2018-01-29 16:29:00

Ferenc pápa a római ukrán görög-katolikusokhoz: Közel vagyok hozzátok!


Rómában és környékén 14 ezer ukrán bevándorló él

Ferenc pápa január 28-án vasárnap délután négy órakor felkereste a római Szent Bölcsesség ukrán görög-katolikus bazilikát és annak közösségét. Péter utódát Szvjatoszlav Sevcsuk görög-katolikus kijevi nagyérsek fogadta, majd a nagyszámú ukrán hívekkel együtt imádkoztak a békéért. Rómában és környékén 14 ezer ukrán bevándorló él, akiknek lelki gondozását három ukrán görög-katolikus római templom látja el. A rómaiak idős családtagjaik ápolására gyakran és előszeretettel alkalmaznak ukrán származású asszonyokat. Sevcsuk nagyérsek köszöntő beszédében a hazájában dúló háború drámájára emlékeztetett, melynek következtében ezrek haltak meg és milliók vándoroltak ki, közöttük nagyon sokan nők.

Nagyon értékes szolgálat, amikor idősgondozóként az Istent hirdetitek

Ferenc pápa beszédében imádságáról és közelségéről biztosította az ukrán népet: „Közel vagyok hozzátok, közel az imádságommal és közel hozzátok, amikor misézem. Ekkor kérem a Béke Fejedelmét, hogy hallgattassa el a fegyvereket. Kérem továbbá, hogy ne kelljen továbbra is ilyen rettentő erőfeszítéseket tenni családjaitok fenntartásáért”. Utalt a pápa az „ukrán asszonyok tevékenységére, akik nemcsak munkájukat végzik el, hanem átadják a hitet, bátran megkereszteltetik a gyerekeiket és az unokáikat. Itt Olaszországban is továbbadják a hitet, főként a langyos hitű itteni családokban. Ez egy nagyon értékes szolgálat, amikor idősgondozóként az Istent hirdetitek, nem tolakodóan, hanem tanúságtétellel”. Éppen ezért arra kérte őket a pápa, hogy az „alig jövedelmező munkájukat ne szakmának tekintsék, hanem missziónak, küldetésnek”. „Vigyétek el közéjük Isten gyengédségét és megerősítését. Ez a közelség Istennek tetsző nagy szolgálat” – szólt elismeréssel.  

Olyan egyházi közösségeket építsetek, melyek az élő találkozás helyei!

Az ukrán görög-katolikus egyház három jelentős személyét idézte a pápa: a római Szent Bölcsesség bazilikát építtető Szlipij bíborost, Kmil püspököt Buenos Aires-ből, aki egykor a gyermek Bergoglióval megszerettette a görögkatolikus liturgiát és végül Huszar bíborost. A Szentatya arra kérte az ukrán híveket, hogy „olyan egyházi közösségeket építsenek, melyek az élő találkozás helyei”.

Ferenc pápa és Ukrajna kapcsolatának forrása a Gyengédség Istenanyja ikon  

Végül elmesélte a pápa, hogy mi köti őt olyan erősen Ukrajnához: „Minden este lefekvéskor és minden reggel ébredéskor megcsókolom azt az ikont, amelyet Buenos Aires-ben a nagyérseketektől kaptam. Elmondhatom, hogy ukránul kezdem a napjaimat és ukránul is fejezem be”. Ferenc akkor találkozott Sevcsuk érsekkel, amikor meglátogatta az argentin fővárost és találkozott annak érsekével. Később a találkozás emlékére a Gyengédség Istenanyját ábrázoló szép ikont küldött neki, melyet azóta is maga mellett tart a Szent Márta-házban.

(vl)       








All the contents on this site are copyrighted ©.