Olvasd a cikket Menj a menüre

közösségi hálók:

RSS:

Vatikáni Rádió

A pápa és az egyház hangja párbeszédben a világgal

nyelv:

Világegyház \ Vasárnapi evangélium

Te meg tudsz tisztítani engem! – Te meg tudsz tisztítani engem! – Martos Balázs atya elmélkedése az évközi 6. vasárnapra

Cseppek - RV

08/02/2018 19:11

„Tisztátalan, tisztátalan!” – így kiáltozott a Törvény utasítása szerint, akit lepra támadott meg. Megszaggatta ruháját, haját kibontva hordta vagy szakállát betakarta, vagyis állandó gyászban élt, kitaszítottságát gesztusaival is megújítva, saját magát és másokat is állandóan emlékeztetve a halálos veszélyre, amelyet a vele való érintkezés jelenthetett. Szinte végtelen messzeségben van mindettől az, amit az evangéliumban hallunk: a leprás megszólítja Jézust, őt kéri leborulva, ezekkel a szavakkal: „Ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem!” Jézus pedig válaszol: „Akarom, tisztulj meg!” Ez az ember találkozott Jézussal, és ő „hazahozta”: visszahozta az életbe, a saját életébe, a saját bőrébe.

A két szöveg, az első olvasmány a Leviták könyvéből, illetve az evangélium Márk szerint, persze egészen más látásmóddal közelít a tisztátalanság helyzetéhez. Márk egy nagyon intenzív, személyes találkozás emlékét rögzíti, ahol Jézus prófétai erővel van jelen, legalábbis az ószövetségi kategóriák szerint (vö. 2Kir 5). A beteg megsejti a benne rejlő erőt, voltaképpen hisz benne, bár ezt a később olyan fontos fogalmat az evangélista még nem világítja meg, és Jézus az, aki dönt, aki akarja a gyógyulást. A folytatás, szinte az elbeszélés hosszabb része, már a következményekről szól. A gyógyult leprás nem fér a bőrébe, Jézus parancsa ellenére mindenkinek kikiáltja, ami vele történt.

Ehhez az eleven történethez képest persze csak árnyék, szürke vázlat, amit a Leviták könyvének törvényszövegéből hallunk, a 13. fejezetből, amely összesen hétféle bőrbetegség ismérveit sorolja fel, tizenkilenc tényállással. A jog nyelve szólal meg, és nem a gyógyításé. A papnak, vagyis a szöveg első címzettjének nem a gyógyítás a feladata, csak az, hogy eldöntse, ki tiszta és ki tisztátalan, vagyis ki vehet részt a közösség életében, főként istentiszteletében, és ki nem. A közösség ereje nem terjed ki a gyógyításra, és nyilvánvalóan a papé sem, csak arra, hogy a betegség forrását kizárja képzelt testéből, s legfeljebb várja, hogy a közösségen kívülre, a szent térből a veszélyes külvilágba jutottat Isten meggyógyítja és visszahozza. A közösségnek, amíg más eszköze nincs, van joga ilyen önvédelemre, ám ezzel egyszerre el is ismeri, hogy tehetetlen, hogy nem gyógyító, hogy a betegség nagyobb és félelmetesebb nála, hogy erre a bajra csak Isten adhat irgalmas választ. A szöveg mindenesetre számol a gyógyulással, és az esetek nagyobb részében nem is leprára gyanakszik, hanem más, enyhébb betegségekre. Amit ma leprának nevezünk, vélhetően a Kr.e. 4. századtól terjedt Palesztinában, amikor Nagy Sándor hadai Indiából behozták.

Mégis, megdöbbentő, hogy a betegnek így kell kiáltania: „Tisztátalan, tisztátalan!” Egyes szám harmadik személyben beszél önmagáról, még annyit sem tesz hozzá: tisztátalan vagyok, mintha megsemmisülése a szavaiba is befészkelné magát. Miért ez a félelmetes, belső meghasonlást sejtető előírás, amely magában is büntetni látszik? A törvény a tisztátalanság több fajtáját is ismerte, és a tisztátalanság maga nem jelentett bűnt. A későbbi hagyomány azonban éppen az ilyen betegségek mögött súlyos bűnt sejtett, Istennel és az ő szentségével szembeni vétket. A bőrbetegségek eredetileg azért jelentettek tisztátalanságot, mert az akkori gondolkodás szerint ellenkeztek az Istentől rendelt „egyszerűséggel”, a dolgok, színek egyneműségének kívánalmával. A foltos, a tarka, a sokféle anyagból szőtt gyanús és tisztátalan, de legalábbis kevésbé értékes (vö. Lev 19,19; Ter 30,34-39; és Lev 13,12-13).

Jézus eljött ebbe a törvényen kívüli világba, megismerte a mi piszkos ügyleteinket, piszkos fantáziánkat, vagy egyszerűen csak összetett, tarkabarka történeteinket. Talán nem is az a kérdés, akar-e megtisztítani, inkább az: hogyan? Milyen úton, milyen találkozásokon át? És még az is: mi vágyunk-e erre az ő egyszerűségére?

 

Évközi 6. vasárnap, B év

08/02/2018 19:11