Olvasd a cikket Menj a menüre

közösségi hálók:

RSS:

Vatikáni Rádió

A pápa és az egyház hangja párbeszédben a világgal

nyelv:

Ferenc pápa \ Utazások, látogatások

Ferenc pápa a Puerto Maldonado-i lakossághoz: A kapzsiság, a pénz, a hatalom bálványai, hamis istenei mindent korrumpálnak

Ferenc pápa az amazóniai őslakosokkal - REUTERS

19/01/2018 19:14

Első perui programjai között az Amazóniában található várost kereste fel, ahol először az esőerdei őslakosokkal találkozott, majd Puerto Maldonado lakóival. Erre az eseményre január 19-én, pénteken helyi idő szerint délelőtt negyed 12-kor a Jorge Basadre Szakiskola parkjában került sor, amely 120 ezer ember befogadására alkalmas. Az oktatási intézményt 1980-ban alapították. Könyvelést, ápolónői képzést, idegenvezetést és mezőgazdasági termelést tanítanak a fiataloknak. A cél a magas színvonalú oktatáson túl a fenntartható fejlődés és a környezetvédelem népszerűsítése.

Kiselejtezés kultúrája, emberkereskedelem

Ferenc pápát David Martínez de Aguirre Guinea püspök, Puerto Maldonado apostoli helynöke és egy hitoktató köszöntötte. A Szentatya beszédében a kiselejtezés kultúrájának következményeiről, majd az emberkereskedelemről szólt, amely jelenségek ijesztő mértékben jelen vannak a helyi amazóniai térségben. A pápai találkozóra nemcsak a perui Amazónia vidékéről, de az Andokból és más, közeli országokból is érkeztek.

Ez nem egy elárvult föld, hanem az Anya földje!

A pápa beszéde elején utalt arra, hogy sokan senki földjének tekintik ezt a vidéket, ami ellen tiltakozásra buzdított. A régió elnevezéséből indult ki, amely az „Isten Anyja” nevet viseli. Szűz Mária is sokak szemében egy távoli, senki földjének tartott kis helyen kapta a nagy elhívást, hogy Isten Anyjává váljon, tehát sok olyan öröm van, amelyet csak a kicsinyeknek fednek fel – biztatta a jelenlevőket a pápa. Erőteljes nyomatékkal közvetítette nekik első üzenetét, hogy ez nem egy elárvult föld, hanem az Anya földje! Ahol pedig él egy anya, ott gyermekek, család és közösség is van. A problémák megoldásához pedig megtalálják a szükséges erőt.

Az elidegenítő konzumizmus nem képes felfogni mások fojtogató szenvedését

Fájdalmas tény, hogy vannak, akik ki akarják oltani ezt a bizonyosságot és névtelen, gyermektelen, terméketlen földdé akarják tenni e vidéket. Olyan hellyé, amelyet könnyen fel lehet használni kereskedelmi célokra és ki lehet zsákmányolni. Ezzel szemben nemzedékről nemzedékre át kell adni a jó hírt, hogy ennek a földnek van egy Édesanyja! – fogalmazott a pápa. Itt utalt a kiselejtezés kultúrájára, amely nem elégszik meg a kirekesztéssel sem, hanem mindent elhallgattat, mellőz és elutasít, ami nem szolgálja saját érdekeit. Az elidegenítő konzumizmus, fogyasztás nem képes felfogni mások fojtogató szenvedését. Névtelen, kötődés és arc nélküli kultúra ez. Anya nélküli, amely nem akar mást csak, hogy fogyasszunk. A földet pedig e logika szerint kezeli. Az erdőket, a folyókat, a patakokat az utolsó erőforrásukig kihasználja, majd elhagyja. Az embereket ugyanezzel a logikával kezeli: a végső kimerültségig kihasználja, majd használhatatlanként magukra hagyja őket.

A munka, a szexualitás és a haszon rabszolgasága

Ekkor egy másik fájdalmas témára irányította Ferenc pápa a figyelmet: az emberkereskedelemre. Valójában rabszolgaságnak kellene nevezni: a munka, a szexualitás és a haszon rabszolgasága ez. Fájdalmas kimondani, hogy ezen az Isten Anyja oltalma alatt álló földön sok nőt értéktelennek tekintenek és véget nem érő erőszaknak tesznek ki. Nem lehet elfogadhatóvá tenni a nők elleni erőszakot, egy férfi uralmi kultúrát támogatva, amely nem fogadja el a nők főszereplő mivoltát közösségeinkben. Nem fordíthatjuk el tekintetünket és nem hagyhatjuk, hogy sok nőt, különösen serdülőkorú lányokat megfosszanak méltóságuktól – buzdított a pápa.

A kapzsiság, a pénz, a hatalom bálványai, hamis istenei mindent korrumpálnak

Ezt követően egy másik aktuális témára hívta fel a figyelmet, a régióban jelen levő ígéretekkel kecsegtető aranykitermelésre. Az arany hamis istenné válhat, amely emberi áldozatokat követel. A kapzsiság, a pénz, a hatalom bálványai, hamis istenei mindent korrumpálnak: embert és intézményeket egyaránt, és tönkreteszik az erdőket. Jézus mondta, hogy bizonyos démonok elűzéséhez sok imára van szükség. Ebben az esetben is erről van szó. A pápa arra buzdította az amazóniai lakosokat, hogy szervezzenek mozgalmakat és közösségeket a jelenlegi helyzet legyőzésére. A hitből kiindulva szervezzenek olyan egyházi közösségeket, amelyek Jézus személyére alapozva élnek. Az őszinte imából és a Krisztussal való reményteli találkozásból juthatunk el a megtérésre, amely által felfedezzük az igazi életet. Jézus igazi, hiteles, örök életet ígért nekünk. Nem látszat világot, mint amilyenek a hamis ígéretek, amelyek életet ígérnek, de halált hoznak.

Beszéde végén Ferenc pápa arra buzdította Puerto Maldonado lakosságát, hogy szeressék és érezzék magukénak ezt a földet. Ne puszta tárgyként, hanem valódi kincsként bánjanak vele. Végül Isten Anyja oltalmába ajánlotta őket.

(sv)

 

19/01/2018 19:14