2018-01-12 18:00:00

Gyújtogatás és bombatámadások Chilében katolikus templomok ellen a pápalátogatás előestéjén


Csütörtökről péntekre virradó éjjel az ország fővárosában, Santiago de Chilében legalább négy katolikus templom ellen intéztek ismeretlen tettesek támadást, hogy így juttassák kifejezésre elégedetlenségüket - tájékoztat a chilei rendőrség hivatalos nyilatkozata. A főváros központjában, a főpályaudvar mellett, éppen a Santa Isabel de Hungria, vagyis az Árpádházi Szent Erzsébet templomot érte támadás, amikor ismeretlen tettesek üzemanyaggal átitatott rongyokat dobáltak az épület bejáratára valamint homlokzatára. Az égő rongyokról a templomépületre átterjedő tüzet a helyszínre érkező tűzoltók eloltották. A tettesek maguk után hagytak egy szórólapot, mely szabadulást követel a világ valamennyi politikai foglya számára, illetve megfenyegették a hét elején az országba érkező Ferenc pápát is.

A belváros Árpádházi Szent Erzsébet templomát is támadás érte

Fernando Ibanez atya, a Szent Erzsébet templom egyik káplánja helyi rádióknak ezt nyilatkozta: „Hallottam, amint éjjel fiatalok vonultak el nagy zajjal és üvöltöztek a templom előtt, de nem gondoltam volna, hogy ilyen gyújtogatás megtörténhet. Majd amikor egy nagy villanást láttam, akkor szóltam a plébánosnak, közben hallottam hogy a környékbeli lakók kiabálnak. Lementem és én is nekiálltam a tűzoltásnak”.

A főváros Recoleta negyedében az Emmanuel nevű katolikus kápolnára ugyancsak a hajnali órákban bombát dobtak, mely kitépte a bejárati ajtót és a kápolna ablaküvegeit betörte.  Mahmud Aleuy, chilei belügyminiszter a kora reggeli órákban helyszíni szemlét tartott a gyújtogatást és robbantást szenvedett templomoknál, majd elítélte a merényleteket, mondván: Chile demokratikus ország, ahol az állampolgárok szabadon kinyilváníthatják véleményüket, éppen ezért felkutatják a tetteseket és törvényesen felelősségre vonják őket.

(vl)                    

 








All the contents on this site are copyrighted ©.