2018-01-26 17:37:00

A Szentatya a Pápai Teológiai Akadémiához: hiteles, valóságos és szolidáris hitértelmezést nyújtson


A Pápai Teológiai Akadémia idén ünnepli fennállása 300. évfordulóját

A Szentatya pénteken délelőtt fogadta a Vatikánban a Pápai Teológiai Akadémia tagjait, mely idén ünnepli fennállása 300. évfordulóját. Az akadémia az evangélium hirdetése számára a találkozás és a párbeszéd helye, melyet 1718-ban XI. Kelemen pápa alapított egyházi személyek képzése számára. Amikor a történelmi és társadalmi körülmények ezt már így nem igényelték, akkor az akadémia megváltoztatta alapvető célkitűzését és most is annak a jegyében működik, hogy tudósok egy csoportja kutassa és elmélyítse a kiemelten fontos teológiai témákat. Ehhez a körhöz csatlakoztak – értelmezte a pápa az akadémia feladatát – azok a társult tagok, akik a Rómában működő teológusok munkájához kívülről járulnak hozzá.

Vizsgálja a kortárs kultúra társadalmi igényeit, ápolja a kapcsolatokat

Egy dolog azonban változatlan maradt, mégpedig az, hogy az akadémia az egyház szolgálatában áll és előmozdítja és támogatja az Istenben való hit értelmezésének különféle formáit. E szolgálata jegyében, hűen az egyház Tanítóhivatalához, figyelemmel követi a kor kultúrájának társadalmi igényeit és lehetőséget kínál az egybevetésre, a párbeszédre, főként azokra tekintettel, akik szenvednek és nehézségekkel küzdenek. Végül van még egy másik olyan sajátos küldetése, mely kezdettől fogva jellemzi a Pápai Teológiai Akadémia tagjainak küldetését, ez pedig a kapcsolatápolás a különféle egyetemi és oktatási-nevelési intézményekkel. Így sajátos feladata az akadémiának, hogy ápolja a kapcsolatot a La Sapienza római egyetemmel, a Római Szeminárium különféle iskoláival, melyek később Pápai Egyetemekké váltak.

(vl)

                   








All the contents on this site are copyrighted ©.