2018-02-13 14:29:00

Ferenc pápa: a válasz az emberkereskedelemre a megtérés és a kereslet felszámolása


A Szentatya nyílt párbeszédet folytatott az emberkereskedelem elleni IV. ima- és elmélkedési nap résztvevőivel. Hétfőn fogadta az Apostoli Palota Kelemen-termében a 111 személyt.

Egyetlen ember se váljon többé az emberkereskedelem áldozatává

Az emberkereskedelemmel kapcsolatban nagy a tájékozatlanság és kevés az akarat a probléma súlyosságának megértéséhez, mert közelről érinti lelkiismeretünket és bonyolult kérdés. Így fogalmazott Ferenc pápa beszédében, amelyet kérdés-felelet formában mondott el. Vannak személyek, akik bár tudnak az emberkereskedelemről, mégis igénybe veszik azokat a szolgáltatásokat, amelyeket az utcán vagy az interneten felkínálnak számukra. Van, aki közvetlenül tagja bűnszervezeteknek és hatalmas nyereségre tesz szert ezáltal. Tehát figyelem felkeltő kampányt kell folytatni közösségeinkben, hogy egyetlen ember se váljon többé az emberkereskedelem áldozatává.

Szükség van a fiatalok hangjára

Elsősorban a fiatalok hangja törheti meg a csendet az emberkereskedelemről, amelyet Ferenc pápa emberiség elleni bűntettnek ítél. Arra kérte az imanap résztvevőit, hogy menjenek el a plébániákra és találkozzanak az emberekkel, hogy konkrét elkötelezettséget vállaljanak az ügyben. A közösségi hálók is találkozási lehetőséget jelenthetnek anélkül, hogy alulértékelnék a veszélyeket, amelyeket ezek a virtuális terek képviselnek, mert ezeken keresztül csalhatják kelepcébe a fiatalokat.

Szembe kell nézni az emberkereskedelem valós okaival

A pápa felhívta a figyelmet, hogy azok a személyek, akik az emberkereskedelem áldozatai voltak korábban, fontos információs erőforrást jelenthetnek a többi fiatal megóvásához. Továbbá lehetőséget kell teremteni az átfogó emberi fejlődésre. A kiselejtezés kultúrája áll az olyan viselkedési formák mögött, amelyek a piacon és a globalizált világban az emberek kihasználásához vezetnek minden szinten. Arra van szükség, hogy az államok szembe nézzenek a probléma legmélyebb okaival és biztosítsanak oktatást és fenntartható munkalehetőséget. Magunk mögött kell hagyni az álszent viselkedést. Ha számos fiatal lány áldozatul esik az emberkereskedelemnek, akkor ez azért van, mert van sok férfi, aki kész fizetni ezekért az örömökért – nyomatékosította a pápa.

Felteszem magamnak a kérdést: vajon valóban az emberkereskedők az emberkereskedelem alapvető okai? Azt gondolom, hogy az alapvető ok a világunkban levő számos álszent ember gátlástalan önzése. Természetesen az emberkereskedők letartóztatása az igazságszolgáltatás kötelezettsége. Azonban a valódi megoldás a szívek megtérése, a kereslet felszámolása, amely táplálja a piacot.

Az ifjúság témájával foglalkozó szinódus lehetőség arra, hogy megmentésük hálózatává váljon

Mielőtt Szent Bakhita Jozefinához fordult volna imával, akit gyermekként Szudánban eladtak rabszolgának, Ferenc pápa beszélt az októberi püspöki szinódusról is, amelyet a fiataloknak szentelnek. Annak a reményének adott hangot, hogy a szinódus főszereplői a perifériák fiataljai lesznek. Kérte, hogy indítsanak útjára egy világméretű mozgósító kampányt annak érdekében, hogy egy befogadó közös otthont építsenek az emberek a Földön. A katolikus egyház be akar avatkozni az emberkereskedelem minden fázisába, hogy megvédje a személyeket a csapdába eséstől, hogy kiszabadítsa a rabszolgaságba kerülteket és segítse őket a továbbiakban. Ferenc pápa végül annak a kívánságának adott hangot, hogy a szinódus alkalom lesz a helyi egyházak számára, hogy mentési hálózattá váljanak – zárta gondolatait Ferenc pápa az emberkereskedelem elleni IV. ima- és elmélkedési nap résztvevőihez.

(sv)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.