2018-01-18 12:19:00

Ferenc pápa a chilei fiatalokhoz: Tegyétek azt, amit Jézus tenne a helyetekben!


Ha megszakad Jézussal való kapcsolatunk, végül megtagadjuk álmainkat – mondta Ferenc pápa a fiataloknak, akikkel a Maipúi Mária-kegyhelyen találkozott szerdán délután. Arra biztatta őket, hogy legyenek a történelem főszereplői, magukévá téve Szent Alberto Hurtado jezsuita gondolatát: „Mit tenne Krisztus az én helyemben?” Az egyháznak – Chilében és a világon – szüksége van a fiatalokra – erősítette meg a pápa. 200 évvel ezelőtt ezen a helyen verték vissza a spanyol hadsereget, mely a nyolc évvel korábban kiharcolt függetlenségüket veszélyeztette. A chilei nép ezért kegyhelyet épített a Kármel-hegyi Boldogasszony tiszteletére.

Szinódus egy fiatal egyházért

Ferenc pápa arra biztatta a latin-amerikai ország ifjúságát, hogy merjenek álmodni egy jobb jövőről, legyenek a változás főszereplői. Ne törődjenek bele abba, hogy a dolgok megváltoztathatatlanok, ne fogadják el az igazságtalanságokat. Éppen a fiatalok iránti figyelem miatt döntött úgy Ferenc pápa, hogy 2018-ra meghirdeti a szinódust és az elő-szinódust. Az egyház szeretné megfiatalítani arcát, de nem ránctalanító kezelés formájában, hanem szívből jövően, hogy minden nap hűségesebb legyen az evangéliumhoz. Az egyháznak nagy szüksége van a fiatalokra, hogy felrázzák a közösséget és segítsenek közelebb kerülni Jézushoz.

Internet és hit – folyton kapcsolatban lenni

A mai fiatalok számára nagyon fontos, hogy mindig meglegyen az internetkapcsolat, föl legyen töltve a mobiltelefon. Máskülönben úgy érzik, hogy ki vannak zárva a világból, rosszkedvűek lesznek. A hittel ugyanez a helyzet – állapította meg a Szentatya. Amikor kapcsolat nélkül maradunk, szívünk elerőtlenedik. A Jézussal való kapcsolat nélkül megtagadjuk álmainkat, hitünket, és rosszkedv tölt el minket. Aggasztó, amikor a fiatalok elveszettnek érzik magukat. Soha nem szabad azt gondolnod, hogy nincs mit adnod, vagy nincs szükséged senkire! – buzdított a pápa.

Hurtado jelszava: mit tenne Krisztus az én helyemben?

A chilei fiatalok kövessék Szent Hurtado példáját, aki egy egyszerű szabállyal tartotta ébren szívét. „Az ő jelszava nagyon egyszerű volt, akár föl is jegyezhetitek a mobilotokba. „Mit tenne Krisztus az én helyemben?” Bárhol is vagytok, az iskolában, egyetemen, útközben, otthon, a barátaitokkal, a munkahelyen, vagy ha erőszakoskodnak veletek a társaitok: „Mit tenne Krisztus az én helyemben?” Ez a jelszó, ezzel lehet föltölteni a szívünket, lángra lobbantani a hitet és a szikrát a szemünkben. Így válunk a történelem főszereplőivé”.

A pusztaságban is meglesz a kapcsolat Jézussal

Legyetek bátrak és merjetek kockáztatni, közeledni kortársaitokhoz, félelem nélkül, mert soha nem lesztek egyedül – buzdította a chilei fiatalokat a pápa. Legyetek irgalmas szamaritánusok, akik nem hagyják magára a földön fekvő embert. Legyetek olyanok, mint Cirenei Simon, aki hordozza keresztjét és osztozik testvérei szenvedésében. Legyetek olyanok, mint Zakeus, aki anyagias szívét szolidárissá változtatja. Legyetek olyanok, mint a fiatal Mária Magdolna, a szeretet szenvedélyes keresője, aki csak Jézusban találta meg a választ, amire szüksége volt. És végül legyetek készségesek, mint Mária, hogy örömmel énekeljétek és tegyétek meg az Ő akaratát – búcsúzott a chilei fiataloktól Ferenc pápa.

(gá) 








All the contents on this site are copyrighted ©.