-kereskedelmet” és sürgeti, hogy „mindenki tegye meg az első lépést a nemzet megbékélése érdekében, a közjó, a méltányosság, az egyenlőség, az igazságosság és az emberi személy tisztelete javára”.      

Ferenc pápa az irgalmasság-péntek jegyében a római Szent Lúcia Alapítványba látogat, ahol idegbántalmak következtében fizikailag és szellemileg sérült fiatal betegeket ápolnak. Ferenc pápa megáldja őket, és akikkel lehet, elbeszélget.

Cesenába október elsején látogatott el Ferenc pápa, mert különösen is tiszteli elődjét, VI. Piusz pápát, aki 300 évvel ezelőtt ebben az észak-olasz városban született. A politikáról szólva kijelenti, hogy „a korrupció a politika férge. A jó politikus mindig mártírként végzi a szolgálatát, mert ha el is engedi a saját elveit, azokhoz nem lesz hűtlen, hanem vitára bocsátja bárkivel, csakhogy a közjó felé mehessen”.  

Október tizedikén a Katolikus Egyház 25 éve közzétett Katekizmusára emlékezik. Nagy visszhangot vált ki a halálbüntetésről mondott tanítása: „Nagy erővel kell megállapítani, hogy a halálbüntetés embertelen mérték, mely megalázza az emberi méltóságot”.

Október 16-án az ENSZ római FAO, Világélelmezési székházába látogat, ahol szót emel „minden ember joga érdekében, hogy táplálékhoz jussanak saját szükségletük szerint, aminek eléréséhez szükség van a fokozatos és rendszeres lefegyverzésre és küzdelemre az ellen, ami a káros környezetváltozást okozza”.

Október 26-án televíziós kapcsolatba lép a nemzetközi űrállomás legénységével az olasz Paolo Nespoli asztronauta segítségével és az űrállomást kicsi (ENSZ) üvegpalotának nevezi, mely a nemzetközi együttműködés nagyszerű példáját adja és amelyben a teljesség mindig több, mint a részek összege”.

November 2-án, Halottak napján a nettunói katonai temetőben szentmisét mond a II. Világháborúban elesettek lelki üdvére, majd az ardeai kőbánya emlékhelyén virágot helyez a náci megtorlás áldozatai emlékére és az ismeretlen nevű áldozatok sírja előtt kijelenti: „Isten számára nincs ismeretlen ember”.     

November 8-án szerdán, az általános kihallgatás katekézise során bejelenti, hogy az Eucharisztiáról szóló új sorozatot kezd annak a „szépségéről és jelentőségéről”. Ismételten kéri, hogy a „gyerekeket tanítsák meg a keresztvetésre”, majd szóvá teszi, hogy mennyire „nem tetszik neki a misék során a mobiltelefon használata, amikor felemelt kézzel fényképeket készítenek vele”.

November 10-én az atomfegyverek leszereléséről tartott nemzetközi szimpóziumon Ferenc pápa határozottan elítéli nemcsak az atomfegyverek használatát, hanem birtoklásukat is, mert szerepük a megfélemlítés logikáján alapul, és ami nemcsak a szembenálló feleket, hanem az egész emberiséget veszélyeztetik.  

A november 16-tól december 2-ig tartó Mianmari és Bangladesi látogatása során Aun Szan Szu Kjim (szan szu si) Nobel békedíjas politikussal találkozva kijelenti: „a vallási különbségek nem lehetnek okai a megoszlásnak és bizalmatlanságnak”. Bangladesben a pápa rohingya menekültek csoportjával találkozik, és így szól hozzájuk: Bocsánatot kérek tőletek mindazok nevében, akik üldöznek benneteket és rosszul bánnak veletek, de főleg a világ közömbössége miatt kérek tőletek bocsánatot”.

December 17-én a vatikáni Szent Márta gyermek rendelőintézet és a gondozóik Ferenc pápát köszöntik a születésnapján: „A gyerekek öröme egy Kincs, amiért mindent meg kell tenni, hogy örömük legyen és meg is maradjon, mert az olyan, mint jó föld!”

December 21-én a római Kúria tagjaihoz fordulva arra kéri őket, hogy lépjenek túl az összeesküvések és kis körök romlott logikáján, a rákos betegséget okozó önreferencialitáson, és megbélyegzi a bizalom elárulóit.

Végül december 25-én a karácsonyi Urbi et Orbi áldás során a Szent Péter bazilika központi loggiájáról így beszél az emberiség mostani válsága kapcsán: „Kötelezzük el magunkat, hogy a világot emberibbé és igazságosabbá tesszük a ma és jövő gyermekei számára!”

(vl)     








All the contents on this site are copyrighted ©.