2018-01-30 12:40:00

A lelkipásztor legyen mindig az emberek között, mint Jézus: Ferenc pápa kedd reggeli homíliája


A Szentatya Márk evangéliumának mai szakasza (Mk 5,21-43) alapján a csodás gyógyulásokról szólva azt elemezte, hogy milyenek voltak Jézus mindennapjai, illetve hogy a papoknak is ezt a példát kell követniük. Mindig járjanak az emberek között, Jézus gyengédségével forduljanak feléjük.

Jézus lelkipásztori modellje: mindig az emberek között

Márk apostol leírja, hogy Jézust ezúttal is nagy tömeg vette körül, sokan követték őt az utak mentén vagy a tengerparton. Jézus pedig törődött velük: így szólt Isten ígérete, hogy kíséri népét, közöttük haladva. Jézus nem nyit lelki tanácsadó irodát és nem teszi ki a táblát: „A próféta fogadó ideje hétfő-szerda-péntek 3-6-ig. A belépés ennyibe kerül, vagy ha akartok, hagyhattok adományt”. Nem, Jézus nem így tesz. És nem is nyit orvosi rendelőt a következő táblával: „A betegek ezen és ezen a napon jönnek és ezen a napon lelnek gyógyulást”. Jézus beveti magát a nép közé. És ezt a lelkipásztori modellt adja nekünk Jézus – mondta a pápa, majd egy szent papról beszélt. Ez a pap így kísérte a népét és estére elfáradt, de ez valódi és nem képzelt fáradság volt, annak a fáradsága, aki dolgozik és az emberek között van.

Gyengéden segíteni a nehéz helyzetben lévőkön

A mai evangélium azt is elmondja, hogy Jézust a tömeg szorongatta és az emberek megérintették. Ez a szó ötször előkerül Márk leírásában – emelte ki a pápa, aki maga is ezt tapasztalja apostoli utazásain, amikor a tömeg megérinti őt, hogy részesüljön a kegyelemben, és ezt a lelkipásztor érzi. Jézus pedig soha nem húzódik félre, sőt, azért, hogy jót tegyen vállalja a szégyent és a gúnyolódást is.  Ezek tehát Jézus viselkedésének fő mozzanatai, melyek meg kell, hogy határozzák az igazi lelkipásztor cselekvését is. A lelkipásztort pappá és püspökké szentelése napján olajjal kenik meg. De az igazi olaj, ami belül van, a közelség és a gyengédség olaja. Hiányos az a lelkipásztor, aki nem áll az emberek mellett: lehet, hogy ura a területnek, de nem lelkipásztor. Az a pásztor, akiben nincs gyengédség, az merev lesz, megbotozza a juhait. Közelség és gyengédség: ezt látjuk itt, ilyen volt Jézus.

Az élő Isten jelenlétét érzik a hívek a jó papon

A lelkipásztor is, mint Jézus elfárad a nap végére, a jó cselekedetek fáradságával, és ha így viselkedik, akkor a nép érzi az élő Isten jelenlétét. Imádkozzunk Istenhez ezen a szentmisén lelkipásztorainkért, hogy az Úr adja meg nekik a kegyelmet, hogy együtt zarándokoljanak a néppel, nagy gyengédséggel és közelséggel legyenek köztük. Amikor pedig a nép rátalál pásztorára, megérzi azt a különleges dolgot, amit csak Isten jelenlétében tapasztal – és így végződik a mai evangélium: „magukon kívül voltak a csodálkozástól”. Csodálkozásuk abból fakadt, hogy megérezték a lelkipásztorban Isten közelségét és gyengédségét – zárta kedd reggeli homíliáját Ferenc pápa.

(gá) 








All the contents on this site are copyrighted ©.