2018-02-01 13:35:00

Szentszéki nyilatkozat Ferenc pápa és a kínai egyház kapcsolatáról


Szentszéki szóvivő: Ferenc pápa folyamatos kapcsolatban áll az államtitkársággal a kínai kérdésekben

Greg Burk, a vatikáni sajtóterem vezetője kedden az alábbi nyilatkozatot tette közzé a kínai egyházra vonatkozó kérdésekkel kapcsolatban.

Nincs nézetkülönbség a pápa és az államtitkárság között

Ami a Szentatya és a Római Kúria munkatársai közötti állítólagos gondolkodásbeli és cselekvésbeli eltéréseket illeti a kínai kérdések tekintetében, a szóvivő leszögezi: A kínai ügyeket illetően a pápa folyamatos kapcsolatban áll munkatársaival, különösen az államtitkársággal, akiktől hiteles és részletes tájékoztatást kap a kínai katolikus egyház helyzetéről, valamint a Szentszék és a Kínai Népköztársaság között folyó párbeszéd lépéseiről, melyet nagy figyelemmel követ. Ezért meglepő és sajnálatos, hogy egyházi személyek ennek ellenkezőjét állítják, és így növelik a zavart és a vitát – zárul a szentszéki nyilatkozat.

Zen bíboros és a kínai egyház kiárusítása

Mint ismeretes, a nemzetközi sajtóban a közelmúltban fölröppent két kínai egyházmegye, Santu és Mindong ügye. Mindkét egyházmegyének két püspöke van, egy legitim, vagyis Rómához hű, úgynevezett „földalatti” és egy illegitim, „hazafias” püspök, akit a kínai kormány hagyott jóvá a Szentszék apostoli megbízatása nélkül. Egyes hírek szerint az elmúlt hónapokban a két legitim püspöktől Róma azt kérte, hogy mondjon le az egyházmegye vezetéséről a másik két illegitim püspök javára, miután megkapják majd a kánoni érvényesítést. Ezt a kérést állítólag a santui püspök visszautasította.

Ne legyen újabb Mindszenty-ügy

Hétfőn a santu-üggyel kapcsolatos híreket megerősítette Joseph Zen bíboros, nyugalmazott hongkongi érsek, aki saját honlapján közzétett felhívásában közvetlenül a média munkatársaihoz fordult. Zen bíboros személyesen adta át Ferenc pápának a santui püspök levelét, amellyel kapcsolatban a Szentatya magánaudiencián fogadta őt. Az idős főpásztor szerint a Szentszék kész feláldozni a kínai katolikusok ügyét a Pekinggel való tárgyalások oltárán. Erről így ír: „Talán azt gondolom, hogy a Vatikán kiárusítja a katolikus egyházat Kínában? Igen, határozottan, ha a dolgok abba az irányba haladnak, ami nyilvánvaló mindabból, amit az elmúlt hónapokban és években tettek”. Az audiencián Ferenc pápa elmondta neki, hogy kérte a szentszéki munkatársaktól, ne csináljanak újabb Mindszenty-ügyet! – írja Zen bíboros, aki így zárja nyilatkozatát: „Én lennék a fő akadály abban, hogy a Vatikán és Kína között egyezség szülessen? Ha ez rossz egyezség, úgy boldogan lennék akadály."

(Forrás: Vatican News, Avvenire, Zen bíboros honlapja)

(gá) 








All the contents on this site are copyrighted ©.