2018-02-05 13:45:00

Erdogan török elnök magánkihallgatáson Ferenc pápánál


A Szentszék sajtóterme február 5-én délben a következő nyilatkozatot tette közzé:

Hétfőn délelőtt Ferenc pápa az Apostoli Palotában magánkihallgatáson fogadta a Török Köztársaság elnökét Recep Tayyip Erdoğant, aki ezt követően megbeszélést folytatott Pietro Parolin bíboros államtitkárral és Paul Richard Gallagher érsekkel, a Vatikáni Államközi Kapcsolatok titkárával.

A szívélyes légkörű megbeszéléseken áttekintették a Szentszék és Törökország kétoldali kapcsolatait, a katolikus egyház ottani helyzetét, a számos migráns befogadásának feladatát, valamint az ezzel kapcsolatos kihívásokat. Kitértek a Közel-Keleti helyzetre, különös tekintettel Jeruzsálem helyzetére és nyilvánvalóvá tették a béke előmozdításának valamint a térség stabilitásának a szükségességét a párbeszéden és tárgyalásokon keresztül, az emberi jogok és a nemzetközi törvényesség tiszteletben tartásával.

Erdogan elnök a pápánál tett látogatás után a Quirinális palotában találkozott Francesco Mattarella olasz köztársasági elnökkel, majd a Chigi palotában Gentiloni olasz kormányfővel. Erdogan török államfő római látogatásával egyidőben kurd aktivisták tüntettek Rómában, melynek során összeütközésre került sor a tüntetők és az olasz rendfenntartó erők között.

(vl)            








All the contents on this site are copyrighted ©.