2018-01-01 16:41:00

Ferenc pápa újévi Úrangyala-imádsága: a lelki zaklatottság idején fussunk Isten Szent Anyjának köntöse alá


Az új év első déli Úrangyala imádsága alkalmával Szűz Mária, Isten Anyja ünnepén a pápa a Szűzanya különleges szerepére emlékeztetett.

Az új évi naptár első oldalára az egyház mint egy csodás miniatúrát állítja elénk: Isten Anyja, Szűz Mária liturgikus emléknapját. Az év első napján Máriára szegezzük tekintetünket, hogy anyai oltalma alatt folytassuk újra utunkat az időben – kezdte beszédét Ferenc pápa az Úrangyala-imádság előtt az Apostoli Palota ablakában.

A Szűz segít nekünk megérteni, hogy miként fogadjuk be a karácsonyi eseményt

A napi Evangélium (vö. Lk 2,16-21) a betlehemi barlanghoz vezet vissza bennünket. A pásztorok sietve érkeznek Máriához, Józsefhez és a Gyermekhez. Utalnak az angyaloktól kapott hírre, hogy az újszülött az Üdvözítő. „Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok beszédén. Mária meg mind emlékezetébe véste szavaikat és szívében egyeztette.” (Lk 2,19-20) A Szűz segít nekünk megérteni, hogy miként fogadjuk be a karácsonyi eseményt: nem felszínesen, hanem a szívünkben. Kijelöli az igazi módját annak, hogy elnyerjük Isten ajándékát: őrizzük meg szívünkben és elmélkedjünk róla. Mindannyiunkat arra hív, hogy imádkozzunk szemlélődve és ízlelgetve ezt az ajándékot, ami maga Jézus.

Mária által ölt testet Isten Fia. Mária anyasága azonban nem korlátozódik pusztán erre: hála hitének, ő Jézus első tanítványa és ezáltal anyasága tágabb értelmet nyer. Mária hite eredményezi Kánában az első csodás „jelet”, amely hozzájárul a tanítványok hitének felébresztéséhez. Mária ugyanezzel a hittel van jelen a kereszt lábánál is és fogadja fiának János apostolt. Végül a feltámadást követően az egyház imádkozó anyjává válik, amelyre leszáll a Szentlélek ereje Pünkösd napján.

Béke Világnap

Anyaként Mária különleges szerepet tölt be: Fia Jézus és az emberek közé helyezkedik, akik hiányt és nehézségeket élnek meg és szenvednek. Mária közbenjár értük, mint Kánában, annak tudatában, hogy anyaként megteheti és meg is kell tennie, hogy Fia elé tárja az emberek, különösen is a leggyengébbek és a leghátrányosabb helyzetben élők szükségleteit. Éppen ezeknek a személyeknek szenteljük a Béke Világnap témáját, amelyet ezen a napon ünneplünk: „A migránsok és a menekültek: békét kereső nők és férfiak” mottóval. Ismételtem felemelem szavam ezekért az embertársainkért, akik a béke távlatait kérik jövőjük számára. Ezért a békéért, amely mindenki joga, sokan közülük kockára teszik életüket egy olyan úton, amely az esetek nagy részében hosszú és veszélyes, továbbá ezért a békéért képesek szembe nézni fáradtsággal és szenvedéssel. (vö. Üzenet a béke világnapjára, 2018, 1.)

A régi orosz misztikus szerzetesek imája

Kérem, ne oltsuk ki a remény lángját szívükben! Ne fojtsuk meg a béke iránti várakozásaikat! Fontos, hogy mindenki, a polgári, a nevelő, az ellátó és az egyházi intézmények kötelezzék el magukat, hogy biztosítsák a menekültek és a migránsok számára a békés jövőt. Adja meg az Úr, hogy nagylelkűen tevékenykedjünk ebben az új esztendőben: nagylelkűen dolgozzunk egy szolidárisabb és befogadóbb világ megteremtésén. Arra hívlak benneteket, hogy ezért imádkozzunk, amikor veletek együtt Szűz Máriára, Isten Anyjára bízom az éppen megkezdődött 2018-as évet. Régen az orosz misztikus szerzetesek azt mondták, hogy a lelki zaklatottság idején fussunk Isten Szent Anyjának köntöse alá. A mai zaklatott időszakban, elsősorban a migránsok és menekültek számára, imádkozzunk úgy, ahogy ezek a szerzetesek tanították: „Oltalmad alatt keresünk menedéket, Isten Szent Anyja. Ne vesd meg könyörgésünket, akik megpróbáltatásokat élünk meg, hanem szabadíts meg minden veszélytől, ó dicsőséges és áldott Szűz.”

Zarándokok köszöntése

A déli Úrangyala-imádságot követően a pápa köszöntötte a híveket. Mindenkinek szívből jövő jókívánságait fejezte ki az új esztendőre. Köszönetet mondott az olasz köztársasági elnöknek üdvözlő szavaiért, amelyekkel a pápához fordult újévi beszédében. Az olasz népnek nyugodt és békés évet kívánt, amelyet Isten folyamatos áldása követ.

A Szentatya elismerését fejezte ki a számos ima és konkrét kezdeményezésért, amelyet a béke érdekében szerveztek a világ minden részén a Béke Világnapján, január 1-jén. Kiemelte az olasz felvonulást a békéért Sotto il Monte településen, amelyet az olasz püspöki konferencia, az olasz Karitász, a Pax Christi és a Katolikus Akció rendezett. Üdvözölte a „Béke az egész földön” kezdeményezést, amelyet a Sant’Egidio Közösség szervezett Rómában és számos országban. Kedves barátok, arra buzdítalak benneteket, hogy örömmel folytassátok szolidaritási elkötelezettségeteket különösen is a városok perifériáin a békés együttélés elősegítésére.

A pápa köszöntötte a világ minden részéről a Szent Péter téren összegyűlt zarándokokat, kiemelve a New York-i híveket, a Kaliforniából érkezett zenekart és a massalengói „Pro Loco” csoportot. Végül mindenkinek megújított jókívánságait az Úr kegyelmeiben gazdag békés évre Szűz Mária, Isten Szent Anyjának oltalma alatt. Boldog új esztendőt, jó ebédet és ne feledkezzetek el imádkozni értem! – zárta újévi Úrangyala imádságát Ferenc pápa.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.