2018-02-10 14:20:00

Ferenc pápa az olasz posta alkalmazottaihoz: Személyes törődéssel forduljatok az ügyfelekhez


„Az olasz nemzet történetében az egységet szolgáltátok, amikor segítettétek a családokat, hogy egymással kapcsolatot tartsanak. Folytassátok ezt a szolgálatot személyes törődéssel, felelős tisztességgel!” – hangsúlyozta Ferenc pápa, amikor szombaton délben az Apostoli Palota Kelemen-termében találkozott az olasz posta vezetőivel és képviselőivel.    

A családi kapcsolatok ápolásával egybetartotta a nemzetet is

Az olasz posta elválaszthatatlanul kapcsolódik Itália történetéhez, amikor jelen volt az eseményekben, kezdetektől fogva. Bizonyos szempontból azt a szerepet is hordozta, hogy egybetartsa azt a családi kapcsolatok ápolásával – kezdte beszédét Ferenc pápa a négyszáz fős olasz postás delegáció tagjaihoz. Utalt a kommunikáció, a kapcsolattartás mai döntő szerepére, mely a posta alapvető feladata nemcsak személyek és családok szintjén, hanem a különféle régiók között is. Az olasz posta mindig meg tudott újulni a kihívásokkal szemben, alkalmazkodva az időkhöz. A mai világ a maga mindenütt jelenlévő és sokszor lerohanó jellegű technikájával lényegileg megváltoztatta a gondolkodásmódot és az életvitelt, mely mind nagyobb hatékonyságot igényel. Az olasz posta ezekkel a kortárs kihívásokkal szemben előretekintő szolgálattal válaszolt.

A postai szállítás figyel a környezetvédelmi szempontokra

Amikor döntést kellett hoznia a postai szállítás módjáról, akkor figyelembe vette a környezetvédelmi szempontokat, ahogy Ferenc pápa a Laudato si’ kezdetű enciklikájában említi: „Nem lehet valódi fejlődést teremteni a közös lakóház iránti figyelem nélkül”. Jóllehet a piacgazdálkodás talaján áll a posta is, de nem követi a haszonszerzést, mint egyedüli vezérlő elvet. Ezzel szemben egy gazdaság és társadalom igazi értéke az emberi kapcsolatokban rejlik, amiről megfeledkezünk akkor, amikor az ügyfeleket csupán arctalan sorszámoknak tekintjük.

Ne horkanjanak fel az ügyfelek követeléseivel szemben

A posta feladata – szögezte le a pápa – ezzel a rövidlátó magatartással szemben, hogy személyes törődéssel forduljon az ügyfelek felé és a hangsúlyt az emberi kapcsolatteremtésre helyezze. Ezt szolgálja a készséges rendelkezésre állás és a jóakaratú szolgálat. Erős kifejezést használt a pápa, amikor arra kérte a postai alkalmazottakat, hogy munkájuk során „ne horkanjanak fel”, ugyanakkor az ügyfelek ne lépjenek fel követelésekkel és ne zúdítsák a postai alkalmazottakra személyes panaszaikat. Akármennyire is nehéz, törekedjenek arra, hogy a mindennapok során a meghallgatás és megértés lelkületével végezzék a munkájukat. Ehhez pedig mindennapos „edzés” kell, egyfajta személyes felkészülés, az irgalmasság lelkületével, figyelemmel az apró kis gesztusokra is – zárta beszédét Ferenc pápa az olasz posta vezetői és képviselői csoportjához.

(vl)       

 

 








All the contents on this site are copyrighted ©.