2018-01-28 17:38:00

Mária a biztos csónak a vízözön idején – Ferenc pápa homíliája a Santa Maria Maggiore bazilikában


Január 28-án, vasárnap reggel 9 órakor Ferenc pápa a Santa Maria Maggiore bazilikában szentmisét mutatott be a „Salus Populi Romani” Mária-kegykép átvitelének emléknapján. Ez volt az 59. alkalom, hogy a pápa lerótta tiszteletét „a római nép üdvössége” Mária-ikon előtt. A mai emléknap különösen is jelentős, mivel a kegykép hosszú és igényes restaurálás után, amelyet a Vatikáni Múzeumok műhelyének rendkívül magas szinten képzett szakértői végeztek el, most került vissza a bazilika V. Pál pápa által emelt kápolnájába. Homíliájában Ferenc pápa a legrégebben ismert, a harmadik századból való Mária-ének és ima, a „Sub tuum praesidium” – Oltalmad alá futunk - könyörgéseihez fűzte gondolatait.

Mária otthona a mi otthonunk

Mint Isten úton levő népe, itt vagyunk, hogy elidőzzünk az Anya templomában. Az Anya jelenléte ezt a templomot számunkra, gyermekei számára családi otthonná teszi. Rómaiak egymást követő nemzedékeivel együtt, ebben az anyai házban saját otthonunkat ismerjük fel, ahol felüdülésre, vigaszra, oltalomra, menedékre lelünk. A keresztény nép a kezdetektől fogva megértette, hogy a nehézségekben és a megpróbáltatásokban az Anyához kell sietni, mint ahogy erre a legősibb Mária- antifóna mutat rá: „Oltalmad alá futunk Istennek Szent Anyja, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkoron dicsőséges és áldott Szűz”.

A Szűzanya palástja védelmezőn beborítja az egész világot

Menedéket keresünk. Atyáink a hitben azt tanították, hogy a viharos pillanatokban össze kell gyűlnünk Isten Szent Anyja palástja alatt. Egykor az üldözöttek és a szükséget szenvedők magas rangú nemesasszonyoknál kerestek menedéket: amikor sérthetetlennek tartott palástjukat kiterítették a befogadás jelenként, ez egyben azt jelentette, hogy oltalmuk alá vették a menedéket kérőt. Így van ez velünk is a Szűzanyával, aki az emberi nem legmagasabb rangú asszonya. Palástja mindig szélesre van tárva, hogy befogadjon és összegyűjtsön bennünket. Jól emlékeztet erre a keresztény Kelet, ahol sokan ünneplik az Istenszülő Oltalmát. A Szűzanya egy szép ikon ábrázolásban palástjával védi gyermekeit és beborítja az egész világot. Az ősi szerzetesek is azt tanácsolták, hogy a megpróbáltatásokban meneküljünk Isten Szent Anyja palástja alá: az „Isten Szent Anyja” fohász már biztosította az oltalmat és a segítséget.

Nem a technológia, hanem Mária védő palástja ad nekünk reményt

Ez a távolból érkező bölcsesség segít nekünk: az Anya őrzi a hitet, védelmezi a kapcsolatokat, megment a viszontagságok közepette, megóv a rossztól. Ahol otthon van a Szűzanya, oda nem lép be az ördög; ahol jelen van az Anya, ott nem kerekedik felül a zűrzavar, nem győzedelmeskedik a félelem. Kinek nincs erre szüksége közülünk, ki az, aki olykor nem zaklatott vagy nyugtalan? – tette fel a kérdést homíliájában Ferenc pápa. Hányszor fordul elő, hogy szívünk egy viharos tenger, ahol a problémák hullámai összecsapnak, és megállás nélkül fújnak az aggodalmak szelei! Mária a biztos csónak az özönvíz közepette. Nem az eszmék vagy a technológia ad nekünk vigaszt és reményt, hanem az Anya arca, keze, amely megsimogatja az életet, palástja, amely védelmet nyújt. Menjünk minden nap az Anyához, tanuljuk meg, hogy nála menedéket találunk.

Mária mindig közbenjár értünk

Ne vesd meg könyörgésünket – folytatódik az antifóna. Amikor könyörgünk hozzá, Mária értünk könyörög. Van egy szép görög neve: Grigorousa, vagyis „az, aki haladéktalanul közbenjár”; nem késlekedik. Lukács evangéliumában is azt olvassuk, hogy Mária azonnal Erzsébethez sietett. A mai evangéliumi szakaszban hallottuk, hogy Mária azonnal Jézus elé viszi az emberek konkrét szükségletét: „Nincs több boruk” (Jn 2,3). Így tesz minden alkalommal, amikor fohászkodunk hozzá: amikor reményt vesztettünk, amikor szűkölködünk az örömben, amikor elfogy az erőnk, amikor elhomályosodik az élet csillaga, Mária közbelép. Figyelemmel van fáradalmainkra, érzékeny a viharokra, közel áll szívünkhöz. És soha de soha nem becsüli le imáinkat; egyetlen egyet sem hagy elveszni. Ő Anya, aki soha nem szégyenkezik miattunk, sőt, csak azt várja, hogy segíteni tudjon gyermekeinek.

Mária Isten Anyja és a mi Anyánk

Egy epizód segíthet bennünket, hogy jobban megértsük. Egy kórházban egy anya éjjel-nappal virrasztott balesetet szenvedett fia ágya mellett. Egy alkalommal panaszkodott a papnak: „De az Úr nem engedte ezt meg nekünk, anyáknak!” „Mit?” – kérdezte a pap. „Azt, hogy magunkra vegyük gyermekeink fájdalmát” – felelte az asszony. Íme, egy anyai szív: nem szégyenkezik gyermekei sebei, gyengeségei miatt, hanem azokat magára akarja vállalni. Isten és a mi Anyánk magára tudja venni fájdalmainkat, meg tud vigasztalni és gyógyítani.

Krisztus a kereszten tette Anyánkká Máriát

Oltalmazz meg minket minden veszedelemtől. Maga az Úr tudja, hogy szükség van menedékre és oltalomra olyan sok veszély közepette. Ezért a legemelkedettebb pillanatban, a kereszten, azt mondta szeretett tanítványának, minden tanítványának, hogy „Íme, a te Anyád!” (Jn 19,27). Az Anya nem egy tetszés szerinti választás, hanem Krisztus végakarata. És nekünk szükségünk van Máriára, mint egy vándornak a pihenésre, mint egy gyermeknek, hogy ölbe vegyék. Nagy veszély a hit számára, ha Anya nélkül, oltalom nélkül élünk, ha hagyjuk, hogy magával sodorjon az élet, mint ahogy a szél elfújja a leveleket. Az Úr tudja ezt, és azt tanácsolja, hogy fogadjuk be az Anyát. Ez nem egyfajta lelki illemtankönyv, hanem életszükséglet. Szeretni Máriát nem költészet, hanem az élethez kell. Mert Anya nélkül nem lehetünk gyermekek. És mi, mindenekelőtt gyermekek vagyunk, szeretett gyermekek, akiknek Isten az Apja és Szűz Mária az Anyja.

Ha nem követjük Máriát, letérünk az útról

A II. Vatikáni Zsinat azt tanítja, hogy Mária „a biztos remény és vigasztalás jeleként ragyog Isten zarándok népe számára” (Lumen gentium k. dogmatikus konstitúció, 68. pont). Jel, amelyet Isten helyezett el számunkra. Ha nem követjük, letérünk az útról. Mert létezik a lelki élet útjelzése, amelyet tiszteletben kell tartanunk. Ez megjelöli az emberek számára, akik „még zarándokok s veszedelmek között forognak és szorongatások érik őket” (Lumen gentium, 62. pont) az Anyát, aki már célba érkezett. Ki tudna nála jobban elkísérni bennünket utunk során? Mire várunk? A tanítványhoz hasonlóan, aki a kereszt tövében „házába fogadta” (Jn 19,27) az Anyát, mi is, ebből az anyai házból otthonunkba hívjuk Máriát.

Mária mindig biztos menedékünk – ne felejtsük el megköszönni oltalmát

Nem maradhatunk semlegesek, nem szakadhatunk el az Anyától, egyébként elveszítjük önazonosságunkat, mint gyermek, és mint nép, és egy eszmékből és programokból álló kereszténységet élünk meg, ráhagyatkozás, gyöngédség, szív nélkül. De szív nélkül nincs szeretet és azt kockáztatjuk, hogy a hit egy régi kor szép meséjévé válik. Az Anya azonban megőrzi és felkészíti gyermekeit. Szereti és védelmezi őket, hogy szeressék és védelmezzék a világot. Legyen az Anya mindennapunk vendége, szüntelen jelenlét otthonunkban, legyen biztos menedékünk. Minden napunkat ajánljuk oltalmába. Minden viharban fohászkodjunk hozzá. És ne feledkezzünk el visszajönni hozzá, hogy köszönetet mondjunk.

Az efezusi keresztények köszöntésével forduljunk Máriához, Isten Szent Anyjához

A pápa homíliája végén a következő szavakkal utalt rá, hogy a kegykép, hosszú restaurálás után most ismét visszakerült a helyére: „Az ikonra tekintve, amely éppen most tért vissza a kórházból, nézzünk gyöngédséggel Máriára és köszöntsük Őt, ahogy az efezusi keresztények üdvözölték, mindnyájan mondjuk el háromszor: „Isten Szent Anyja” – mondta a Szentatya és a hívekkel együtt fohászkodott Máriához.

(vm)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.