Olvasd a cikket Menj a menüre

közösségi hálók:

RSS:

Vatikáni Rádió

A pápa és az egyház hangja párbeszédben a világgal

nyelv:

Ferenc pápa \ Utazások, látogatások

Ferenc pápa a perui papokhoz, szerzetesekhez: emlékezetünk örömteli és hálás tudata felszabadít, erővel tölt el

Papokkal és szerzetesekkel együtt - REUTERS

21/01/2018 19:07

Peru az egyházi hivatások tükrében

A Trujillóban tartott szombat délelőtti szentmise után Ferenc pápa a „perui hivatások bölcsőjének” tartott nagyszemináriumban délután találkozott mintegy ezer egyházi személlyel, akik a papokat és szeminaristákat, valamint az Istennek szentelt élet követőit képviselték. A 31 millió lelket számláló Peru 90 százaléka katolikus, az ország 45 egyházkerületét 68 püspök vezeti. Az 1645 plébánia mellett 6300 más pasztorális centrum működik közel 2100 egyházmegyés és 1300 szerzetes pap közreműködésével. Peru szemináriumaiban 1539 kispap készülődik a lelkipásztori szolgálatra. A mintegy 5600 szerzetesnő oktató, nevelő, betegápoló munkáját 51 ezer katekéta segíti. Örvendetes jelenség a perui egyházban a világi segítők elkötelezett munkája, amit a szép számú hivatás utánpótlás is jelent. Pozitív tény továbbá, hogy 11 ezer világi misszionárius tevékenykedik a papok mellett, akik viszont az Amazónia térség erdős-folyami vidékén nem tudják ellátni a nehezen megközelíthető és jobbadán elzárt kicsi falvakat.

Találkozása a szeminárium pátió-udvarházában

A trujillói szemináriumi kollégiumot (Colegio Seminario) 390 évvel ezelőtt alapították és döntő szerepet játszott mindig is Észak-Peru papképzésében. 1625-ben alapította Carlos Marcelo Corne helyi püspök és a papképzésen túl az intézményben elemi és középiskolai oktatás is folyik, amit Trujillo város vezetése 2004-ben oktatási aranyéremmel tüntetett ki. Ferenc pápát a kollégium-szeminárium  rektora a patióba, a belső udvarba kísérte. A patió valójában a spanyol hódítók által magukkal hozott ősi építészeti forma, és mint ilyen a római kor lakóházának, a domusnak zárt átriumát, belső udvarát jelenti, amely a sajátos latin-amerikai építészet formavilágához kapcsolódik. Mindennapos megszokott használatát az enyhe klíma teszi lehetővé és valójában az ilyen pátió udvarházakban zajlik a nagycsalád élete, de a vallási és intézményes élet is előszeretettel használja. Példa erre a chieli Santiago és a perui Lima elnöki palotája, ahol a pápát az elnöki rezidenciák, felülről könnyű sátorlapokkal fedett pátiójában fogadták.  

A hivatások a gyökérből nőnek ki     

Mennydörgő tapssal köszöntötte a szemináriumi pátió népe a belépő Szentatyát, aki – miként mindig – azonnal feltalálta magát, mondván: Megkaptam előlegbe a tapsot, akár mehetek is!? Erre tüstént mind az ezren kiáltva azt válaszolták, hogy: Nem! Azért jöttem, hogy megismerjelek és meghallgassalak bennetek és hogy együtt mondjunk köszönetet a hivatásunkért és küldetésünkért – kezdte beszédét a pápa. Utalt találkozásuk helyére, egész Latin-Amerika egyik legősibb szemináriumára, amely bölcsője megannyi missziós hivatásnak. Megemlékezett Mongrovejói Szent Turibiuszról, aki éppen ebben a szemináriumban, íróasztala előtt ülve kapta meg az égi meghívót. Szent Turibiusz egész Latin-Amerika püspökeinek a védőszentje, akiben most a földrész történetének a gyökereit szemléljük. Gyökér nélkül nincs virág a fákon, sem pedig gyümölcs, mert azok, hogy a költőtök mondja, a gyökérből nőnek ki. A pápa a hivatások kettős jellegére utalt: a földben rejlő gyökerekre és a szívekre az égben. Ha egyik vagy másik hiányzik, elszárad a fa, elfonnyad a gyümölcs, s leszünk fonnyadt papok, kókadt szerzetesek! Az egyház pedig jó és anya, van tehát idő arra, hogy számot vessünk azzal, ha valami nem megy, csakhogy megmentsük azt – sürgette a pápa. Ez a megmentés a gyökerekből, az elődök gazdag emlékezetéből ered, melynek három sajátosságát elemezte a továbbiakban.

Az emlékezet első vonása az örömteli öntudat     

Az emlékezet első vonása az örömteli öntudat – szögezte le a pápa és rögtön hozzátette: Nem lehetünk öntudatlanuk magunk felől, tudnunk kell, mi történik velünk, de ezt egy örömteli öntudattal tegyük! A János evangéliumból korábban felolvasott apostolmeghívások történetét elemezve, Jánosra és Andrásra utalt, akik elhagyták a Keresztelőt és Jézus után indultak. Pedig a Keresztelő aztán igazán gazdag gyökerű volt: a híres emberhez mindenki odatódult, hogy meghallgassa és megkeresztelkedjék. Ám, ő éppen személyes története gazdag tapasztalatából tudta, hogy nem ő a Messiás, ő csak jelzi a Messiást. Megdöbbentő, ahogy a Keresztelő végzi, vallotta a pápa: egy földalatti börtönben. Ő nem lépett az Úr helyébe és így a mi dolgunk is az, hogy vele együtt dolgozzunk. Játsszunk az ő kezére, legyünk a társai, mert éppen ebből fakad a mi örömünk – bíztatott a pápa. Jó nekünk azt tudni, hogy nem mi vagyunk a Messiás! Megfoszt attól, hogy fontosnak tartsuk magunkat. Tehát ha mi tudatában vagyunk a gazdag emlékezetünknek, akkor ez megszabadít bennünket a messianizmustól. Derűsen utalt a pápa arra az idős holland jezsuitára, aki mindig tudott nevetni, nevetni saját magán, s ha más nem volt, hát akkor saját árnyékán. Magunkon nevessük, mert ha ezt jól csináljuk, akkor nem nevetjük ki a másikat, hiszen tudjuk, hogy nem saját erőnk és tudásunk a gyökere a szolgálatunknak. Mindehhez egy bölcs tanáccsal is szolgált, két tabletta kíséretében. Az elsőt reggel kell bevenni és ez segít a Jézussal és Máriával folytatott imádság végzésében, míg a másik a nap során bármikor alkalmas, csak egy tükör kell hozzá, hogy szembenézzünk önmagunkkal és egy jót nevessünk. Mert a tükör megnevettet minket, s önmagunkon derüljünk!

Emlékezetünk második vonása ápolja meghívásunk óráját  

Emlékezetünk második vonása ápolja és éli meghívásunk óráját, ahogy János apostol emlékezik meghívása pontos idejére – folytatta a pápa. Akit az Úr megszólított, annak új időrendje támad: annak előtte és annak utána. Annak az órának az emlékéből nem az a fontos, hogy mi mit éreztünk, hanem hogy az Úr várt, akart tőlünk valamit. Ránk fordította a tekintetét és ez a hivatásunk emlékének legfontosabb vonása. Ez több, mint ahogy én nézek rá, akár a tabernákulum előtt, hiszen minden megszentelt személy hivatásának legfontosabb része az Úr tekintete, mellyel adott helyzetben meghívott. Ott volt és meggyógyította a sebeinket. Ennek az alapja az ő szeretete és a pápa bibliai példaként Izrael kiválasztására utalt, ami nem azért történt meg, mert éppen nagy lett volna, hanem pontosan kicsinység miatt választotta.

Annak az „órának” az emlékét az imádság őrzi meg             

Annak az „órának” az emlékét az imádság őrzi meg, emelte ki a pápa a következő gondolatában. Az az imádság, amit otthon tanultunk, szüleinktől és nagyszüleinktől, a hitoktatóinktól…Ferenc pápa ekkor Peru népének rendkívül gazdag imatapasztalatára utalt, mellyel Jézus Krisztushoz, a Szűzanyához és a szentekhez fordulnak, majd az aparecidai püspöki konferencia dokumentumára utalt, ami szerint a népi imádság, a kegyhelyekre irányuló búcsújárások és zarándoklatok életre szóló döntéseket gyümölcsöznek. Arra buzdította a perui hivatásokat, hogy ne vessék meg ezt az egyszerű népies hitet, hanem merítsenek belőle, ahogy Pál apostol ajánlja Timóteusnak: Kövesd anyád és nagyanyád hitét!

A hivatást hálával kell megőrizni és köszönetet mondani érte  

A hivatást hálával kell megőrizni és köszönetet kell mondani érte – ajánlotta még a pápa. Az ilyen szív kitágul, a szolgálatban lendületet vesz, ám nélküle csak a szent dolgok végrehajtói vagyunk, de akiken mégsem nyugszik az Úr kenete. A fel- és megszentelt személyek bátran támaszkodjanak a környezetük, Isten népe tanácsaira és példaként említette azt az idős sekrestyés nénit, aki egyszer így szólt a papjának: Atya, már olyan régen nem látogatta meg az édesanyját, menjen csak nyugodtam, mi itt szépen imádkozzuk a rózsafűzért!

A hivatás emlékezetének harmadik vonása a járványszerűen terjedő öröm  

A hivatás emlékezetének harmadik vonásaként említette Ferenc pápa a járványszerűen terjedő örömet, mely a találkozások révén megfertőz másokat és elkezd terjedni úgy, ahogy András vitte el hivatása örömét testvérének, Simon Péternek. Ez a missziós küldetés a Krisztussal való spontán találkozásból ered, mert ha a találkozás öröme kitölti a szívet, azt nem lehet nem továbbadni másoknak. Ennek az örömteli átadásnak az akadálya azonban az elszigetelődés, a bezárkózás, de még inkább az egymás elleni gáncsoskodás. Éppen ezért a közösség tagjai keressék egymást, az idősebb a fiatalt és fordítva, mert az egyház egy élő test. Tanuljanak egymástól, főként a fiatalok az idősebbektől, mondta a Szentatya és beszéde zárásaként egy afrikai közmondásra utalt: A fiatalok, igen, gyorsan tudnak haladni, de az utat az idősek ismerik!

(vl)                                   

 

21/01/2018 19:07